Rég nem látott halritkaság akadt horogra a Balatonban

A természettudósok egykor a folyóvizek menyétjének nevezték a menyhalat, amelynek karcsúsága, hajlékonysága és fürgesége emlékeztet a kisragadozóra. A Balatonban 1965 óta nem találkozhattak menyhallal a horgászok. Négy éve kezdték újratelepíteni a tóba, nemrég pedig az első visszafogott példány is horogra akadt. Több, mint 5 évtized után, egy kaposvári orvos fogott újra menyhalat a Balaton vizéből.

Testalkata leginkább a harcsáéhoz hasonló, de amíg annak csupán egyetlen hátúszója van, a menyhalnak kettő, melyek közül a második egészen a farokúszóig húzódik. Másként helyezkedik el a hasúszója is, a toroktájékon. További különbség, hogy a harcsát jellemző hosszú bajuszszálak a menyhalról hiányoznak. Utóbbinak csupán egyetlen kisebb bajusz van az állán, hasonlóan a rokonságához tartozó tőkehalakhoz. A menyhal testét pikkelyek fedik, még ha olyan aprók is, hogy alig észrevehetők. A menyhalat téliharcsának is nevezik, mert – ellentétben a téli nyugalomra visszahúzódó valódi harcsával – az év leghidegebb időszakában mozog aktívan, leginkább ekkor fogható ki.

Ehhez hasonló menyhal akadt horogra több évtized után a Balatonban - Fotó: dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke
Ehhez hasonló menyhal akadt horogra több évtized után a Balatonban – Fotó: dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke

“Fél órával ezelőtt Dr. Bajzik Gábor horgásztársunk a fonyódi-akadón süllőzés közben egy rendkívül jó kondícióban lévő, 28 cm-es, csodaszép menyhalat fogott! A rövid, nyeletést mellőző kapás után szájszélbe akadva került a csónakba. A hal gyors fotózás után ment is vissza a Balatonba. Gratulálok Doktor úrnak, azt hiszem, történelmi pillanatot élt meg, mi pedig nagyon örülünk, hogy lehet, lesz eredménye e titokzatos, őshonos halunk visszahonosításának! Ave Pelso! Köszönet Gábornak az azonnali híradásért, ha valamire, hát erre a pillanatra nagyon vártam!” – írta az egyik közösségi oldalon Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.

Szári Zsolt

BRÉKING!!!!!😁💪🏾💪🏾 Fél órával ezelőtt Dr. Bajzik Gábor horgásztársunk a fonyódi-akadón süllőzés közben egy rendkívül jó kondícióban lévő, 28 cm-es, csodaszép menyhalat fogott! A rövid, nyeletést…

Az öröm azért indokolt, mert a valamikor őshonos halfajt 1965 óta nem fogták ki a tóból és az angolnák miatt évtizedekig visszatelepíteni sem lehetett – írta a LikeBalaton.hu portál.

Így tűnt el, és telepedhet meg újra a menyhal

A menyhal balatoni állományát az 1965-ös nagy balatoni halpusztulás lényegében tönkretette, a megmaradt, utolsó példányok pedig az angolnáknak estek áldozatául – mondta Szári Zsolt. Addig, amíg az angolna állománya nem csökkent egy kritikus érték alá, értelmetlen is lett volna a telepítéssel próbálkozni. 2015-ben tettük vízbe az első példányokat. 2016-2017-ben is folytattuk ezt a munkát, több korosztállyal és különböző méretű menyhalakkal: 2-4 centis és 8-10 centis halak kerültek a Balatonba. Bár itt évtizedek óta nem, de a magyar folyóvizekben máig megtalálható volt. Mi is hazai állományból, a Dunából kifogott anyahalak ivadékaival tudtuk újra telepíteni. Kifejlett példányai a hideg égövben méteresre is megnőnek, de Magyarországon ritkán haladják meg az 50–60 centimétert és az 1-2 kilogrammot. Ez a mostani 28 centis példány igazi boldogság, azt bizonyítja, eredményes volt az az erőfeszítésünk, hogy a menyhal újra megtelepedjen a Balatonban. Fontos tudnivaló a horgászoknak, hogy a menyhal megtartása egész évben tilos a Balatonon, így ha ki is fogják a különleges ritkaságot, vissza kell engedni a vízbe.

Ritka és különleges

Húsa fehér, szálkamentes és nagyon különleges ízű. A menyhal az egyetlen édesvízi tőkehal-féle és nagyméretű mája igazi gasztronómiai különlegességnek számít. Amikor még sok volt belőle, a menyhal a téli horgászat komoly célpontjának számított. Szári Zsolt emlékszik olyan késő őszre és télre a 60-as évekből, amikor a nagyapja 2 kilós menyhalakkal tért haza a horgászatból.

Videó a menyhalhorgászatról:

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Iskolai tananyag lesz a horgászat? Érdekes ötlettel állt elő a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Terveik szerint 3 éven belül az általános iskolákban oktatnák a horgászatot, s...
2 év járhat orvhalászatért Az utóbbi években sokat panaszkodtak a horgászok a Balatonra. Leginkább a kevés hal miatt emelték fel hangjukat. Most azonban változni látszik a magya...