Sokat hozhat az európai konyhára a Japánnal kötött kereskedelmi megállapodás

Az Európai Parlament hozzájárult az Unió által valaha megkötött legnagyobb kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodáshoz az Unió és Japán között. A szabadkereskedelmi megállapodás felszámolja a legtöbb, Japánba exportált uniós termékre kivetett vámot.

A legnagyobb nyertesek a bort, szeszt, tejterméket, textilt, bőrt exportálók, a közbeszerzéseken indulók és a kis- és középvállalkozások lesznek. A megállapodás a nemzetközi szabályokon alapuló, tisztességes szabadkereskedelem melletti kiállást jelenti, és az uniós értékeket terjeszti – írja az Európai Parlament sajtóközleménye. A 474 szavazattal, 152 ellenszavazat és 40 tartózkodás mellett elfogadott, az Európai Unió és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás szinte az összes vámot felszámolja, amelyet Japán az uniós termékekre kivetett. Ez évente nagyjából 1 milliárd euró megtakarítást jelent az uniós exportőröknek. A megállapodás egyértelmű kiállást jelent a nyílt, tisztességes, értékeken és szabályokon alapuló kereskedelem mellett.

Az Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodás felszámolja a legtöbb, Japánba exportált uniós termékre kivetett vámot.
Az Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodás felszámolja a legtöbb, Japánba exportált uniós termékre kivetett vámot – képünk illusztráció
A nyertesek: a mezőgazdaság, valamint a kis- és középvállalkozások

A megállapodás védelmet nyújt az érzékeny európai ágazatoknak, például a rizstermelőknek, ugyanakkor az európai borok, sajtok, marha- és sertéshús, tészta, csokoládé és kekszek az első naptól fogva, vagy átmeneti időszak után vámmentesen forgalmazhatók lesznek a japán piacon. Japán 205 európai termék földrajzi jelzését ismerte el, azaz az ilyen termékek neve alatt csak az adott európai térségből származó termékek hozhatók majd forgalomba Japánban. Ez elsősorban számos, kivitelre dolgozó kistermelőnek segítség: a Japánba irányuló európai export 78 százalékáért kis- és középvállalkozások felelősek. A Parlament felkérte a Bizottságot, hogy hozzon létre e vállalkozások számára kapcsolattartó pontokat, hogy mihamarabb kihasználhassák az új megállapodás előnyeit.

Vasút, szolgáltatások

Japán megnyitja 54 legnagyobb városának közbeszerzési piacát és a vasúti közbeszerzést az európai versenytársak előtt. Az internetes kereskedelmet, a nemzetközi tengeri fuvarozást és a postai szolgáltatásokat ugyancsak megnyitják.

A Parlament hozzájárulása a szabadkereskedelmi egyezményhez mérföldkő a tisztességes, szabályokon és elveken alapuló kereskedelem számára a protekcionizmus terjedésének korában. A megállapodás segíti a magas színvonalú termékek elterjedését és megerősíti a kereskedelmi politika és a fenntartható fejlődés kapcsolatát. Az Európai Parlament előremutató üzenetet küld, és továbbra is teszi a dolgát annak érdekében, hogy a kereskedelmi megállapodás az európaiak és a vállalatok számára valóban előnyös legyen – mondta Pedro Silva Pereira, a témáért a Parlamentben felelős portugál szocialista képviselő.

Japán már jóváhagyta a megállapodást. A kereskedelmi egyezmény várhatóan 2019. február elsejével lép életbe.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
2014-es repcetermesztés az Európai Unióban Napvilágot láttak a friss adatok az idei repcetermesztésről. Cikkünkből kiderül, ki termelte a legtöbb repcét, és hogy Magyarország hol áll az uniós r...
2014-es sertéspiac az Európai Unióban Bár még Anglia és Belgium adatai hiányoznak, az eddig nyilvánosságra hozott információkból az látszik, hogy az Európai Unió sertésállománya, noha csak...
Sertéslétszám alakulása Európában Az utóbbi hetekben sorra jöttek azok a támogatások, melyek a sertéstartást kívánják segíteni. Lássuk, hogyan alakult az elmúlt években a sertéslétszám...