Rengeteg hulladékot szednek ki a magyar folyókból: a Tisza és a Bodrog után a Maros is sorra kerül

A Tiszai PET Kupa a lelkes önkénteseinek köszönhetően 10 év alatt összesen több mint 300 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Tevékenységük fókuszában a Tisza áll, azonban ezt öt évvel ezelőtt kiterjesztették azt a Tisza-tóra, négy évvel ezelőtt pedig a Bodrogra. Idén újabb folyó megtisztítását tűzték ki célul: májusban a Marosra eveznek. A PET Kupa küldetése a Tisza árterének megtisztítása az ott lerakódott – főként ukrán és román eredetű – szennyeződéstől, amelynek legnagyobb hányadát a PET-palackok teszik ki.

A PetKupa.hu oldalon írták le, hogy 2022-ben három versenyt szerveztek, a jubileumi tizediket a Felső-Tiszán, míg a Tisza-tavon és a Bodrogon egyaránt a negyedik alkalommal. Az ezeken résztvevő 640 fő (családi, baráti, civil és céges csapatok, az utánpótlás – UP – tagjai, valamint önkéntesek) 31 hulladékból készült hajón összesen 30 tonna hulladéktól mentesítették az árteret. A legsúlyosabban szennyezett terület a Tokaj és Tiszaladány közötti szakasz volt, itt egyetlen nap alatt 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.

A hulladék gyűjtése a PET Kupa egyik 2022-es akciójában, a Bodrog folyón
A hulladék gyűjtése a PET Kupa egyik 2022-es akciójában, a Bodrog folyón

Így jelentették be, hogy a Maros folyón is hulladékot fognak gyűjteni

“Hatékonyságunk folyamatos növelése mellett a már megtisztított területeket is szeretnénk megóvni a visszaszennyeződéstől, ehhez viszont elengedhetetlen a hulladék-utánpótlást jelentő mellékfolyók megtisztítása is. Ezért úgy döntöttünk, 2023-ban új folyóra evezünk: irány a Maros!”

A Maros menti településeken helyiek környezetvédelem iránt elkötelezett csoportjai évek óta dolgoznak az Erdélyben eredő folyó megtisztításán. Apátfalváról, Makóról és Szegedről is érkezett megkeresés, igény az összefogásra. Nekik szeretnének segíteni azzal, hogy a helyi önkormányzatokkal és zöld szervezetekkel együttműködve megszervezik 2023. május 18-21 között a Marosi PET Kupát – fogalmaztak.

A hulladék válogatása a PET Kupa egyik 2022-es akciójában
A hulladék válogatása a PET Kupa egyik 2022-es akciójában

A tenni vágyás és a jó szándék összeért, és egy támogató is felkarolta az ügyet. A Diageo Zrt. támogatásával egy igazán tartalmas, élményekben gazdag, közösség összekovácsoló és garantáltan emlékezetes programban lesz része annak, aki részt vesz a Marosi PET Kupán – ígérték.

A versenyre hat csapat jelentkezését várják 2023. március 22-ig.

Nevezni a Tiszta Tisza Applikáción keresztül lehet (TTaPP 2.0 néven letölthető a Google Play-ről és az AppStore-ból is).

Március 22-ig meghosszabbították a Maros folyó megtisztítására kiírt versenyt a szervezők
Március 22-ig meghosszabbították a Maros folyó megtisztítására kiírt versenyt a szervezők

A Marosi verseny csapatainak hulladékból készülő két hajójához az alapanyag a helyi iskolák bevonásával gyűlik: márciustól az iskolaudvarokon elhelyezett bigbag-ekbe várják a kiürült PET-palackokat és a hajók építésébe is bevonják majd az iskolásokat – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Konferencia a Virágzó Vidékért "Virágzó Vidékünk Európa Nap - Hogyan tovább agrár-környezetgazdálkodás?"címmel konferenciát szervez a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2014. május 22-én...
Hivatalos: a marhahústermelés nem fenntartható Amerikai kutatók kimondták: a húsmarha előállítása sokszorosan meghaladja más állati termékek előállításának költségeit – olvasható az origo.hu-n. Az ...
Vizespalackból melegházat! Gondolkodjon nagyban, és keresse az újszerű megoldásokat! Hasznosítsa újra műanyag palackjait, és fólia helyett, vagy azt kiegészítve, 1000 db műanyag...
Alternatív tüzelőanyag: a brikett Bár még tavaszt idéző időjárás uralkodik hazánkban, lassan közeledik a tél és vele együtt a fűtési szezon. Sokak számára természetes, hogy gázzal fűte...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Nyílt napok a bioszén és bio-hulladékok újrahaszno... Ingyenesen látogatható Agrár Szakmai Nyílt Napokra invitálja az érdeklődőket a Terra Humana Kft! A rendezvényen részt vevők a környezetkímélő tápanyag...