Súlyos sertésbetegség elleni küzdelem élharcosává léptünk elő

Egy szinttel feljebb lépett a hazai állategészségügy, köszönhetően egy, az Európai Unió által elfogadott rendelet-módosításnak. A módosításhoz kötődő program célja nem más, mint hogy 2020-ra megtisztuljon hazánk sertésállománya egy súlyos betegségtől.

A PRSS, avagy a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától sok állat szenved Magyarországon. De nem csak hazánk sertésállományát viseli meg a betegség, az egész világon komoly károkat okoz, valamint a nagy mennyiségű antibiotikum felhasználás miatt több milliárd eurót vesz ki a gazdák zsebéből.

2014-ben az EU-ban és a világon is elsőként Magyarországon, 7 megyében, kísérleti jelleggel egy állategészségügyi projekt indult útnak a PRSS ellen. Ez a kezdeményezés 2017-re kiterjedhet az összes hazai megyére, köszönhetően a most elfogadott rendeletmódosításnak.

Több megyében már PRSS mentes a sertésállomány
Több megyében már PRSS mentes a sertésállomány

 

Az elmúlt 2 évben Vas, Zala, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék már mentesek a betegségtől. 2016. június 30-ig pedig további négy megye, Baranya, Fejér, Pest és Tolna fejezi be a programot és lesz várhatóan teljesen PRSS mentes. A jelenleg még nem mentes státuszú megyékben folyó munka hatékonyságát mutatja, hogy már ezen megyékben is szinte valamennyi kisgazdaság mentes a betegségtől és már “csak” a nagylétszámú állományok mentesítését kell befejezni.

Az egyik legfontosabb változás, hogy március 18-tól az EU-s joggal is teljes összhangban vannak az állategészségügyi feltételek mind a magyarországi élőállat-szállítások, mind pedig az EU-ból, vagy külföldi országokból hazánkba importált sertések esetében.

A betegségtől való mentesség piaci előnyöket jelent hazánk sertéspiacának, versenyképesebb lehet a magyar sertés a nemzetközi porondon. Emellett a csökkenő gyógyszerhasználat miatt javul a hazai sertéshús minősége, valamint több pénzt tudnak a termelők megspórolni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
Czerván György: megfordult a sertésállomány évek ó... Megfordult a sertésállomány évek óta tartó csökkenése, az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ez...