Mélyen a zsebébe nyúlhat, ha rosszul szárít

A kukorica hazánk legnagyobb területen termesztett gabonaféléje. Termesztése – a jelenlegi alacsony árak mellett – kevésbé jövedelmező, így minden apróságra oda kell figyelni a termesztési ciklus során, hogy a lehető legkevesebb ráfordítással tudjunk profitot elérni. A szárítási folyamat azonban sok esetben csak a pénzt viszi a nem megfelelő szárítóeszközök miatt.

A kukorica jövedelmezősége már a vetés időpontjában eldőlhet. Ennek időpontja tankönyv szerint április 20-tól május 5-ig tart. Amennyiben ennél korábban vagy később kerül földbe a vetőmag, akár komoly terméskieséssel is számolni lehet.

Korai vetés esetén a hideg talaj miatt vontatott lesz a kelés, egyes magok talán ki sem kelnek. A nehézkes kelés miatt könnyebb dolguk lesz a kártevőknek, valamint a gyomnövények is. Egyszerűbben nyomják el a tengerit, így a növényvédelmi költségek komolyan megugorhatnak.

Késői vetés esetén egészen más probléma áll fenn. A kukorica túl későn érhet be, és így nem tud kellő mennyiségű nedvességet leadni. Ekkor a kukoricaszemek nedvesen kerülnek a kombájnba, majd a tárolóba. Ebben az esetben a túlságosan magas víztartalmú kukoricát szárítani kell.

Ha nem elég száraz a betakarított kukorica, szárítani kell, ami akár komoly plusz költségekkel is járhat, főleg ha helytelenül szárítjuk a terményt
Ha nem elég száraz a betakarított kukorica, szárítani kell, ami akár komoly plusz költségekkel is járhat, főleg ha helytelenül szárítjuk a terményt

 

A gabonaszárító berendezések ma már szinte nélkülözhetetlen részei egy gazdaságnak. Sok esetben azonban a meglévő szárítók nem úgy üzemelnek, ahogyan azt elvárható lenne. Egy szárító feladata az, hogy annyira kivonja a nedvességet a terményből, hogy az biztonsággal tárolható legyen. Ugyanis túlzottan nedves termény nem tárolható jól, könnyen befülled, tönkremegy.

Hogyan is működik egy terményszárító?

A terményszárítók működése nagyon egyszerű. A szárítóban lévő magok között meleg levegő áramlik, ez melegíti a magokat és elvonja a nedvességet a szárítandó tételből. A folyamat során fontos, hogy a beáramló levegő sebessége nem lehet olyan nagy, hogy a szárítóban lévő magvakat meglebegtesse.

A jól működő szárító nagy terheket vesz le a gazdák válláról, viszont egy rosszul kalibrált eszköz komoly költségeket és fejtörést okoz. Előfordul ugyanis, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy valami nem stimmel a leszárított kukoricával. Nem lehet egyenlő nedvességtartalmú mintákat venni, vagy éppen nehezen hűl le a kukorica. Ezek a jelek a szárítóberendezés helytelen működésére utalhatnak.

Ma már szerencsére precíziós eszközökkel könnyen meg lehet állapítani, hol a hiba a szárítási folyamat során. Sokszor előfordul, hogy a berendezés elkoszolódása miatt egyenlőtlen lesz a hőterhelés a berendezésben, ezért egyes részeken jobban, máshol kevésbé szárít. Szintén ezt a jelenséget okozhatja, ha a berendezés egyes szakaszain túl nagy a légsebesség, illetve a terménymozgás egyenlőtlensége is rossz szárítást vonhat maga után.

Az esetek többségében egyszerű tisztítással, minimális beavatkozással megoldható a probléma, de egyes esetekben akár a szárító torony részleges, vagy akár teljes lebontása és visszaépítése is indokolttá válhat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...