Sokat kockáztatnak a munkáltatók, pedig súlyosak a bejelentés nélküli foglalkoztatás következményei

Az elmúlt negyed században jelentős mértékben csökkent Magyarországon a feketefoglalkoztatás, legalábbis a statisztikai adatokon alapuló becslések szerint. Ebben a foglalkoztatást terhelő közterhek mérséklődése mellett és az esetleges bírság kockázatán túl szerepe van az egyéb olyan jogkövetkezményeknek, amelyek közvetve okoznak hátrányt a vállalkozásnak. Üzletzárás, szégyenlista, meghosszabbított ellenőrzés és extra költségek várnak a csalókra.

Az Adózóna írta meg, hogy az első – adott esetben a bírságnál is hátrányosabb következmény – az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) 245. szakasza szerinti üzletzárás elrendelése, ami be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásához is kapcsolódhat, és ismételt jogsértés (tehát második esetben történő lebukás) esetén nem mellőzhető.

Sokat kockáztatnak a munkáltatók, pedig súlyosak a bejelentés nélküli foglalkoztatás következményei - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budapest AGROmashEXPO 2023
Sokat kockáztatnak a munkáltatók, pedig súlyosak a bejelentés nélküli foglalkoztatás következményei – Fotó: Magro.hu, CSZS, Budapest AGROmashEXPO 2023

Hátrányok a bejelentés nélküli foglalkoztatás gyakorlóinak:

További hátrány, hogy az Art. 265. szakasza értelmében a NAV köteles a honlapján közzétenni azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét és adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik/amelyek tekintetében végleges és végrehajtható közigazgatási vagy jogerős bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. E listán a foglalkoztató két évig szerepel.

E nyilvános listán szereplő adózót – az Art. 157. szakasza alapján – az adóhatóság kockázatos adózóként tartja nyilván, ami szintén számos hátránnyal járhat. Így például az e körbe tartozó adózó esetében

  • a visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalási határideje 75 nap,
  • ha a NAV által ellenőrzés alá vont időszakban, illetve annak egy részében, vagy az ellenőrzés időtartama alatt, illetve annak egy részében kockázatos adózónak minősül, az ellenőrzés határideje 60 nappal meghosszabbodik,
  • az ellenőrzés során feltárt adókülönbözet után felszámított késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után az általános szabályok alapján számított késedelmi pótlék 150 százalékának a háromszázhatvanötöd része.

A bejelentés nélküli foglalkoztatásra vonatkozó további információk:

Be nem jelentett foglalkoztatott: az adózó tevékenységében személyesen közreműködő természetes személy, akire vonatkozóan a munkáltató, illetve kifizető biztosítotti bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, illetve a munkáltató, kifizető nem tudja bizonyítani, hogy a tevékenységében közreműködő jogviszonya kívül esik a bejelentési kötelezettségen.

Amennyiben az állami adó- és vámhatóság az adózónál be nem jelentett alkalmazottat talál, a foglalkoztatotti jogviszony rendezése érdekében a véglegessé vált határozata egy példányának megküldésével tájékoztatja a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságot. Az adóhatóság a hónap folyamán véglegessé vált határozatokat a következő hónap tizedik napjáig elektronikus úton továbbítja a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnak.

Az adózót egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal kell sújtani, ha be nem jelentett foglalkoztatottat alkalmaz vagy alkalmazott.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH közlemények agrárhitelekhez igényelhető támoga... Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által meghirdetett egyes Hitelprogramok keretében nyújtott kedvezményes kamatozású hitelhez, kamattámogatáshoz, va...
A rendszeres ellenőrzés tisztítja a zöldség-gyümöl... A feketegazdaság elleni küzdelem részeként, valamint a vásárlók és a tisztességes termelők, forgalmazók védelmében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
Bevezetik az EKÁER-t 2015. január 1-jén induló EKÁER. Ha még nem hallott róla, abból baj is lehet, mert a NAV üzemelteti és az előírások be nem tartásáért büntetés is jár....
Március elsejéig tart az ekáer próbaüzeme! A piaci szereplők javaslatát szem előtt tartva a kormány március elsejéig meghosszabbította az ekáer rendszer próbaüzemét. A NAV addig is ellenőrizhet...
Hogyan adóznak az őstermelők? Nyakunkon az adóbevallás beküldésének határideje, így mai cikkünkben összeszedtük, hogy az őstermelőkre milyen szabályok vonatkoznak az adózás terén! ...
Máris módosul az EKÁER! Kiadásra kerültek azok a jogszabályok, amelyek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) kapcsolatosak. Márciustól a nemzetgazd...