Egy dán mezőgazdasági telep élete

Nagy Szabolcs állategészségügyi technikus, de a nyérctenyésztést is kitanulta. Már 1 éve Dániában dolgozik, előtte 7 évig itthon is tevékenykedett az Alföldön, egy mezőgazdasági szövetkezetnél. Az iskolában sokat hallotta, hogy a mezőgazdaság terén Európában Dánia az élen jár, ezért döntött úgy, hogy itt fog munkát vállalni. Cikkünkben bemutatjuk azt a dán telephelyet, ahol most dolgozik.

A telep elrendezése pavilonos kialakítású, hígtrágya kezelés folyik benne. Az istállók pihenő boxos kialakításúak, fűrészporral van megoldva az almolásuk és láncos trágyalehúzó segítségével megy végbe a takarítás. A telepen 4 fő dolgozik, akik 500 állatot látnak el, köztük 230 fejőstehenet. Nagy részük Holstein-fríz és dánvörös, illetve vörös Holstein-fríz. A tej és a zsír javítása érdekében pedig 20 db Jersey-t is tartanak. Az itatós borjakat fedett helyen helyezik el (Steinmann ketrecekben). Választási korban 10-es csoportokba rendezik őket a nevelő részlegen.

Fejőrendszer

A Dairymaster System telepirányító programot (fejőrendszer) használják, ami kicsivel fejlettebb, mint a Riska és az U Riska programok. Ez egy 80-as átfordulós tandemes ír technika, 2-szer 40 sorból áll a gépezet. Amikor egy egyik sor végzett, átfordítják a másik oldalra, és így tovább, oda-vissza. A telepen elő- és utófertőtlenítést is használnak, 2 db 5 literes permetezővel. A tőgyek tisztítását nedves ruhával végzik, tehenenként 1 ruhakendőt használnak fel. A gyanús egyedeknél, ahol még nincs kezdeti tőgygyulladás, a gépet fertőtlenítik. A tőgygyulladást (masztitisz) tőgyinfúziókkal kezelik (mint Magyarországon). 20.000 litert is képes eltárolni a tejhűtőjük, amelyből 2 naponta van elszállítás. A szállító nem csak a tej minőségét ellenőrzi, de megnézi a rendszerből kivett szűrőfiltert is.

 

Takarmányozás

Az egyenletes szintű laktáció miatt monodietikus takarmányozást alkalmaznak, szilázst és rétifű szenázst kapnak, hozzá 2 kg szénát egyedenként. A takarmány a fejőállásban komoly rendszerrel egybeépített tápkiosztón keresztül kapják. A 20 köbméteres Kenean típusú takarmány kiosztókocsit 100 lóerős Deutz Fahr traktor húzza. Télen naponta egyszer, nyáron kétszer kapnak (a takarmány befülledése miatt).

 

Megtermékenyítés

5 bikájuk van a teljes állomány megtermékenyítésére. A helyes takarmányozásnak köszönhetően kevés a biológiai szaporodási problémájuk. Két ellés közt nem telik el 400 napnál több. Szerencsére kevés a méhgyulladásos eset, a lábszerkezetre azonban nagyon odafigyelnek – hetente csinálnak lábfürösztést. A sántákat kiveszik, és kezelik. A traumás felületre port hintenek és dunsztkötésbe teszik, amit 10 nap után vesznek le.

A borjú nevelésére is nagyon összpontosítanak: az ellés után az első félórában kolosztrumhoz juttatják az állatot. Ez az értékes immunglobulin anyagok miatt fontos, amik a passzív immunizálásban játszanak szerepet. Az elletőből kikerült egyedeknél a helyes itatás technikáját alkalmazzák, azaz 39-40 fokos tejjel itatják. Ezzel küszöbölik ki a hasmenést. Tudniillik, ha a szopósborjú hideg tejet kap, nem alakul ki a nyelőcső vályú reflex. Az összetett gyomor 50-60 napos korban alakul ki.

 

Növénytermesztés

500 hektár szántón és 100 hektár réten gazdálkodnak. Elsősorban az állatok takarmányozását fedezik. Három fő növényt termesztenek: őszi tritikálét, tavaszi árpát és silókukoricát. A szemes kukoricát vásárolják, mivel az éghajlati adottságot nem teszik lehetővé a megfelelő termesztésüket.

 

Gépek

Négy Deutz Fahr típusú traktoruk van, 100, 120, 180 és 220 lóerősek. Van egy Amazon típusú vetőgépük, egy Claas Jaguar siló kombájnjuk, egy Massey Ferguson gabonakombájnjuk, ezen kívül pedig egy hígtrágya injektálójuk. A vetésszerkezetet úgy alakították ki, hogy ez a géppark optimális időben el tudja látni az adott feladatokat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...
Állatkínzás vagy az év mezőgazdasági találmánya? &... A hónap egyik legkülönösebb híre, hogy az argentin kormányzati kutatóintézet, az INTA kifejlesztett egy olyan hátizsákot, amit a szarvasmarhákra csato...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...