Stresszoldás napraforgónak, kukoricának és Önnek is

2022-ben a tavaszi vetésű növényeknek bőven kijutott a különböző stressz-tényezőkből, elsősorban az aszály okozott óriási gondokat. 2023-ban eddig egészen másképp alakul az időjárás, de szélsőségekből most sincs hiány, így fel kell készülnünk a különböző stresszfaktorok elleni beavatkozásra.

Gyomirtóstresszes napraforgó

Az időjárási szélsőségek (pl. jégeső, aszály, túlzott csapadék, extrém magas hőmérséklet, UV-sugárzás, szélviharok, késői fagyok), a káros talajviszonyok (belvíz, túlzott sótartalom, nem megfelelő kémhatás) és a gyomirtó stressz (szermaradék, elsodródás) ellen igen nehéz a védekezés, egy vegetációs időszakban különféle, akár ellentétes hatások is előfordulhatnak. Megelőzésre, védekezésre érdemes olyan készítményt választanunk, amely többféle stressz esetén is képes segíteni az állományt.

A RhizoMagic kedvező hatása az összetevői széles körének köszönhető, mindegyik a stresszoldás különböző területeiért felelős, együttes jelenlétük pedig biológiai többlethatást eredményez.

Két gyakori példát emeltünk ki a szemléltetés kedvéért a számos stressztényező közül, melyekre a fenti készítmény hatékony megoldást nyújt.

Gyomirtóstresszes napraforgó

Jégvert kukorica

A RhizoMagic™ a már kialakult stresszhelyzetek után is segítséget tud nyújtani a kukoricának. Így történt ez Baranya vármegyében Bánfa településen. 2022. 05. 28-án hatalmas jégeső volt a térségben, a kárról készült baloldali fotó 5 nappal később készült. A kukorica jelentős része teljesen tönkrement, de a főhajtás szára 10-15 cm magasan megmaradt. A terület 2×3 l/ha RhizoMagic™ kezelésben részesült, majd a kezelések értékelése 2022. 07. 18-án került sor. Látható, hogy a növényeken legalább 1 cső kifejlődött, de helyenként kettő is megfigyelhető. A kezeletlen kontroll táblán a növények sokkal kisebbek és fejletlenebbek voltak és maximum 1 cső volt látható.

Stresszmentes kultúrákban is eredményesnek bizonyulnak a RhizoMagic kezelések, ezeket a kutatóintézeti és egyetemi, hatósági vizsgálatokon kívül az elégedett felhasználók is visszaigazolták. A készítmény jól keverhető a legtöbb készítménnyel (pl. Express™ 50 SX®, Rapid® CS, Komplex Kénesbór™ stb.).

Agrár-ökológiai Program

A RhizoMagic™ alkalmazása kapcsán fontos kiemelni azt is, hogy már igen alacsony dózisban is kifejti hatását, emiatt használata agrár-ökológiai megközelítésben is kedvező. Okirata alapján a 2-4 alkalommal javasolt alkalmazás és az 1,5-2 l/ha dózis használata azt jelenti, hogy már 3 l/ha használatával megszerezhető +1 pont az AÖP-ben. Emiatt igen versenyképes a termék használata.

További információkért kattintson ide!: www.fmcagro.hu/rhizomagic

Részletes termelői tapasztalatokért érdemes feliratkozni YouTube csatornánkra, ahol a RhizoMagic™ lejátszási listában minden eddigi videóriportot összegyűjtve megtalálhat.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Talajlakó kártevők ellen Kentaur 5 G + Radistart A... A kukorica és napraforgó termesztését intenzíven végző termelők körében nem kérdés, hogy ezen két kapás kultúra erőteljes kezdeti fejlődésének kulcsa ...
Az FMC-Agro hatékony választ kínál a gabonafélék m... Az FMC-Agro szokásos növényvédelmi konferenciája, az Életre kelt(ő) védelem cím alatt futó rendezvény, idén a pandémia miatt az online térbe kényszer...
Az FMC-Agro az olajos növények növényvédelmében is... Noha az FMC-Agro szokásos növényvédelmi konferenciája, az Életre kelt(ő) védelem című rendezvény idén webkonferencia formájában, zárt körben került m...
Miben segítheti növényeit az FMC új stresszoldó és... Termesztett növényeink élettartama során számos stressztényező fordulhat elő. A biotikus stresszfaktorok (kártevők, kórokozók, gyomok) ellen alkalmaz...
Stresszfaktorok, stresszkezelés a tavaszi vetésű n... A tavaszi vetésű kultúráink rövidebb ideig vannak kitéve az időjárás viszontagságainak, mint az ősziek, de a tenyészidejükhöz kapcsolódó stresszfakto...
Gondoskodjunk tavaszi vetésű növényeink stresszkez... A tavaszi vetésű kultúráink rövidebb ideig vannak kitéve az időjárás viszontagságainak, mint az ősziek, de a tenyészidejükhöz kapcsolódó stresszfakto...