Repcét és lucernát vetnek a szakemberek a telelő túzokok etetésére

A hazai túzokállomány több mint egyharmada a Körös-Maros Nemzeti Parkban él. A nemzeti park szakemberei repce- és lucernavetésekkel gondoskodnak a védett madarak téli táplálékáról. Dévaványa város Békés megyében, a Gyomaendrődi járásban található, a település környékén már a repce, lucerna és őszi gabonavetéseken tartózkodnak a túzokok. Ebben a térségben a nemzeti park igazgatóság szántóföldi művelésének meghatározó célja, hogy olyan élőhelyi struktúrát alakítson ki, amellyel minden évszakban élhető környezetet biztosít a túzokok számára. 

A Berek.hu számolt be róla, hogy ezt a munkát szintén a faj igényeit szem előtt tartva, az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) kifejezetten túzokvédelmi célprogramja is segíti. A célprogramhoz csatlakozott gazdálkodók  a megadott előírások alapján hasonlóképpen alakítják ki termőföldjeiken a vetésforgót. Ezért ezeken a területeken is nagy arányban vannak repce-, ugar- és lucernaföldek, amin a túzokok táplálkozhatnak.

A túzok téli táplálásáról gondoskodnak - Fotó: Széll Antal, KMNP
A túzok téli táplálásáról gondoskodnak – Fotó: Széll Antal, KMNP

A dévaványai térségben az őszi káposztarepce a túzokok legjellemzőbb téli takarmánya.

Beállt túzokok csapatai

A Füzesgyarmat és Bucsa külterületein található vetéseken már napi szinten figyelhetők meg beállt csapatok. A megfigyelések alkalmával 100 példányt számoltak a füzesgyarmati és 60 példányt a bucsai vetéseken. Ezeken kívül ismernek még Dévaványától keletre és délre, valamint Dévaványa és Túrkeve közigazgatási határán, és a tájegység nyugati felén is egy-egy nagyobb, állandó túzokcsapatot. A Körös-Maros Nemzeti Park másik jelentős túzokélőhelye a Csanádi pusztákon található, ahol az idei sikeres költéseknek köszönhetően a túzokok száma meghaladja a 30-at.

Repce, lucerna, őszi kalászos

A nemzeti park igazgatósága a Csanádi pusztákon is változatos téli táplálékot igyekszik kínálni a túzokok számára. A földeken néhány hektáros sávokban sorakoznak a repcék, lucernák, és őszi kalászosok. Idén megnövelték az itteni repcevetéseket, figyelembe véve, hogy a környező szántóföldeken gazdálkodók a szokásosnál kevesebb repcét vetettek. A vetések mellett parlagokat, szegélyeket is hagytak, ahol a magasabb növényzet jó takarást és búvóhelyet biztosít a madaraknak. A határt járva már jól látható, hogy a túzokok be is álltak telelni ezekre a területekre – írták.

A túzokok világa
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Az első teendők a mezőn Beköszöntött a tavasz, megkezdődnek a munkák a szántóföldeken. Az enyhe tél és a sok helyen még most is pangó belvíz a szokásosnál is több munkával lá...
Jó hír a nemzeti parkoknak Leszavazták azt a törvényjavaslatot, ami nagy port kavart az elmúlt hetekben a nemzeti parkok körül. A javaslat célja az volt, hogy a nemzeti földalap...
Újabb medve érkezett látogatóba Egy GPS jeladóval ellátott barna medve lépte át a szlovák-magyar határt a nemzeti park területén a napokban – jelezték szlovák szakemberek az Aggtelek...
Fészkeiket felügyelik a székicsérek védelmében... Mi az a székicsér? Milyen kapcsolatban áll a legelésző jószágokkal, mi köze a marhatrágyához? Miért veszélyezteti őket a mezőgazdasági tevékenység? Mi...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...
Jó hírek az őszi kalászosokról Jó híreket kaptak a gazdák az őszi vetésű növényekkel kapcsolatban. Kiváló egészségnek örvendenek mind a kalászosok, mind a repce. Az időjárás egyenlő...