Meggyfajták és tulajdonságaik

Itt a június, és vele együtt a meggyszezon is kezd beindulni. Maga a gyümölcs eléggé megosztja az embereket. Sokan szeretik és sokan nem, valószínűleg a jellegzetes, savanykás íze miatt. Mint minden gyümölcsből, a meggyből is több fajtát termesztenek Magyarországon. Lássuk hát, melyek a leggyakrabban termesztett meggytípusok és mi jellemző rájuk.

Cigánymeggy

A Cigánymeggynek több fajtáját is folyamatosan termesztik. Ezek a Kárpát-medence meggyfajtái közül kerültek szelektálásra. Mindegyikről elmondható, hogy öntermékeny és bőtermő. Érési idejük június 15-22. körülre tehető. Gyümölcseik mérete apró (2-4 g), alakjuk szabályos gömb. Színük sötét bordó, míg a gyümölcshús liláspiros színben pompázik. Állaga közepesen kemény, íze igen savas. A fajtára jellemző, hogy rossz körülmények között is képes jó termésátlagot produkálni, így nevezhetjük igénytelennek is. Emellett sajnos a betegségekre is közepesen fogékony.

Csengődi

A Csengődi meggyfajta Csengőd-Akasztó környékén termesztett meggyfák közül került szelektálásra, amely Apostol János nevéhez fűződik. A Cigánymeggyhez hasonlóan ez is öntermékenyülő fajta. Érési ideje június 8-10-re tehető. Igen bőtermő fajta. Gyümölcsei közepes méretűek (5-6 g), megnyúlt gömb alakúak. Színe sötétpiros, érés végére sötétbordó is lehet. Közepesen vastag, fénylő héja alatt leveses, közepesen kemény gyümölcshús található, melynek leve erősen festő. Nyers fogyasztásra és konzervipari célokra is kifejezetten alkalmas. Előnye a fajtának, hogy a moníliával és a blumeriellás levélfoltosodással szemben nagyfokú rezisztenciát mutat.

Debreceni bőtermő

Ezt a meggyfajtát Debrecen kertvárosában szelektálták. Az előzőekhez hasonlóan öntermékenyülő fajtáról van szó. Jó termőképességű fajta, termésében nem jelentkezik szakaszosság, folyamatosan terem. 5-6 grammos termései kissé nyomott gömb alakúak, fényes héjúak. Világos piros húsa puha és ízletes. Moníliára és blumeriellás levélfoltosodásra is fogékony. Gyümölcse exportra, tartósításra és friss fogyasztásra is alkalmas.

Érdi ipari

Az Érdi ipari fajtájú meggy az Érdi bőtermő és a Meteor korai fajták keresztezéséből jött létre. Jó termőképességű fajta, érési ideje május 22-25-re tehető. Kisméretű gyümölcsei (3 g) enyhén lapított gömb alakúak. Héja is és húsa is sötét bordó színű. Íze tipikus meggy íz, finoman savanykás és édes is egyben. Húsa közepesen kemény, leveses, fogyasztása ezért igen kellemes. Érést követően kb. 2 hétig maradhat a fán minőségromlás nélkül, ez idő alatt színe fokozatosan feketébe vált át.

Érdi bőtermő

Az Érdi bőtermő meggy virágai igen korán nyílnak és öntermékenyek. Június 16-18. között kezd el érni gyümölcse. Közepes méretű, 5-6 grammos gyümölcsei kissé lapítottak. Héjuk fényes, kárminpiros színű, húsa sötétpiros színű és sok levet tartalmaz. Moníliára érzékeny, ezért folyamatos permetezést igényel.

Érdi jubileum

Az Érdi jubileum meggyfajta a Pándy és az Eugenia fajták keresztezéséből jött létre. Rendszeresen bőtermő fajtáról van szó, amely június 12. körül kezd el érni. Gyümölcse átlagos, 4-5 grammos méretű, gömbölyű alakú. Héjának színe sötét kárminpiros, amely az érés során feketésre színeződik. A gyümölcshús színe is hasonlóan változik, míg az érés kezdetén piros, addig az érés vége felé már sötét bordóra változik. A gyümölcs friss fogyasztásra és konzervipari célokra is alkalmas.

Érdi nagygyümölcsű

Származását tekintve érdekes fajta. A Hankovszky korai meggyfajta szabadmegporzású magoncaként jött világra. Termékenyülésében különbözik az előző fajtáktól, ugyanis virágai önmeddőek. Termőképessége változó, erős évet követően gyengébb következik. Gyümölcsei nagyméretűek, súlyuk meghaladhatják a 6 grammot is. Fényes, sötét héja alatt közepesen kemény gyümölcshús lapul. Íze nem kifejezetten meggyre emlékeztet, kevésbé savas, zamatos. Tartósításra kevésbé, inkább friss fogyasztásra használják.

Favorit

A Favorit meggyfajta a Pándy és a Montreuilli keresztezéséből jött létre. A virágainak nagy része öntermékenyülésre képes. Bőtermő fajtának nevezhető. Érési ideje június 10-12. közé tehető. Gyümölcsei közepes méretűek, 6 gramm körüli súllyal rendelkeznek. Húsa puha, íze kellemes, leve világos, nem rendelkezik festő tulajdonsággal. Érdekesség, hogy a gyümölcs már féléretten is finom ízű, fáról szedve sokáig fogyasztható. Friss fogyasztásra alkalmazzák.

Forrás: resinfru.hu

Fotók: kerteszetszolnok.eu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...
Így maradt bio a nem bio cseresznye Személyes hangvételű cikket olvastunk a Kapanyél oldalán, mely a cseresznyefák hasznosságáról szól. Pro és kontra érvek kerülnek egymással szembe, szó...
Orosz embargó – Magyarország a zöldség-gyümö... Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel s...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...