A poloska és a fuzárium fogja ősszel őrületbe kergetni a gazdákat

Az ősz és a csapadék megérkezése, az ezekkel párosuló lehűléssel együtt, a növényvédelmet is a fókuszba helyezte. A poloska és a fuzárium megjeelnése jelenti most a legnagyobb veszélyt a haszonnövényekre.

2016-hoz hasonlóan idén is augusztus végére-szeptember elejére nőtt meg egy poloska, az úgynevezett zöld vándorpoloska létszáma. Aktuálisan már gyakorlatilag minden növénykultúrában megtalálható mind a kártevő, mind annak lárvái. Kiemelten fertőzöttnek számít a paprika, a paradicsom, a padlizsán, a gyümölcsök közül pedig az őszi körte és alma, valamint az őszibarack és a szilva. A dísznövények közül a hibiszkusz érintett. A rovar mérgező nedveket juttat az egyedekbe, ami miatt foltok alakulnak ki a károsított részeken. Súlyosabb esetben a növényi szövet is elhalhat. Ezzel a termés minősége és értéke is jelentősen romlik.

Az ország középső térségében ázsiai márványos poloska fertőzöttséggel is találkozhatunk, igaz a zöld vándorpoloskához képest sokkal kisebb mértékben. Ez is a másikhoz hasonló kártételre képes. Védekezni ellenük most viszont szinte lehetetlen. Azt jelentheti az egyedüli megoldást, ha az egész kertet kezeljük valamilyen rövid várakozási idejű piretroidos szerrel – olvashattuk a magyarnövenyorvos.hu elemzésében.

 

A poloska mellett a fuzárium jelent veszélyt szeptemberben
A poloska mellett a fuzárium jelent veszélyt szeptemberben

 

Az őszi esők következtében megindult a szőlőbogyók felrepedése a még tőkén levő fürtökön. A jelenséget egy esetleges lisztharmat még tovább erősíti. Megoldás lehet a szüret felgyorsítása, vagy a botricid gombaölő készítménnyel történő permetezés.

A szántóföldek mellett sem lehetünk nyugodtak. A leginkább veszélyben a kukorica van. Megkezdődött a korai érésű kukorica betakarítása, de a korábbi aszály eredményeként a csövek sok helyen nem konyulnak le. A tömegük nem éri el ugyanis a kívánatos mértéket. A felálló csövek viszont azért jelentenek kockázatot, mert a csuhélevelei közé befolyó csapadékvíz fokozza a fuzáriumos csőpenész kialakulásának veszélyét. Pláne ott, ahol a gyapottok bagolylepke miatt sok a megrágott kukoricacső. A toxintermelés pedig veszélyezteti az állatok egészségi állapotát is.

Az elvetett repce zöme inszekticides csávázáson ment keresztül, így a korai kártevőkkel szemben viszonylagos védettséget élvez. A fertőzésveszély viszont jelentős, mert az árvakeléseken tömegesen rágnak a repcebolhák és később a kikelt repce lesz a célpont. A csávázatlan magot használók sokat kockáztatnak, mert a kikelő növények gyorsan megfertőződhetnek. Már növényenként 1-2 bolharágás elég indokot szolgáltat a védekezés megkezdéséhez és egészen a repce 2-4 valódi leveles állapotáig folytatnunk kell a monitorozást. A repcedarázs őszi kártételével szintén számolni kell, mert hamarosan megkezdik tojásaik lerakását.

Már megkezdődött az őszi kalászos gabonák vetésének előkészítése. Ezeken a helyeken javasolt a talajlakó kártevők számának feltérképezése, mert négyzetméterenként 1-2 drótféreg, cserebogár pajor vagy mocskos pajor fertőzöttség elég ahhoz, hogy a terület fertőtlenítése elkezdődjön vagy, hogy rovarölő szerrel csávázott vetőmag alkalmazása indokolt legyen.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hűvösben mozdul, aki teheti: poloskák & Co.... Amint hűvösebbre fordul az idő, a természetben - így a kertben is - mozgó jószágok téli menedéket keresnek maguknak. Egerek, pókok, katicák, poloskák ...
Meleg van, mégis támad a rozsda Nincs idő megállni, a vetési munkálatok után ideje nekiállni a növényvédelemnek. Az őszi vetéseken ugyanis már megjelentek az első rozsdafoltok, az ér...
Az Ázsiából induló mindenevő poloska már Európát i... A tengeri, légi és szárazföldi gyümölcs- és zöldségszállítás miatt már nem akadály a kártevőknek, hogy kontinenseken átívelően is terjeszkedni tudjana...
Aprók, de büdösek és 100 milliós károkat okozhatna... Megjelentek a poloskák, és egyre több lesz, az igazi invázióra pedig a következő hetekben kell számítani. Ahogy hűl a levegő, úgy lesz egyre több a la...
A büdös hadsereg októberben is harcra kész Soha nem látott mértéket öltött a címeres poloska mennyisége Magyarországon. Rusnya, nagydarab, barna rovarok, amelyek rendületlenül ostromolják az ül...
A magyarok életének megkeserítői az olaszokat is k... Olaszországban is mindent megtámadnak az ázsiai márványpoloskák. Az agresszív kártevőt nagyon nehéz megállítani. 2012-ben jelent meg Itáliában az inva...