Sok veszély leselkedik növényeinkre

Tökéletes az időjárás a termesztett növényeink számára. Nappal jóval 20 fok felett alakul a hőmérséklet és éjszaka sem megy 10 fok alá a hőmérő higanyszála. De nem csak a növényeinknek jó ez az időjárás, hanem a kártevőknek és a kórokozóknak is.

Megerősödtek a tavaszi vetésű növények, szépen érik a meggy, a cseresznye és a szántóföldi növényekre sem lehet panasz. Az olykor csapadékos (sőt, néha napokig nedves) időjárás azonban a kórokozók terjedésének is kedvez.

A kukorica- és a napraforgótáblákban elsősorban a gyomnövények okoznak problémát. Sok gazda késésben van a gyomirtással, ezzel veszélybe sodorva a kultúrnövényeket. Az érintett táblákon többek között fenyércirok, parlagfű, mezei acat és ragadós galaj színesíti a gyomok széles palettáját.

Az említett két kultúrnövény esetében a levéltetvekkel is foglalkozni kell. Még akkor is, ha a kukorica nem kimondottan tetvesedésre hajlamos növény. Most ugyanis jellemzően a kukoricára is rámegy a levéltetű. A napraforgón később, a csillagbimbós állapotban kell komolyabban ellenőrizni a táblákat és adott esetben védekezni is akkor kell. Viszont már most, 4-6-8 leveles állapotban is sok helyen megtalálhatóak a levéltetvek a napraforgón. Hol csak egy-egy darab, hol több százas kolónia formájában.

Nem túl bizalomgerjesztő látvány a levéltetűvel borított növény
Nem túl bizalomgerjesztő látvány a levéltetűvel borított növény

 

A levéltetvek egyébként a nem túl „acélos”, de még meglévő cukorrépa termőterületeken is kezdenek megjelenni. Nagyrészt még csak betelepülési fázisban vannak, így a védekezés ellenük még könnyebb, mint amilyen néhány hét múlva lesz.

Kalászosaink esetében a zászlóslevelek megvédése a cél a továbbiakban is. Ez azért fontos, mert a kalász és a szemek képződésében a zászlóslevelek kiemelt szerepet élveznek. Szerencsére jellemzően még egészségesek ezek a levelek, a betegségek tünetei az alsóbb részeken kezdenek csak megerősödni. Délen már virágzik az őszi búza, a kalászokban betegség jelei még nem láthatóak. A poloskák és szipolyok még nem jelentek meg a vetésben, de a fuzáriummal továbbra is lehet és kell is számolni. A levéltetvek itt is problémát okoznak szívogatásukkal, a torzult kalászok ugyanis satnya szemeket nevelnek.

A korai burgonyák esetében már a lombzáródáson is túl vagyunk. Ebben az időszakban, ha csapadékos az időjárás, a fitoftóra komoly pusztítást tud végezni. Védekezzünk ellene megfelelő szerekkel. Közben a burgonyabogár lárvái is egyre intenzívebben rágnak, ellenük is meg kell kezdeni a védekezést.

A gyümölcsösökben is több betegségre kell odafigyelni a közeljövőben:

  • az almásokban a lisztharmat másodlagos fertőzése terjed, valamint a varasodás is most támadja az apró gyümölcsöket. Célszerű rövidebb permetezési fordulókat tartani, főleg a lisztharmat fenyegetése miatt, kontakt és felszívódó szereket együttesen alkalmazzunk.
  • az almamoly lárvakelése folyamatos, valamint a szürke és a zöld almalevél-tetű is fokozatosan meg fog jelenni a gyümölcsösökben.
Az almamoly kártételére is készülni kell a közeljövőben
Az almamoly kártételére is készülni kell a közeljövőben

 

  • barackfák esetében mostanra lehullottak a levélfodrosodás által károsított levelek, a fák elkezdtek megújulni. Közben a barackmoly rajzása is elindult, valamint a levéltetvek ellen is folyamatosan védekezni kell.
  • a cseresznye és a meggy esetében a korai fajtákat már károsítja a cseresznyelégy. Védekezni ellenük már csak rövid várakozási idejű szerekkel lehet, hogy elkerüljük az esetleges mérgezéseket.
  • szőlőben a lisztharmat már jelen van, védekezni kell ellene. Peronoszpóráról azonban még csak Fejér megyében egy helyről érkeztek hírek. Szőlő esetében most a zöldmunkák elvégzése a legfontosabb, de megelőző permetezéseket is végezhetünk a későbbi betegségek ellen.

Forrás: agroforum.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Védje meg kukoricáját, paprikáját! Támad a tőzeglégy, a tőzegszúnyog és a gyökértetű. A kukoricában megjelent a gyökértetű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, hogy az ...