Komposztálni jó!

Magyarországon fejenként átlagosan évi 430 kg-ot is meghaladó mennyiségű hulladékot termelünk. Ennek akár 45 %-a is állhat biohulladékból (településenként ez a szám 40-70 % között mozog), amit főleg a kertekben levágott fű, levelek, ágak, gyümölcsök, növényi hulladék, faforgács, konyhai hulladék tesz ki.

A hulladék elégetése vagy illegális helyeken való lerakása veszélyes és törvénybe ütköző. Jobb, ha inkább hasznunkra fordítjuk a nyersanyagokat, és nem költünk mesterségesen előállított műtrágyára.

A komposztálás az emberiség legősibb és legelterjedtebb hulladék-felhasználási módja, amely erősíti és optimalizálja a talajban lezajló mikrobiológiai folyamatokat. A különféle biológiailag lebomló anyagokból minőségi szerves trágya – komposzt – keletkezik. A komposztálás természetes folyamat: a mikroorganizmusok áldásos tevékenységének köszönhetően a szerves anyagok humusszá bomlanak le.

Miben komposztáljunk?

Manapság már nem muszáj a kert sarkába halmozni a kerti és háztartási szerves hulladékot, mert remek komposztálóedények közül válogathatunk: a műanyag, aljzat nélküli komposztáló közvetlen kapcsolatban áll a talajjal, így a mikroorganizmusok, hangyák, giliszták szabadon végezhetik a dolgukat. A zárható tetővel szabályozhatjuk a levegőáramlást, az oldalfalakon pedig lyukak biztosítják a megfelelő szellőzést. A kész komposztot az oldalsó ajtókon át könnyen kiszedhetjük.

A kiválasztásnál érdemes figyelni a komposztáló anyagának minőségét, súlyát és a levegőztető lyukak számát, hogy minél gyorsabban jussunk tökéletes komposzthoz. Ezenkívül számos előnnyel jár, ha a hagyományos megoldások helyett a komposztáló edényt használjuk:

  • A csúnya “szeméthalom” helyett a környezetbe illő komposztáló kevés helyet foglal.
  • Megszünteti a kellemetlen szagokat, így nem csábít oda rovarokat, kóbor állatokat.
  • A nedvesség, a hőmérséklet, a fény és a levegő bejutásának szabályozásával felgyorsítja a folyamatokat, így a hagyományos módszerekhez képest akár felére csökken az érési idő.
  • A konyhai hulladékok kb. 30 %-a komposztálható, így a hulladék mennyiségének csökkenésével párhuzamosan csökkenhetnek a szemétszállítás költségei.
Érdemes a komposztáláshoz egy, a kertünkbe illő komposztáló edényt vásárolni, de magunk is készíthetünk ilyet
Érdemes a komposztáláshoz egy, a kertünkbe illő komposztáló edényt vásárolni, de magunk is készíthetünk ilyet

 

Hogyan komposztáljunk helyesen?

A komposztálás során fontos, hogy minél kisebb méretű anyagok kerüljenek a komposztálóba. Az összezúzott kerti hulladékból sokkal gyorsabban kapunk értékes, tápanyagban gazdag komposztot. A sikeres komposztáláshoz szükséges még az anyagok megfelelő aránya, a megfelelő levegőztetés és az elegendő nedvességtartalom, a többi megy magától.

A felaprított, zúzott hulladékot akár talajtakaróként is használhatjuk a fák alatt: megvédi a növényeket a kiszáradástól, korlátozza a gyomnövények növekedését, és javítja a talaj minőségét. Bár a tapasztalat sajnos sokszor mást mutat, ma már nem szabadna égetni pl. a levágott füvet, ágakat stb.

Ha belevágtunk, nem bánjuk meg, hogy komposztálunk, mert az eredmény kiváló szerves trágya, amely visszajuttatja a talajba az értékes tápanyagokat. Az érett komposztot számos célra lehet használni: például a tavaszi zöldségfélék ültetésekor, vagy virágágyásokban és cserepekben, így elősegíthetjük, hogy a talaj és a növények termékenységét biztosító tápanyagok megfelelő mennyiségben álljanak rendelkezésre.

Nagyobb mennyiségű komposztot tegyünk a gyümölcs- és díszfák alá. A komposztréteg pozitívan befolyásolja az esővíz felszívódását és a talaj állagát. Az érett komposzt felhasználható új kertek vagy udvarok kialakításakor is.

Jó komposztálást!

Forrás: kapanyel.blog.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Augusztusi teendők a kertben Bálint gazda oldalán ismét hasznos információkat tudhatunk meg a következő hetek legfontosabb kertészeti tevékenységeiről. Most, a nyár derekán csúcs...
Furfangos ásók Az emberi leleményességnek nem lehet határt szabni. Ez a nagy igazság következő cikkünk mottója is lehet, mivel ötletes gazdák az ásást próbálják könn...
Sok a teendő novemberben a kertben Bár igencsak közel van már a tél, mégis ki hitte volna, hogy novemberben még 20 fokot mérünk napközben. Most pedig különösen fontos néhány kerti teend...
Újabb magyar találmányra lehetünk büszkék! Minek elégetni az ágakat, gallyakat, ha egy magyar találmánnyal a lakás is fűthető vele? Sokan nem is tudják, hogy az őszi avar- és kerti hulladék ége...
Márciusi teendők a kertekben Eljött a március, úgy fest, hamarosan beköszönt az igazi tavasz. Ezzel párhuzamosan felpezsdül az élet a kertekben is, megkezdődnek a tavaszi kerti mu...
Mi kerüljön a komposztba? Egyre népszerűbb a kerti hulladékok otthoni feldolgozása, a komposztálás. Mind többen jönnek rá, hogy nem kell feltétlenül megszabadulni, zsákokba, ku...