Eljött a zöldmetszés ideje

Beköszöntött a május, ezzel tovább gyarapodott azoknak a teendőknek a száma, amelyet el kell végeznie a gazdáknak a kertekben. Már védekezni kell a levéltetű ellen és a zöldmetszésnek is eljött az ideje.

Eléggé felmelegedett már a talaj ahhoz, hogy a gumós zöldségnövényeket kiültessük. Vethetünk még borsót, babot, póréhagymát is, ezekkel sem vagyunk még elkésve. A szépen növekvő lóbabon már megjelenhettek a fekete tetvek a növény csúcsi részén. Amennyiben komoly mennyiségű élősködő van a növényen, az érintett részeket csípjük le. A sárgarépa- és a káposztalégy ellen is megkezdhetjük a védekezést, a burgonyát pedig ideje felkupacolni.

 

Már megjelentek a levéltetvek, ideje elkezdeni ellenük a védekezést
Már megjelentek a levéltetvek, ideje elkezdeni ellenük a védekezést

 

A gyümölcsösben is akad tennivaló. A kordonon vagy fal mellett nevelt gyümölcsfákat fel kell kötözni, valamint a gyümölcsfák és a szőlő esetében a zöldmetszést is el lehet kezdeni. Amennyiben a köszmétén sűrű, bőséges termés várható, ritkítsuk meg, hogy szebb bogyókat neveljen. Az almafákon megjelenhetnek az almamolyok, ellenük is védekezni kell.

A díszkertben a korán nyíló futó, valamint a már elnyílt alpesi növényeket metsszük meg. A futó növényeket kötözzük, a magasra növő évelőknek pedig készítsük el a támrendszert. A fagyosszentek elmúltával már az érzékenyebb egynyári növényeket is kiültethetjük. Fűszer- és gyógynövényeket is vethetünk, valamint a kétnyáriak vetésideje is elérkezett. Vizsgáljuk át a rózsát és a többi dísznövényt is. Fertőzés esetén lépjünk fel a tetvek és a hernyók ellen.

Ahogy közeleg a nyár, egyre szebbek a virágoskertek is
Ahogy közeleg a nyár, egyre szebbek a virágoskertek is

 

Az üvegházban termesztett paradicsomok oldalhajtásait távolítsuk el, valamint trágyázzuk a növényeket. Jó idő esetén szellőztessünk, napos időben árnyékoljunk.

Forrás: naptarak.com

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...