Spárga vélhetően lesz, de jó piaca aligha. És a vendégmunkás is hiánycikk

A hűvös időjárás miatt jelentős késéssel indul idén a spárgaszezon, a vírus miatt az értékesítés is nehezebb, és a visszafogottan működő vendéglátósok sem rendelnek belőle annyit, mint korábban. Tavaly ilyenkor már szedtük – emlékezett vissza az öttömösi Tanács Attila, akinek már a nagyszülei is spárgával foglalkoztak.

A zöldspárga csak né­­hol dugta ki a fejét a ho­mokból, az avatatlan szem észre sem veszi a kis apróságot, a bakhátas fehér párcentis csírában van még. Pedig ilyenkor már annak is ki kellene látszódnia a homokból. A spárga ugyanis a meleget szereti, a mostani hűvös tavaszban nem nő. Az eső vi­­szont jól jött a spárgára, mert már öntözni is kellett, pedig azt szedés előtt nem szokták.

A spárga a meleget szereti, a mostani hűvös tavaszban nem nő
A spárga a meleget szereti, a mostani hűvös tavaszban nem nő (Fotó: Pixabay)

Gondok lehetnek a munkaerővel is, mondta a delmagyar.hu kérdésére válaszolva Tanács Attila, mert ilyenkor már le kell foglalni az embereket is, de az idénymunkások nem fognak sokáig várni.

Így a román vendégmunkás nem jön, elmennek inkább több pénzért Spanyolországba – magyarázta, majd hozzátette: a munkaerőhiány tavaly ilyenkor is probléma volt, akkor a határok lezárása miatt nem tudtak jönni a vendégmunkások. Minden bizonnyal idén is megnehezíti majd az értékesítést a vírushelyzet, és mivel az éttermek sem üzemelnek – majd – teljes gőzzel, ők sem rendelnek annyit belőle, mint szoktak.

A földben nem marad, az biztos. Remélhetőleg a hónap végén beindul majd a szezon. A kereskedőkben és a felvásárlókban bizakodnak – tette hozzá a termelő.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...
Öntöznének a gazdák, ha lenne rá lehetőségük... Jelen pillanatban 130 ezer hektáron tudnak a gazdák öntözés mellett növénytermesztéssel foglalkozni, de ez még nem ideális. Egyre több öntözési igénny...
Többen kaphatnak kárenyhítő támogatást! Nőtt a mezőgazdasági kibocsátás súlya; április végén orosz állategészségügyi vizsgálat lesz Magyarországon; öntöznének a gazdák, ha lenne elég víz. Ag...
Minél jobban támogatják, annál többen termesztik... A spárga termesztése Magyarországon nem túl elterjedt, de mivel folyamatosan támogatják a növény termesztését, így egyre többen kezdenek dolgozni vele...