Sok pénz érkezik a magyar kertészetekbe: milliárdokat kaptak a gazdák, mégis csökken a termőterület

Jelentős fejlődési lehetőség előtt áll a kertészeti hajtató ágazat, azon belül hazai paradicsomhajtatás. A termésmennyiségben elért jó eredmények az új beruházásokkal tovább nőhetnek – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az első alkalommal megrendezett “Magyar paradicsom napja” nevű szakmai találkozón a Csongrád-Csanád megyei Mórahalmon. A politikus közölte, hogy Magyarországon a növényházi paradicsom hajtatásterülete mintegy 350 hektárra csökkent, ám közben a termésmennyiség jelentősen nőtt. 

Az MTI-n megjelent közlemény szerint Juhász Anikó a “Magyar paradicsom napja” nevű szakmai találkozón elmondta, hogy a 350 hektárnyi területből mintegy 120 hektáron már a legkorszerűbb technológiát alkalmazzák a kertészek. Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára azt is megjegyezte, hogy az elmúlt 10 évben változtak a fogyasztói igények. Egyre népszerűbbek a különlegességek, például a fürtös koktélparadicsom vagy a szilvaparadicsom. A paradicsom exportpiaca is nő, a külföldi értékesítéshez az agrártárca támogatásokat biztosít a továbbiakban is – fogalmazott.

Sok pénz érkezik a magyar kertészetekbe: milliárdokat kaptak a gazdák, mégis csökken a termőterület - Fotó: AM
Sok pénz érkezik a magyar kertészetekbe: milliárdokat kaptak a gazdák, mégis csökken a termőterület – Fotó: AM

Pályázatok és támogatás a kertészeteknek

A kertészetek korszerűsítésére-, üveg- és fóliaházak létesítésére, valamint az energiahatékonyság geotermikus energiával történő növelésére meghirdetett pályázatokon 2016-ban 138 kérelmet támogattak, mintegy 18 milliárd forint mértékben. Kertészeti gépbeszerzésekre csaknem 22 milliárd forintot biztosítottak a több mint 3500 pályázó részére – számolt be róla a közlemény. Juhász Anikó beszélt a 2020-ban meghirdetett pályázatokról is, melyeken 322 kertészeti üzem korszerűsítését támogatták csaknem 70 milliárd forinttal. A kisebb méretű kertészeti üzemek fejlesztésre, gépek beszerzése az utolsó pályázati szakaszban 2250 pályázati kérelem érkezett, és csaknem 27 milliárd forint forráslekötés történt.

Magyarországon a növényházi paradicsom hajtatásterülete mintegy 350 hektárra csökkent, ám közben a termésmennyiség jelentősen nőtt - Fotó: AM
Magyarországon a növényházi paradicsom hajtatásterülete mintegy 350 hektárra csökkent, ám közben a termésmennyiség jelentősen nőtt – Fotó: AM

Öntözésfejlesztésre fel!

A politikus arra is felhívta figyelmet, hogy akinek van lehetősége öntözésfejlesztésre pályázni, most tegye meg, mert 2023-tól ez nehezebb lesz. Azonban jövőre is biztosítottak a források a Közös Agrárpolitikában és ennek nemzeti támogatásában – jelentette ki Juhász Anikó. Elmondta, hogy továbbra is támogatják a termelői csoportok megalakulását, de jut a forrásból a díszkertészeti kisvállalkozások, valamint a zöld beruházások támogatására is. Utóbbinál cél 

  • az üzemek energia-önellátásának növelése és az energiafüggőség csökkentése, 
  • az energiahatékonyság javítása és
  •  a megújuló energiaforrások felhasználásának ösztönzése, 
  • a szén-dioxid-kibocsátás, valamint az energiafelhasználás csökkentése.
Jelentős fejlődési lehetőség előtt áll a kertészeti hajtató ágazat, azon belül hazai paradicsomhajtatás - mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az első alkalommal megrendezett “Magyar paradicsom napja” nevű szakmai találkozón a Csongrád-Csanád megyei Mórahalmon - Fotó: AM
Jelentős fejlődési lehetőség előtt áll a kertészeti hajtató ágazat, azon belül hazai paradicsomhajtatás – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az első alkalommal megrendezett “Magyar paradicsom napja” nevű szakmai találkozón a Csongrád-Csanád megyei Mórahalmon – Fotó: AM

Juhász Anikó szerint szeretnének előrelépni a generációs megújulásban és ezért újabb ösztönzőket indítanak fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására, beruházásaik segítésére és a generáció megújulással történő gazdaságátadásokra – írták a közleményben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
A mennyei paradicsom Folyamatosan nő a paradicsom szerepe a zöldségkereskedelemben szerte a világon. Ez az a növény, amiből a legtöbb fogy a zöldség-gyümölcs kategórián be...
Vizespalackból melegházat! Gondolkodjon nagyban, és keresse az újszerű megoldásokat! Hasznosítsa újra műanyag palackjait, és fólia helyett, vagy azt kiegészítve, 1000 db műanyag...
A hobbiüvegház két hónap többletet hozhat Akinek kedve van, megnyújthatja a szabadtéri vagy balkonkertészkedést. Ehhez télikertre vagy hobbi célra létesített üvegházra, fóliaviskóra, növénybar...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...