Kevesebb termés, normalizálódó árak

Tavaly rekordnak számító, 900.000 tonnás almatermés került le hazánk fáiról. Az árak ennek megfelelően rendkívül alacsonyan alakultak. Ezzel szemben idén Európában sehol nem várható kiemelkedő termés, így az árak és ezzel együtt a termelők helyzete is javulhat.

Rekordtermés, telített tárolók

A 2014-es év sok szempontból különleges volt az almatermesztő gazdák szempontjából. Az elmúlt 20 év legnagyobb termése került le a gyümölcsfákról hazánkban, de Európa több országában is hasonló volt a helyzet. A kereslet azonban nem emelkedett a kínálat bővülésének mértékével, így az árak alacsonyan maradtak. Tavaly a feldolgozásra szánt almát mindössze 12 forintos kilónkénti áron vették át a feldolgozók, ami a termelők önköltségi árát sem érte ki. Sokan el sem adták az almát, volt, aki a fán hagyta, annyira nem érte meg leszedni. Akinek a tárolást tűrő fajtája volt, az inkább elraktározta a termését bízva abban, hogy később többet kaphat majd érte. Mára a raktárak kiürültek, mindenki várja az újabb szezont.

Startol a szüret, az árak pedig felfelé kúsznak

A nyári almafajták betakarításával megkezdődött az almaszezon hazánkban is. Az előzetes adatok szerint idén 500 ezer tonnás almatermés várható, amely megfelel a sokévi átlagnak. Európa többi országában sem várható kiemelkedő termés, így a gazdák bízhatnak a kereslet intenzitásának növekedésében, valamint az árak emelkedésében.

A kereslet intenzitásának emelkedésére már van is bizonyíték, ugyanis olasz, osztrák és szlovén kereskedők is elkezdtek beszállingózni hazánkba és már tárgyalásokba is kezdtek a termelőkkel. További előjele az idei jó almaszezonnak, hogy a nyári almafajtákat 100-140 forintos áron tudják értékesíteni a termelők. A léalma tavalyi 12 forintos átvételi ára is emelkedik, idén 24-26 forintról indul az ipari alma felvásárlási ára.

Mit mond a feldolgozószektor?

Az Első Szatmári Almafeldolgozó (Eszat) Kft. üzemében a tavalyinál korábban, már augusztus végén megkezdődött a munka. Ennek oka, hogy sok termelő jelezte a feldolgozó felé, hogy a nagy meleg miatt korábban érett be az alma. A feldolgozó szerint is 24 forintos áron veszik át jelenleg az ipari almát, de az őstermelők erre még további 12 százalékos kompenzációs felárat kapnak.

Az Eszat vezetősége tisztában van azzal, hogy idén kevesebb lesz az alma, mint 2014-ben. Ennek értelmében a tavalyi 45 ezer tonnányi feldolgozott almamennyiséget meg sem próbálják elérni. Reálisan 35 ezer tonna gyümölcsöt fognak felvásárolni és feldolgozni. Arról, hogy mennyiért tudják értékesíteni az előállított almasűrítményt, még nincsen információjuk, sok külső tényező befolyásolhatja azt.

A léalma már 15 éve is ennyibe került

Poór Miklós, nyírmadai termelő 34 hektáron foglalkozik almatermesztéssel. Idared, Jonagold és Gála szerepel a kínálati listáján. A nagy meleg az Ő terményének is megártott, kevesebb gyümölcsöt szüretelhet le, mint tavaly. Az áremelkedésnek természetesen Ő is örül: 100-120 forintért tudja eladni az étkezési almáját a kis- és nagykereskedőknek egyaránt. A léalmáért 24 forintot kap kilónként. Véleménye szerint a léalma ára már 15 éve is ennyi volt, így ugyan a tavalyinál többet kap érte, de nem lehet teljes az öröme.

Cikkünk a haon.hu írása alapján készült el.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi gyümölcsök brut... Cikkünkben a debreceni, kecskeméti, miskolci és szegedi nagybani piacok 22. heti árait vesszük górcső alá. Néhány esetben, jelentős különbségek vannak...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...