Sokkal kevesebb Vilmos körte terem idén Magyarországon a megszokottnál

Már javában zajlik a Vilmos körte szedése. Az előzetes adatok alapján idén a megszokottnál 20-25 százalékkal kevesebb, mintegy 25 ezer tonnányi lehet a hazai termés körtéből, a minőség megfelelőnek ígérkezik – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe. A július és augusztus hónapokban érő nyári fajtákra jellemző, hogy hosszú idejű tárolásra nem alkalmasak, friss fogyasztásra viszont igen. Jelentős képviselőik a Clapp kedveltje, a Guyot Gyula és a Vilmos körte. Ez utóbbinak nem a 2019-es lesz a legjobb szezonja, sőt.

Körtéből az éves termésmennyiség kiugró évben elérheti akár a 40 ezer tonnát, sok éves átlagban azonban az utóbbi évtizedben inkább 33 ezer tonna körüli volt – írta a NAK. Magyarországon a 3 legnagyobb körtetermő táj az Alpokalja, a Bodrogköz és Szatmár. Ezeken a főként ártéri területeken ugyanis több az eső, illetve kevésbé jellemző a légköri aszály. Hazánkban a termesztés az utóbbi években csökkenő eredményeket mutat. A területalapú támogatások adatai alapján 2017-ben 2342 hektár, 2018-ban pedig 2270 hektár körteültetvény volt hazánkban, ez 72 hektáros csökkenés az előző évhez képest. 2019-ben nem volt további lényeges területcsökkenés, 2264 hektárt mutatnak a friss adatok.

Nem ez lesz a Vilmos körte legjobb szezonja: az átlagos termésnél 20-25 százalékkal is kevesebbet szüretelhetnek le a magyar termelők - képünk illusztráció
Nem ez lesz a Vilmos körte legjobb szezonja: az átlagos termésnél 20-25 százalékkal is kevesebbet szüretelhetnek le a magyar termelők – képünk illusztráció

Ez a körtehelyzet az idén az Unióban

Az Európai Unióban egyébként Olaszország, Belgium, Spanyolország és Hollandia a legjelentősebb körtetermelők, ezen országok önmagukban a magyar termésmennyiség sokszorosát produkálják. Az Alma-Körte Világszövetség (WAPA) adatai alapján az európai körte termésmennyisége az idén 2 millió tonna körüli lehet, ami 14 százalékos csökkenést jelent 2018. évhez viszonyítva. A jelentés szerint Spanyolország kivételével minden meghatározó termelő országban visszaeséssel számolnak, így körtéből az évtized második legalacsonyabb termése várható Európában. A visszaesés a tavalyi hőség és a nagy termés okozta túlterhelés, így az ezekből következő gyenge idei virágzás eredménye, de jelentős hatása volt a csapadékos periódusoknak is, aminek köszönhetően mintegy két héttel csúszik a betakarítás. Erről itt írtunk korábban bővebben.

Több tényező miatt szorul vissza a magyar Vilmos körte

Hazánkban a kevés megfelelő éghajlati adottságú terület, a szegényes alanyfajta-kínálat, az öntözés és a szakképzett munkaerő hiánya, az elöregedett ültetvények magas aránya, a hatékony növényvédő szerek kínálatának csökkenése, a körte kártevőinél a gyors rezisztencia kialakulása, valamint az újabb betegségek megjelenése nem teszi a körtét nagy területen, nagy terméshozamokkal és gazdaságosan termeszthető növénnyé. A körteültetvények nagy részében elsősorban az őszi fajták vannak, a gazdaságilag jelentős körtefajták többségét ősszel takarítják be. A Bosc kobak – amelyet Magyarországon a körték közül a legnagyobb területen termesztenek –, a Conference és a Hardy vajkörték a piacon igen kedveltek. Gyümölcsük szeptember közepétől októberig érik, és 2-2,5 hónapos tárolásra alkalmasak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Itt a szeptember, indulhat a szüret A következő hetek legfontosabb munkája a télialma szüretelése. Az almaszüret mellett a körte és a dió is lassan ládákba és zsákokba kerülhet. A télia...
A gyümölcsök királynője Hazánkban az almáról esik a legtöbb szó, ha gyümölcstermesztésről beszélünk, azonban az alma mellett a körte is fontos szerepet tölt be a gyümölcságaz...
Az idei körtetermés oda, a fagy alaposan elbánt ve... Az átlagos évi mennyiség alatt marad idén a hazai körtetermés. A szokásosnál kisebb mennyiség oka a borsodi, szabolcsi és zalai termőterületeken fellé...
A körtefa betegségei – kisokos a védekezéshez... A körtefa betegségei - az almafához hasonlóan - sok gyümölcstermesztő életét megkeserítik szinte minden szezonban. Ezeket szedtük most össze. Az össze...
Mit tegyen a körtelevélbolha ellen? A kártevők a leveleken szívogatnak, mézharmatot választanak ki, ezen korompenész képződik, ezek pedig együtt elég nagy bajokat okoznak a körtében. Cik...
A ventúriás varasodás az alma és a körte betegsége... A ventúriás varasodás az almatermésűeket támadja, a lombozatot és a termés jelentős részét is károsíthatja. A gombafertőzés a lehullott levelekben tel...