Sok pénzt és támogatást is bukhat az a gazda, aki nem intézi el a permetezőgépek műszaki felülvizsgálatát

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívta az érintett termelők figyelmét, hogy idén is csak műszaki felülvizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni. A Nébih a követelmény teljesítését folyamatosan ellenőrzi, és azokkal szemben, akik e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, hatósági eljárást indíthat. A 2009/128/EK irányelvvel összehangolt jogszabály-módosítás értelmében már Magyarországon is kötelező a permetezőgépek műszaki állapotának időszakos, tehát rendszeres időközönként történő felülvizsgálata. 

A rendszer kiépítésének időszakában a felülvizsgáló állomások vezetőinek és személyzetének képzése, valamint a szabályozásnak megfelelő technológiai szintű felülvizsgáló állomások felállítása folyamatosan zajlott – írta a Nébih. A hatóság korábbi közleményében is jelezte, hogy az idén még nem kezdeményez eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki igazolni tudja, hogy jelentkezett a felülvizsgálatra, azonban a túljelentkezés vagy a járványhelyzet okozta rendkívüli körülmények miatt nem került még sorra a felülvizsgáló állomáson. Abban az esetben viszont, ha a növényvédelmi gép tulajdonosa be sem jelentette a gépét a Nébih nyilvántartásában szereplő felülvizsgáló állomáshoz (tehát nem rendelkezik érvényes vizsgaidőponttal), hatósági eljárás indítható vele szemben.

Tájékoztatást adott ki a géptulajdonos termelők részére a növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálatának kötelezőségéről a Nébih - Fotó: Magro.hu, CSZS, Dusnok
Tájékoztatást adott ki a géptulajdonos termelők részére a növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálatának kötelezőségéről a Nébih – Fotó: Magro.hu, CSZS, Dusnok

Ezek a permetezőgépek nem mennek át az ellenőrzésen

A hatóság nyomatékosan felhívta a növényvédelmi gépek tulajdonosainak figyelmét arra is, hogy a vizsgaidőponttal vagy „megfelelt” vizsgaeredménnyel nem rendelkező növényvédelmi gépek továbbra sem használhatóak munkavégzésre. Ezért a 2021. évi ellenőrzések során a hatóság – az eljárás megindítása mellett – le fogja állítani ezen gépek munkavégzését. Ugyanez vonatkozik a vizsgán, a rendelkezésre álló vizsgaidőpont ellenére meg nem jelent gépekre is, valamint a „nem megfelelt” minősítést kapott eszközökre is. Külön figyelmet érdemel, hogy 2020-tól a Kölcsön Megfeleltetés (KM) ellenőrzések folyamán kötelező ellenőrizni a permetezőgépeket is. Amennyiben a fent leírtak szerint továbbra sem történt meg a bejelentés a műszaki felülvizsgálatra, esetleg a termelő nem jelent meg a megadott időpontban a vizsgán, a mulasztó gazdának az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia. A permetezőgépek műszaki állapotának felülvizsgálatát végző állomások folyamatosan frissülő listája a Nébih honlapján elérhető.

A permetezőgépek műszaki állapotának felülvizsgálatához kapcsolódó jogszabályok:
  • 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről
  • 35/2019. (VII. 15.) AM rendelet a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról
  • Az Európai Parlament és a Tanács a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2009/128/EK irányelve
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Lombtrágyázás a gyümölcsösben! Növényeink a tápanyag java részét a gyökéren keresztül veszik fel, így a tápanyag-utánpótlásban a lombtrágyázásnak minimális szerepe van. De akkor mir...
Védjük szőlőnket a kórokozóktól A szőlőt számos kórokozó (baktériumok, gombák, vírusok) támadják évről-évre, ami mindig nagy kihívást nyújt a termesztők számára. Némely kórokozót kön...
Aktuális növényvédelmi hírek Mondhatni egyelőre eseménytelenül telnek a napok, nem indult meg egy növénybetegség sem járványkörútjára, még a lisztharmat sem pusztít olyan erőtelje...
Veszélyes ellenség a szőlősben Az Amerikai szőlőkabóca csak néhány éve van jelen hazánk telepített szőlőseiben, de már tisztán látható, hogy mekkora kártételre képes. Nem is a puszt...
Növényvédelem, kontra méhészek Évről-évre ismétlődően felvetődő probléma a permetezés helyes módja. Az esetek többségében a méhészek fejezik ki aggályaikat a gazdák gyakorlatával sz...
Csalánlé és metszés – júliusi teendők Sokak használják, de sokan kételkednek a csalánlé növényvédő képességében. Cikkünkben a csalánlé hatásáról lesz szó, illetve az éppen aktuális őszibar...