Rászállt a feketézőkre a Nébih: a permetezőgépek felülvizsgálatával foglalkozó állomásokat ellenőrzik

A kezdeti lendület után némileg visszaesett a tavaly óta kötelező permetezőgép-felülvizsgálatok száma Magyarországon. A Nébih szakemberei arra számítanak, hogy a koronavírus járvány enyhülésével újra többen vizsgáztatják majd a gépeket. A hatóság nyomába eredt a tevékenységet szabálytalanul végző vizsgaállomásoknak is. Egyes gépállomásokon ugyanis nem végeznek érdemi felülvizsgálatot, hanem anélkül kiadják a matricát, a tanúsítványt.

Az Agrárágazat számolt be róla, hogy jelentősen nőtt a permetezőgépeket kötelező felülvizsgálatra bejelentők száma 2020-ban. Miután tavalytól a felülvizsgálat kötelező, a Növényvédelmi Gépnyilvántartó Rendszerben regisztrált 19126 gépből már mintegy 11 ezer átesett a felülvizsgálaton. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság munkatársai ugyanakkor elismerték, hogy a koronavírus járvány kibontakozása visszavetette az első nagy felülvizsgálati hullámot. Azonban úgy vélik, hogy a korlátozások enyhítése után idén ismét nő majd a gépfelülvizsgálatok száma.

Nem minden gazdaságban őrzik meg így a régi permetezőgépek jó műszaki állapotát - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kiskunmajsa
Nem minden gazdaságban őrzik meg így a régi permetezőgépek jó műszaki állapotát – Fotó: Magro.hu, CSZS, Kiskunmajsa

Kiszűrik a fekete matricakibocsátókat

A hatóság azt is közölte, hogy az eddigi számos ellenőrzés során kiemelt figyelmet fordítottak a szabálytalan vizsgaállomásokról és vizsgálatokról szóló hírek ellenőrzésére. Szakmai körökben már tavaly is attól tartottak, hogy egyes gépállomásokon nem végeznek érdemi felülvizsgálatot, hanem anélkül kiadják a matricát, a tanúsítványt. A Nébih ezeket igyekszik kiszűrni, ezzel is nagyobb teret adva a tisztességes felülvizsgálati állomásoknak. Ebben a törekvésében a növényvédelmi gépek tulajdonosaira is számít. A hatóság szerint nem csak erkölcsileg, hanem szakmailag is fontos megtisztítani a piacot. Ugyanis a nem megfelelő permetezőgépekkel rossz hatékonyságú a növényvédelem, pazarló és környezetszennyező a vegyszerfelhasználás, továbbá a gépkezelő egészsége és a kibocsátott alapanyag minősége is veszélyeztetett.

A gépek ötöde javíthatatlan

A felülvizsgálatokat évek óta sürgető, majd az átfogó hazai gépállomás-hálózatot létrehozó Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, illetve a Növényvédő Gép Ellenőrző Állomás (NGEA) nemrég tanulságos videoüzenetben számolt be a felülvizsgálatok eddigi tapasztalatairól.

A magyar permetezőgépek jelentős részének rossz a műszaki állapota a helyes munkavégzéshez

Bakonyi István NGEA igazgató szerint nem csak a gépek műszaki állapota, hanem a gépkezelők tájékozottsága is igen eltérő. Így nem meglepő, hogy a 6500 vizsgálat alapján kiderült:

csak a gépek 15-20 százaléka felel meg gond nélkül a felülvizsgálatokon. 60-70 százalékukat javítani kell, a permetezőgépek 15-20 százaléka pedig már javítással sem hozható megfelelő állapotba.

Ezek a jellemző hibák a permetezőgépek állapotában

A legjellemzőbb hibák a fúvókáknál fordulnak elő, de gyakori a csepegés és a tömítés problémája. Általános gond még a kopóalkatrészek és a csövek cseréjének elhanyagoltsága, a manométer vagy a konstrukció olyan hibái, amik miatt a permetlé el sem jut a növényre. Szintén jellemző probléma a tisztaság hiánya, sok a kerethiba, ami mögött részben a trehányság, részben a kisebb ütközések utáni javítás elmaradása áll.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Védje meg kukoricáját, paprikáját! Támad a tőzeglégy, a tőzegszúnyog és a gyökértetű. A kukoricában megjelent a gyökértetű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, hogy az ...