Saját apját és egy hajtóját is meglőtte egy fiatal vadász Szeghalmon

Egy fiatal férfi az édesapját valamint egy hajtóját is megsebesítette a Békés megyei Szeghalmon történt vadászaton. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat és vádiratában pénzbüntetés, valamint a vadászati tevékenységtől eltiltás kiszabását indítványozta a Szeghalmi Járási Ügyészség azzal a 20 éves szeghalmi férfival szemben, aki vadászat közben az azon szintén résztvevő apját és az egyik hajtót megsebesítette – írta a Békés Megyei Főügyészség.

A Beol.hu írta meg, hogy a fiatal férfi 2020 november 28-án délelőtt Szeghalom külterületén apróvadvadászaton vett részt, mint fegyver használatára jogosult vadász. A vadászok és a hajtók a vadászat során félkörívben kezdték meg a haladást, és így egy körülbelül 40-szer 50 méter nagyságú bányagödörhöz érkeztek, amelyen csak a résztvevők egy részének vezetett keresztül az útja. A férfi a növényzettel benőtt bányagödrön kívül helyezkedett el, de tudnia kellett, hogy többen a gödörben vannak. Ebben a helyzetben a bányagödörben a hajtókkal szemben haladt egy nyúl, majd kifutott abból.

Saját apját és egy hajtóját is meglőtte egy fiatal vadász Szeghalmon, ezért ellene foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat és vádiratában pénzbüntetés, valamint a vadászati tevékenységtől eltiltás kiszabását indítványozta a Szeghalmi Járási Ügyészség - képünk illusztráció
Saját apját és egy hajtóját is meglőtte egy fiatal vadász Szeghalmon, ezért ellene foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat és vádiratában pénzbüntetés, valamint a vadászati tevékenységtől eltiltás kiszabását indítványozta a Szeghalmi Járási Ügyészség – képünk illusztráció

A férfi a tőle balra haladó vadra kétszer rálőtt a nála levő duplacsövű sörétes puskával, és a lövések egyikével eltalálta a tőle balra, a bányagödörben elhelyezkedő, szintén vadász édesapját és az egyik hajtót.

Ezért kap büntetést a fiatal vadász

A férfi a lövést megelőzően nem győződött meg arról, hogy azzal más életét vagy testi épségét veszélyezteti-e. Nem bizonyosodott meg arról, hogy a gödörben levő vadászok és hajtók a lőirányon kívül esnek-e. Mindketten 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek a lövés következtében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csökkenteni kell a nagyvadállományt Az ország nagyvadállományát csökkenteni kell, mivel a nagyvad szám az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt, az általuk okozott vadkár pedig meghaladja ...
Vadkár megelőzése a mezőgazdaságban A mezőgazdaságban a vadkár folyamatosan jelentkezik. Tudjuk azt is, hogy tulajdonképpen egész évben jelen van. A búza betakarítása után a szarvas már ...
Hol van a vadászati etika? Nagy indulatokat váltott ki közösségi oldalakon a nagyvadállomány csökkentéséről szóló hír. Napokon át izzottak a kommentek, a vélemények pedig sokszo...
Összeszedtük, milyen agrártörvények változnak 2015... Sokat lehetett idén hallani az új uniós támogatási ciklusról (2014-2020), és a 2015-től induló, megnövelt keretű támogatási összegekről. De mi a helyz...
Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciój... Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciója, amelyet csütörtöktől széleskörű társadalmi vitára bocsátanak - mondta a Földművelésügyi Minisztér...
Még két hétig véleményezhető a vadgazdálkodási tör... A Földművelésügyi Minisztérium két héttel meghosszabbítja a vadgazdálkodási törvény koncepciójának véleményezési határidejét és egyúttal társadalmi vi...