Rekordmennyiségű illegális növényvédő szert foglaltak le az év első 3 hónapjában

Rekordmennyiségű, 1346 tonna illegális növényvédő szert foglaltak le január és április között egy 32 országot érintő műveletben. Az Európai Unió rendőri együttműködését koordináló szervezete, az Europol tájékoztatása szerint a lefoglalt szerek értéke 94 millió euró (mintegy 33 milliárd forint), az eéjárás során két embert előállítottak. A több mint 1300 tonna növényvédőszer legalább 207 ezer négyzetkilométer nagyságú termőterület permetezésére elegendő.

A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint az egészség és a környezet védelme érdekében folytatott művelet során több mint 3 ezer tonna növényvédő szert ellenőriztek. A lefoglalt több mint 1300 tonna növényvédő szer legalább 207 ezer négyzetkilométer nagyságú termőterület permetezésére lett volna elegendő. Ez megegyezik Németország teljes mezőgazdasági területével, Franciaország mezőgazdasági területének 75 százalékával, Románia mezőgazdasági területeinek pedig 150 százalékát teszi ki – számolt be róla az Europol.

Rekordmennyiségű illegális növényvédő szert foglaltak le az európai hatóságok idén március végéig - Fotó: Europol
Rekordmennyiségű illegális növényvédő szert foglaltak le az európai hatóságok idén március végéig – Fotó: Europol

A művelet során összesen 260 eljárást indítottak szabálytalanságok, hamis áruk vagy tiltott termékek birtoklása, szállítása, tárolása vagy értékesítése miatt. Jelenleg 8 vizsgálat folytatódik Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában és Svájcban.

Más törvénytelenségben is érintett volt a bűnözők egy része

A tiltott vagy hamisított növényvédő szerekkel kereskedő szervezett bűnözői csoportok tagjainak egy része más illegális tevékenységekben, például hamisított cigaretták vagy gyógyszerek forgalmazásában is tevékenyen részt vett. Az Europol tájékoztatása szerint az áruk illegális kereskedelmének hatékony felszámolására 2015 óta indított 5 művelet során eddig 2568 tonna hamis, vagy illegálisan forgalomba hozott növényvédő szert foglaltak le a nemzeti hatóságok.

1346 tonna illegális növényvédő szert foglaltak le január és április között egy összehangolt akcióban - Fotó: Europol
1346 tonna illegális növényvédő szert foglaltak le január és április között egy összehangolt akcióban – Fotó: Europol
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
Valóban mérgező anyagot tartalmazott a paprika Mint ahogyan azt már megírtuk, a Greenpeace vizsgálatot tartott hét magyarországi üzletláncban, ahol 12 féle paprikát vizsgáltak meg. A bevizsgált pap...
A frissaratású gabonát ellenőrzi a NÉBIH A fertőzés kiszűrése érdekében a frissaratású gabonafélék mikotoxin, vagyis gombaméreg tartalmát ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
Évek óta lejárt növényvédőszereket árultak Több mint 400 tétel, évek óta lejárt felhasználhatósági idejű, sérült csomagolású növényvédő szert és termésnövelő anyagot talált a Nébih egy Csongrád...
Több növényvédőszer is tiltólistára került!... Az agrár környezetgazdálkodási programban résztvevő gazdáknak mostantól egyes növényvédőszerek használatára fokozottan figyelniük kell. Több féle kész...
Szinte minden német vérében megtalálható a glifozá... A németek a glifozát betiltását követelik. Követelésük pedig nem feltétlenül alaptalan. Helyi vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a német lakosság 99...