Sokkal több hasznot hoznak az erdők, mint valaha is gondolnánk

A mezőgazdaságban tevékenykedők sokszor csak legyintenek, ha az erdőkről és azok pusztulásáról esik szó, mondván, nekik nem érdekük azok védelme. Pedig sok minden köszönhető az erdőknek a mezőgazdaságban is, így védelmük mindnyájunk érdeke, ám ez a globális felmelegedés miatt egyre nehezebb feladatnak tűnik.

Erdők nélkül nem lehetne élet a Földön, ezzel mindenki tisztában van. Az erdők ugyanis a legnagyobb szén-dioxid megkötők és oxigén előállítók a bolygón. Emellett alapvetően befolyásolják és szabályozzák a vízháztartást, valamint befolyásolják a mezo- és makroklímát is. Mindent összevetve az erdőket nevezhetjük a környezet legfontosabb védelmi rendszerének is.

Ezért is akkora probléma, hogy az éghajlatváltozás miatti egyre kevesebb nedvesség miatt az erdőterületek mérete fokozatosan zsugorodik világszerte. Ez egy, a FAO által készített jelentésből is világosan látszik, amely a világ száraz területeit mutatja be. Négy alaptípust különböztet meg a skála a legkevésbé vízhiányos területektől egészen a sivatagokig.

Erdők nélkül a mezőgazdaságnak is nehezebb dolga lenne
Erdők nélkül a mezőgazdaságnak is nehezebb dolga lenne

 

Ne gondoljuk, hogy hazánk nem szerepel a listán, mert ez nem így van. A kevésbé vízhiányos – de száraz – területek között az afrikai szavanna és a dél-szibériai sztyeppék mellett a magyar Homokhátság is feltűnik a jelentésben, mint veszélyeztetett terület.

A legnagyobb probléma, a kutatás szerint, hogy a száraz területek 1,1 milliárd hektár erdőt is magukba foglalnak. Ennek hatására az érintett erdőterületek zsugorodnak, és ha nem vigyázunk, akár el is tűnhetnek a jövőben. Ez a Föld erdőtakarójának 27 százaléka, ami nem kis mennyiség.

A mezőgazdaságban tevékenykedők sem legyinthetnek a problémára, ugyanis az erdők a mezőgazdasági termelést is nagymértékben befolyásolják, sok esetben segítik. Gondoljunk csak a talajvédelmi erdőkre, melyek lassítják a talajeróziót, és védik a talajfelszínt a deflációtól. De meg kell említeni a mezővédő erdőket is, melyek elsősorban a széltől védik a mezőgazdasági területeket. Ezek hiányában sokkal több lenne a mezőgazdasági kár és nehezebb lenne a növénytermesztés is. Mindannyiunk érdeke tehát védeni a környezetet és ezzel az erdőket is.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Több mint 600 millió forint agrárszakképzésre!... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott képzésekhez igényelhető támogatásra a beé...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Gazdag Gazda Konferenciasorozat 2015-ben is! Örömmel jelentjük be, hogy idén is megrendezzük a Gazdag Gazda Konferenciasorozatot! Az események ezúttal a „Hogyan reagáljunk a változó éghajlat kihí...
Veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímavált... Komoly veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímaváltozás. Hatására jelentősen csökken a rovarok természetes élőhelyeinek kiterjedése Európában és...
Friss jelentés a klímaváltozásról és arról, mit te... A globális felmelegedés alapjaiban változtatja meg hol és hogyan termeljük meg az élelmünket. Hatására csökkenhet bizonyos mezőgazdasági termények táp...
Tudás, kapcsolatépítés, nyeremények Igen, 3 jól megalapozott érvünk is van arra, miért érdemes eljönnie a szeptemberi 4 állomásos Gazdag Gazda Konferenciasorozat valamely helyszínére. Am...