Precíziós állattenyésztés és fejőrobotok a nagy tejtermelő tehenészetekben

A VMS Batch Milking rendszerben a fejőrobotok nem az istállóban, hanem egy központi épületben helyezkednek el, ezért már meglévő fejőházakba is beszerelhetőek. Így a hagyományos és a robotizált fejéstechnológia terén is használhatóak a nagy tehenészetek számára. A világ legnagyobb robotizált tejelő szarvasmarha telepén, Chilében jelenleg 72 darab DeLaval VMSTM V300 fejőrobot végzi a fejést. Európán belül is egyre több nagy tehenészet dönt a technológia bevezetése mellett. Ezek igényeit és kihívásait megismerve dolgozta ki a cég a Batch Milking, vagyis a központosított robotfejés koncepcióját.

A robotfejés technológiája kezdetben csak a kisebb tehenészetek számára nyújtott megfelelő megoldást – írta a svéd DeLaval vállalat weboldala. Az elmúlt években azonban elsősorban a munkaerőhiány okozta problémák miatt a nagy tehenészetek is egyre inkább ezt a megoldást választják. Sok esetben új, kifejezetten a robottechnológiához tervezett istállókat építenek, ám az is előfordul, hogy korábban épített istállót alakítanak át. Ez utóbbi megoldás azonban nem minden alkalommal bizonyul tökéletesnek. A VMS Batch Milking rendszer azonban egyszerűbb kialakítású épületekben vagy akár a korábban épült fejőházakban is elhelyezhető megfelelő átalakításokkal. Így alternatívát biztosít azoknak a gazdaságoknak, akik eltökéltek az automatikus fejés mellett, de az egyedi bokszos fejőrobotok nehezen, vagy egyáltalán nem adaptálhatóak a meglévő istállóikba.

Fejőrobotok a tehenészetekben: a használatuk javuló termelékenységet és hosszabb élettartamot tesz lehetővé, miközben a tejtermelés költségei csökkennek
Fejőrobotok a tehenészetekben: a használatuk javuló termelékenységet és hosszabb élettartamot tesz lehetővé, miközben a tejtermelés költségei csökkennek

A központosított robotfejési rendszerben a fejőrobotok nem az istállóban, hanem egy központi épületben kerülnek elhelyezésre. A robotokat többféle módon is el lehet rendezni a rendelkezésre álló területtől függően. A V300 fejőrobot egységeket úgy helyezik el, hogy az állatok több robot közül is választhassanak. A fejés minden fejőrobotban párhuzamosan történik, így folyamatos a tehénforgalom.

Automatizált robotfejési rendszerek működnek

A fejéshez elegendő az előváróba felhajtani az állatokat és a fejés megindul, amint az első állat belép valamelyik fejőrobotba. A csoportokat nem szükséges elkülöníteni egymástól az előváróban, mivel a fejést követően a visszatérő folyosón elhelyezett okos kapu csak a megfelelő csoportba engedi vissza a teheneket. Így akár a csoportosítás is könnyen megoldható különösebb emberi beavatkozás nélkül, hiszen csak utasítjuk a rendszert, mely állatokat irányítsa más csoportba a következő fejést követően. Amennyiben a helyi adottságok miatt ez mégsem oldható meg, akkor a hagyományos fejőházas fejéshez hasonlóan kell figyelni a csoportváltásra – írták.

A fejőrobotok használatának egyik előnye, hogy megtartható a tejelő napok szerinti csoportosítás, amely ismert és jól bevált gyakorlat. Ennek köszönhetően a költséghatékony TMR takarmányozás is folytatható az átállást követően, a robotban csak minimális csalogató takarmányt kell adni az állatoknak. Mindazonáltal a Batch Milking rendszerben, ha szükségesnek ítélik, továbbra is adható egyedileg plusz takarmány vagy kiegészítő takarmányadalék az állatoknak.

A tehenek a napi 2-3 fejésen kívül teljesen szabadon mozognak az istállóban a saját ritmusuk szerint. A fejés sokkal nyugodtabban zajlik, mint egy hagyományos fejőházi rendszerben, mivel nem alakul ki zsúfoltság az előváróban. Az állatok önkéntesen lépnek be a robotokba, motivációként elegendő akár napi 1-2 kilogramm abrak is.

Hatékonyság a munkaerő elosztásnál és a fejésnél

A rendszer méretétől függően a fejéshez 1-2 fő szükséges műszakonként, akik az állatokat felterelik a fejésre és ellátják a fejőrobotok körüli feladatokat. Az automata fejés miatt nincs szükség a fejősök betanítására, a munkatársaknak csupán néhány egyszerűbb feladatot kell ellátniuk. A fejés és a legtöbb, az állatok körüli munka a fejőházhoz kötődik, így a rendszer hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé. Nem szükséges több helyen figyelni a vegyszerek fogyását és az állatok kezelése is egy helyen történik.

A V300 fejőrobot akár napi 180 fejést is képes elvégezni. A fejéstechnológia kialakításának és a minőségi alapanyagok használatának köszönhetően a berendezések szervizigénye minimális. Mivel a fejést egyszerre több, egymástól függetlenül működő robot végzi, a szervizelés egyszerű és nem akadályozza a fejés folyamatosságát. Egy-egy robotegység szervizelése fejés közben is megoldható, mivel a többi fejőrobot eközben zavartalanul működik, így a fejési idő csak kis mértékben nő meg. Ebben a videóban a Batch Milking koncepciót választó olasz gazdaság tulajdonosa számol be a fejőrobotok terén szerzett tapasztalatairól.

Összekapcsolt fejési előnyök és robottechnológia

A központosított robotfejési koncepció lehetőséget ad arra, hogy a hagyományos telepi menedzsmentet ötvözni lehessen a robotfejési technológia előnyeivel. Mivel a két rendszer napi szintű működése csak kis mértékben tér el, a teheneknek csak a fejőgép használatát kell megtanulniuk. Az átállás folyamata könnyű, az állomány fejése néhány fejést követően már rutinosan folyik. Ezt segíti a V300 öntanuló kamerarendszere is, mely magától felismeri a tőgyet, így nincs szükség kézi betanításra. A kamera mellett a fejőrobotok minden más funkciója (tőgyegészség index, okospulzáció, stb.) vagy opcionális eleme is elérhető.

A robotok felszerelhetők HN100 egységgel, mely a tej progeszteron szintjét elemzi a szaporodásbiológiai menedzsment javításának érdekében. A fejőrobotokba az OCC szomatikus sejtszámláló is beépíthető, amely jelenleg a legpontosabb, valós szomatikus értékeket mutató, automatikus mérőeszköz a piacon.

A cég leírása szerint a VMS Batch Milking rendszer és az egyedi technológiai megoldások új dimenziót nyitnak a nagy állományok robotos fejése terén. Magas szintű automatizálást biztosítanak jelentősebb építészeti költségek nélkül, a rugalmas kialakítási lehetőségeknek köszönhetően pedig minden egyes telep számára – alkalmazkodva a helyi adottságokhoz – a legmegfelelőbb megoldást kínálják – fogalmaztak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...
Neveljen szarvasmarhát, termeljen tejet! Színvonalas és szakmailag is kiváló konferencián vettünk részt október közepén Herceghalmon, a Limagrain jóvoltából. Az egész napos eseményen a Holste...
Duplájára emelkedik a szarvasmarhát tartók és a te... Több pénz jut jövőre a szarvasmarha-tartóknak és a tejtermelőknek. A támogatás az idei duplájára nő, ami talán fedezheti a csökkenő felvásárlási árak ...
A mikrogranulált starter műtrágyákról… Mára a precíziós gazdálkodás egyik alap eleme a starter műtrágyák használata. Jelentősége már az évek során bizonyított. Fontos és szükséges növényein...
Mi lesz a tejkvóta rendszer nélkül? 2015 április 1-től megszűnik az Európai Unióban a tejkvóta rendszer. A rendszer megszűnése azt fogja eredményezni, hogy minden tagállam annyi tejet te...
Viszlát tejkvóta – mától nincs többé! A magyar tejipar felkészült arra, hogy az új rendszerben működjön azt követően, hogy az Európai Unió április elsejével kivezeti a tejkvótát, és várhat...