Ön sem maradhat ki – kötelező lesz a cégkapus regisztráció

2018-tól kötelezővé teszik a cégkapu-jegyzékbe történő regisztrációt minden gazdálkodó szervezetnek, így az agrárium sem marad ki a „jóból”. A nyilvántartás ugyan csak 2018-tól válik kötelezővé, de a már létező gazdálkodási szervezetek idén augusztus 30-ig be kell, hogy jelentsék elérhetőségeiket.

A cégkapun minden olyan gazdálkodói szervezetnek regisztrálnia kell magát, amely jogi személynek számít. A regisztrációra azért van szükség, hogy a jövőben ezen keresztül kommunikáljanak a közigazgatási szervekkel. Újdonsága a rendszernek, hogy eddig az állam a cégek képviselőivel kommunikált, mostantól azonban magát a jogi személyt szeretné megszólítani.

Az agrárcégeknek is kötelezően regisztrálniuk kell a cégkapu-jegyzékbe
Az agrárcégeknek is kötelezően regisztrálniuk kell a cégkapu-jegyzékbe

 

Mivel a kötelezettség mindenkire érvényes, így a mezőgazdaságban tevékenykedők is kötelesek eleget tenni ennek. A jelenlegi regisztráció ugyan még csak előzetes, de a már létező cégeknek kötelezően végre kell hajtaniuk. Élesben azonban majd csak 2018. január elsejétől fog működni a rendszer.

Ettől az időponttól azonban szinte minden ügymenet ezen a „céges ügyfélkapun” keresztül fog történni. Nagyon kevés eset lesz, amikor papír alapon kell ügyet intézniük a gazdálkodási szervezeteknek.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Új előfeltétele van az elektronikus kérelmek benyú... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közleményben tudatta, hogy minden új elektronikus kérelem benyújtásához kötelező az évenkénti egyszeri ada...
Március 4-én zárul az adatszolgáltatási időszak!... Január 25-én indult az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelek...
Óriási agrárholding jön létre a Mészáros-birodalom... Holdingba szervezi a Mészáros-csoport azokat a többségi tulajdonában lévő agrárérdekeltségeket, amelyek országszerte többféle mezőgazdasági és élelmis...
14 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés jöved... Az egyéni gazdaságok adták 2017-ben a mezőgazdaság által termelt hozzáadott érték 58 százalékát, a társaságok a 42 százalékát. Egy évvel korábban ez ...
Az agrár- és élelmiszeripari cégek a legaktívabbak... Az idei év első négy hónapjában a K&H több mint 17 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést. Ezek közel 40 százalékánál...
COVID és élelmiszeripar: a kakaós csiga volt a jár... Milyen rövid távú hatásai voltak az élelmiszeriparban a járványnak, és mi várható hosszabb távon? A Magyar Termék Nonprofit Kft. online konferenciájá...