Rekordmennyiségű meggy, nyomott piaci árak

2014-ben 85 ezer tonna meggyet takarítottak be hazánkban. A nagy mennyiségű termésnek köszönhetően azonban alacsonyan mozognak az árak és voltak területek, ahol sok termés maradt a fákon.

A kiskunmajsai Bíbor Kft a megszokott 80 vagonos terménymennyiség helyett az idén 120 vagonnyi terményt értékesített. Éppen annyit, amekkora mennyiséget még kezelni és értékesíteni tudtak. Igaz a meggy nagyobb részét ipari gyümölcsként, egy kisebb mennyiségű kézzel szedett meggyet szállítottak csak az orosz piacra. Az idei tapasztalatok alapján a vagonos szállítás mellett egyre inkább igény mutatkozik a kamionos szállításra is. A Kft. ügyvezetője szerint a termelők tevékenységének koordinálásával és a szállítások ütemezésével elkerülhetők az idei problémák, amikor is mindenki ugyanazon a három napon próbált értékesíteni.

Egy lajosmizsei termelő, Keresztes Ferenc fáiról is sok gyümölcs került le idén. Ennek a termésnek a nagy részét kézi szedéssel szüretelték le, mivel orosz piacra szánták. Ez a szedési mód még több kiadással jár. A meggyet 170 forintért tudták értékesíteni, de ebből jó esetben 70 forint tiszta haszon marad – a termelő bevallása alapján.

Idén az ipari meggyet 70 forintért tudták értékesíteni a termelők, ami a járulékos- és a termelési költségek levonása után nem igazán eredményezett nagy hasznot. Járulékos költségek közé tartozik ugyanis a rázógépek mellett dolgozó emberek és a traktorosok munkadíja. Így a 70 forintból körülbelül 40 forint marad a művelési költségekre.

Sok termelő a gyenge piacot látva a fán hagyta a gyümölcsöt, és az erős kínálati piacot látva a vásárlók még folyamatosan lefelé nyomták az árakat. Így végül jóval 100 forint alatt végzett a meggy felvásárlási ára. Ilyenre ritkán, 5 évente egyszer van példa.

Forrás: kerteszetesszoleszet.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...
Szamóca piaci körkép itthon és az Európai Unióban... A hazai szamóca ára jóval olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, ami az átlagosnál korábbi érésnek köszönhető. Az EU főbb szamócatermesztő országaiban jók a t...