Rügypattanáskor kezd fertőzni a lisztharmat

A rügyekben telelő lisztharmatért felelős gomba néhány héten belül elkezdheti idei fertőzését, ugyanis a rügypattanással egyidőben a lisztharmat is megjelenik a gyümölcsfákon. A tavaszi metszéssel csökkenthetjük a fertőzés méretét, valamint egyéb módok is vannak a lisztharmat visszaszorítására.

Hol telel a kórokozó?

A gomba a rügyekben, a rügypikkelyek alatt telel át. A vesszőkön általában a csúcsrügyek és a végéhez közeli rügyek fertőzöttek.

Hogyan ismerhetők fel a fertőzött vesszők?

A vesszőket borító kéreg nem barna, hanem fehéres színű, a gomba fehér micélium-bevonatától, a fertőzött rügyek gyakran vörös színűek, a fertőzött rügyek alakja megváltozik, rojtosak.

A növény mely részeit fertőzi a gomba?

A fertőzött rügyekből kifejlődő hajtások valamennyi levele fertőzött lesz, valamennyi levélen kialakul a lisztharmatokra jellemző fehéres bevonat. A levelek alakja megváltozik: mereven felállóak, megnyúltak, kanalasodnak. A fehéres bevonat alatt a levelek elhalnak, elszáradnak.

A fertőzött levelekre jellemző a lisztszerű bevonat és a kanalasodás (Fotó: langgazdabolt.hu)
A fertőzött levelekre jellemző a lisztszerű bevonat és a kanalasodás (Fotó: langgazdabolt.hu)

 

A lisztharmatos rügyekből fertőzött virágok is nőnek, ezeknél a sziromlevelek zöldes színűek, deformáltak, belőlük termés nem fejlődik.

Milyen időszakban lehet számítani a liszharmat-fertőzésre?

A fertőzött rügyekből kifejlődő hajtásokról a gomba szétszórja fertőző spóráit – konídiumait -, és ez a folyamat őszig folyamatosan ismétlődik.

Milyen időjárási viszonyok kedveznek a fertőzésnek?

A folyamatosan képződő és szétazóródó konídiumok magas pártartalom és 20-24 °C-os hőmérséklet mellett a növényekre kerülve csírázásnak indulnak, a levelekbe hatolnak, tehát megfertőzik azokat.

Védekezés lehetőségei

Harmonikus, kiegyenlített tápanyagellátással biztosítsuk a növények jó kondícióját, ellenállóképességét. Az egyoldalú műtrágyázás, túlzott nitrogén trágyázás a növények lisztharmattal szembeni fogékonyságát növeli.

Tavaszi metszés során távolítsuk el a fehér színű fertőzött vesszőket, ezzel csökkentjük a fertőzési veszélyt. Mivel a vesszővégi 4-6 rügy szokott liszharmattal fertőzött lenni, a vesszőket erősen metsszük vissza. A lombkorona kialakulásakor esetleg megjelenő lisztharmatos hajtásokat ugyancsak minél előbb metsszük ki észlelés után.

A kémiai védekezés, permetezés eredményességét a rügypattanástól a virágzás végéig, sziromhullásig terjedő időszakban végzett kezelések határozzák meg. A levelek 1-2 cm-es, úgynevezett egérfül állapotában, bimbós állapotában és virágzás előtt indokolt a permetezés. Ebben az időszakban elsősorban felszívódó (szisztémikus) hatású, liszharmat elleni gombaölő szereket alkalmazzunk. Sziromhullás után további kezelések szükségesek.

Forrás: balintgazda.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...
Így maradt bio a nem bio cseresznye Személyes hangvételű cikket olvastunk a Kapanyél oldalán, mely a cseresznyefák hasznosságáról szól. Pro és kontra érvek kerülnek egymással szembe, szó...
Vessen másodszorra is! – 14 zöldségféléből v... Megduplázhatja a termelhető zöldség mennyiségét, ha nyár közepén él a másodvetés lehetőségével. Bálint gazda írásából megtudhatja, hogy mi a teendő a ...
A szőlőkabóca mellett a lisztharmat is keseríti a ... A NÉBIH épphogy felhívta a szőlőtermelők figyelmét az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés fontosságára és időszerűségére, máris fenyeget egy másik k...