Stop árstop: mihamarabb kivezetné az árszabályozást a NAK

A magyar fogyasztói és nemzetgazdasági érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat, hogy a kiskereskedelmi áruházláncok egyre több élelmiszer-szegmensben célozzák az import növelését. Ez a tendencia az átmeneti nehézségeken túl a magyar termelők, előállítók rovására megy, az elmúlt években kiharcolt hazai beszállítói pozíciók gyengüléséhez vezethet. A globális agrárgazdasági tendenciák alapján lassul az élelmiszerek árának növekedése, ami lehetőséget nyújthat az árstop kivezetésére, és az segítené a magyar pozíciók megtartását.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint már több éve elkezdődött világszerte és hazánkban a termelők, élelmiszer-előállítók inputköltségeinek, az élelmiszer-előállítás költségeinek drasztikus emelkedése. Ezt a kezdeti időszakban a fogyasztói árak nem követték le, valamint a kiskereskedelem részéről a termelők felé fizetett árak sem. Ezt követően – az Európai Unió gazdaságát jelentősen meggyengítő – szankciós politika következményeként drasztikusan tovább emelkedtek az előállítási költségek. Ez az egyensúlytalan helyzet hosszú távon nem volt tartható, és idővel a fogyasztói árak is hatványozottan emelkedtek – fogalmaztak.

Importözön várható a boltokban, ezért mihamarabb kivezetné az árstop rendeletet a NAK
Importözön várható a boltokban, ezért mihamarabb kivezetné az árstop rendeletet a NAK

Növekvő import lett az árstop egyik hatása

Mindezen túlmenően sajnálatos tendencia, hogy a kereskedelmi szereplők – az ársapka okozta veszteségek kompenzálására hivatkozva – azokban a szegmensekben is jelentősen növelték az import termékek behozatalát, ahol az elmúlt években komoly piaci pozíciót szereztek a magyar előállítók, termékek (tejtermékek, húsáruk stb.). Ezt a kedvezőtlen folyamatot mihamarabb meg kell állítani – hívta fel a figyelmet a NAK.

Győrffy Balázs, a köztestület elnöke szerint fontos hangsúlyozni, hogy közép és hosszú távon minden magyar fogyasztó érdeke, hogy ne nőjön az import termékeknek, a külföldi beszállítóknak való kitettség. Ez ugyanis az a hazai élelmiszer-önellátottságot – amihez minden adottsága megvan Magyarországnak – veszélyeztetné. Továbbá a külföldi importdömping alacsonyabb minőséget is jelent.

Az árak és az átlag a NAK szerint

Az élelmiszerárak – a magas előállítási költségek ellenére – a korábbi években jelentősen az európai átlag alatt voltak hazánkban, majd a 2022. évi emelkedéssel az átlag közelébe kerültek. Ugyanakkor a globális, illetve európai mezőgazdasági, élelmiszeripari tendenciák azt jelzik, hogy az agrár- és élelmiszertermékek árának emelkedése már a közeljövőben lassulhat. Annak érdekében, hogy a magyar termékek pozíciója ne romoljon, valamint az elmúlt évek során a magyar kereskedők és előállítók közt kialakult bizalmi kapcsolatok fennmaradjanak, célszerű lenne az árstop mihamarabbi kivezetése – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Jogsegélyszolgálat 2014. január 15-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai jogosultak igénybe venni a NAK által működtetett jogsegélyszolgálatot. A jogsegélysz...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...