Sürgeti a rágcsálók elleni védekezést a Nébih

A növényvédelmi hatóság arra hívja fel a gazdálkodók figyelmét, hogy haladéktalanul mérjék fel a mezeipocok-fertőzöttséget a veszélyeztetett területeken, és rendszeresen kövessék nyomon a károsító egyedszámának alakulását.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: az idén is időben fel kell készülni a rágcsálók elleni hatékony védekezésre, hogy a tavalyihoz hasonló kedvező környezeti feltételek esetén fenyegető károkat meg lehessen előzni.

A Nébih emlékeztet arra, hogy 2014-ben az utóbbi évek egyik legjelentősebb mezeipocok-gradációja (túlszaporodása) alakult ki Magyarországon. Az ország több megyéje is nagy károkat szenvedett emiatt.

A hivatal most szorgalmazza, hogy a gazdák a későbbi károk megelőzése érdekében kellő időben hajtsák végre a védekezést, kiemelten ügyelve azokra a területekre is, amelyeken az előző évben nem tett kárt a mezei pocok. A felméréshez és a védekezés elvégzéséhez szükség szerint vegyék igénybe növényorvos, növényvédelmi szakember irányítását.

A közleményben kitérnek arra, hogy a védekezési módszereket az integrált növényvédelem elvét követve célszerű megválasztani. Fontos, hogy az agrotechnikai védekezés lehetőségeit is alkalmazzák, a talajműveléssel ugyanis megsemmisíthetők a fészkek, és így csökken a rágcsálók egyedszáma – teszik hozzá.

Magyarországon jelenleg három készítmény (Arvalin LR, Polytanol, Delu) rendelkezik engedéllyel a mezei pocok elleni védekezésre, amelyek kizárólag a járatok nyílásába helyezve alkalmazhatók – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A dinnye és a barack is áldozatul esik a pocokinvá... A korábban indult barackszezon az idén augusztus 20-ra véget is ér, de nem lesz könnyű a hátralévő néhány hét. Az idei nyáron nemcsak a gabonát, de a ...
Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...