Luxuscikknek számít a gumós kömény

Jellemző a magyar emberre, hogy étkezési szokásain nehezen változtat, az új ízeket csak sok idő elteltével viseli el tányérján. Így van ez a gumós köménnyel is ,amely manapság még csak szűk körben terjedt el a konyhaasztalokon.

Története

Különös megjelenésű, dekoratív növény. Egy újabb példa arra, hogy a hasznos növények is lehetnek díszítő értékűek – akár az egynyári virágok közé ültetve is. Bizonyíték ez arra, hogy a hasznosság és a szépség korántsem ellentétes, hanem éppen egymást kölcsönösen erősítő tulajdonságok.

A gumós kömény nem igazán új növény, mert már a görögök és a rómaiak is termelték az édesköményt, amelynek az utóbbi évtizedekben egy, gumót képző változatát szelektálták tovább. Az édesköményt a középkorban jobban ismerték, mint ma: kutyaharapás és bizonyos betegségek gyógyítására használták, de ahogy Alphonse Karr: Voyage autour de mon jardin című könyvében kritikusan állapítja meg: “két-háromszáz évvel ezelőtt is világosan látszott, hogy soha senkit se gyógyított meg”. De a babonák a tudományos ellenbizonyítékok ismeretében is sokáig képesek tartani magukat!

Most viszont az ánizsillatú magot termő fűszernövényből kiváló – egyelőre ugyan még luxusnak számító – zöldségféle lett.

Termesztése

A gumós kömény egyéves növény, amely tavasszal vetve nyárra eléri a 150-200 cm magasságot, őszre pedig beérleli magjait. Erős, piszkosfehér színű karógyökere mélyen hatol a talajba, és sok tápanyag tárolására képes. Hamvaszöld lombja laza bokrot alkot, levelei szeldeltek, alapjuknál a harmat összegyűjtésére alkalmas hüvely alakul ki. Virágzata kétszeresen összetett ernyő, sárga, apró virágokkal. Termése ikerkaszat.

A növény minden része illóolajat tartalmaz, amitől az egész növény jellegzetes, édeskés, ánizsillatú.

A gumós kömény kedveli a meleg helyeket, és szereti a napfényt. Számottevő a vízigénye. Csak a gazdag, tápanyagokkal jól ellátott vályog- és homokos talajokon érzi jól magát.

Így néz ki a ma még kevésbé ismert gumós kömény (Fotó: balintgazda.hu)
Így néz ki a ma még kevésbé ismert gumós kömény (Fotó: balintgazda.hu)

 

Jellegzetesen hosszúnappalos növény, amely nyár derekán virágzik, és ezután érleli be magtermését. Mi azonban nem emiatt termeljük, hanem a föld felszíne fölött megvastagodott szárrészéért, gumójáért. Ennek a kifejlesztésére azonban csak akkor hajlandó, ha rövidülő nappalok mellett az őszi hónapokban nő fel.

A gumós köményt másodterményként termeljük a kertekben. Előveteményei a korán lekerülő zöldségfélék: a zöldborsó, a fejes saláta, a korai retek, a zöldhagyma, a karalábé stb. lehetnek.

Vetés előtt a földet minél mélyebben kell felásni, a talajba nagyobb adag komposztot és m2-enként 3-4 dkg vegyes műtrágyát keverve. A magokat július közepén, 30 cm sortávolságra, 2 cm mélyen vessük el, és utána alaposan öntözzük meg. Az elvetett magvak – az ilyenkor szokásos meleg időjárás ellenére – lassan csíráznak, és csak 15-20 nap múlva kelnek ki. Ezután a növények igen gyorsan nőnek úgy, hogy kikelésük után két héttel már egyelhetjük a növényállományunkat 30 cm távolságra. A kiszedett, fölösleges palántákat könnyen átültethetjük a kert más helyére.

Minthogy a növény csak kevéssé árnyékolja le a talajt, a gyomnövények az ágyásban vígan növekednek. Ezért többszöri kapálásra, talajlazításra van szükség. A gyors gumóképződést legalább egyszeri lombtrágyázással vagy nitrogénműtrágyázással segítsük elő.

A legjelentősebb feladat az öntözés. Lehetőleg többször és kiadós (20-30 mm) vízadaggal öntözzünk. A víz kijuttatásának módszerei közül használhatjuk az esőszerű öntözést, amely egyenetlen felszínű terepen is egyenletes vízellátást nyújt a növényeknek.

Öntözhetünk barázdásan is; ez az öntözési módszer sok vizet igényel ugyan, de annak kijuttatásához nincs szükség bonyolult gépi berendezésre. Mint általában a veteményeskertekben, itt is ajánlható a csepegtető öntözési módszer, mert ez takarékoskodik a legjobban a vízzel, és a talajfelszínt nem nedvesíti, tehát nem hűti le.

A helyesen megválasztott vetési idő ellenére előfordulhat, hogy egyes növények magszárat fejlesztenek. Ezeket 40 cm magasságban minél előbb vágjuk vissza.

Csak megfelelő öntözéssel érhetünk el kiváló minőségű növényeket (Fotó: mindmegette.hu)
Csak megfelelő öntözéssel érhetünk el kiváló minőségű növényeket (Fotó: mindmegette.hu)

 

A gumókat október közepétől szedjük. Az öklömnyi, mintegy 100 g tömegű gumókat érdemes betakarítani. Ez folyamatosan történhet egészen a fagyok beálltáig. A földből kiemelt növények vastag karógyökerét levágjuk, és a gumóból kiinduló levelek nyelét is rövidre visszavágjuk.

1 m2 területen tíz növényt nevelhetünk fel, tehát kb. 1 kg gumótermésre számíthatunk.

Felhasználása

A gumós kömény még különlegességnek számít, de egyszerű termelése miatt nincs kizárva, hogy egy-két évtized múlva a rendszeresen termelt és fogyasztott zöldségfélék között fogják emlegetni.

A felszedett gumókat néhány hétig eltarthatjuk, ha van erre a célra alkalmas fagymentes, mérsékelten nyirkos helyiségünk (pince, kamra). A gumókról levágjuk a szárat és a gyökeret, megmossuk és megszárogatjuk, majd papírba göngyölve ládába rakjuk. A tárolás igen jó módszere a mélyhűtés: a feldarabolt gumókat megpárolva tesszük a 18 °C hőmérsékletű hűtőtárolóba. A gumóból meghámozva és megpárolva igen kellemes zamatú saláta készül. A leveleit halak pácolásához használják a konyha művészei.

Forrás: balintgazda.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A zöldséghajtatás technológiai korszerűsítése... A mezőgazdaságban kiemelt szerepe van a különböző fejlesztéseknek, manapság már sok hazai termelőnek és befektetőnek fontos, hogy a legkorszerűbb zöld...
Tökéletes komposzt néhány hónap alatt A kertben és a konyhában nagy mennyiségű szerves hulladék keletkezik, amit számos gazda szemetesbe dob vagy eléget, ezzel rontva a környező lakosok él...
Orosz embargó – Magyarország a zöldség-gyümö... Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel s...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...