Pokoli évek elé nézünk, ha nem cselekszik az agrárium

Sötét jövő elé nézünk, ha nem történik sürgősen valami a mezőgazdaságban. A szektor ugyanis az üvegházhatású gázok ötödének kibocsátásáért felelős. Ezt kis odafigyeléssel és technológiai újításokkal jócskán vissza lehetne fogni. A fejlődő országok lakói biztosan hálásak lennének érte…

A FAO által nyilvánosságra hozott legfrissebb jelentés szerint a mezőgazdasági szektor – beleértve az erdőgazdálkodást, a halászatot és az állattenyésztést – felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának ötödéért. Ebből adódóan a mezőgazdaságnak – a szakértők egybehangzó véleménye szerint – komolyabban ki kell vennie részét a klímaváltozás elleni küzdelemből, valamint ideje szembenéznie a saját maga okozta hatások következményeivel is.

Amennyiben az agráriumban tevékenykedők homokba dugják a fejüket és nem néznek szembe az általuk is okozott problémával, milliók kerülhetnek az éhezés küszöbére. Elsősorban Afrikában és Dél-kelet Ázsiában lehetnek veszélyben azok az emberek, akik mezőgazdaságból tartják fenn magukat.

Leginkább az afrikai embereket veszélyezteti az éhezés
Leginkább az afrikai embereket veszélyezteti az éhezés

 

Látható, hogy mielőbb lépni kell az ügyben, de az már most nyilvánvaló, hogy a számtalan érintettnek, az általuk alkalmazott eltérő módszerek, valamint a természeti adottságok miatt nem lesz könnyű átalakítani a gazdálkodási és élelmiszerellátó rendszereket.

A sokszínűségből adódóan nincsen általános megoldás, ami mindenhol orvosolni tudja a fennálló problémát. Minden térségben más és más lesz a megoldás menete, ugyan azt a sokszínűséget kell látni a megoldások terén is, mint a problémák terén.

Léteznek bizonyítottan jó megoldások

A FAO jelentése szerint több, bizonyítottan működő megoldás is létezik. Ellenálló növényfajok termesztésével redukálható a kijuttatott növényvédő szerek mennyisége. Kisebb talajterheléssel csökkenthető a kémiai úton előállított műtrágyák kijuttatása, valamint a talaj-termőképesség integrált módon történő javítása is sokat javíthat a jelenlegi helyzeten.

Az ajánlások között szerepel például a vízkímélő módszerek alkalmazása, a metánkibocsátást 45 százalékkal visszafogó árasztásos rizstermesztés, vagy éppen az állattartás hatékonyságának javítása. Ezzel akár 41 százalékkal is csökkenthető lenne az állattartás károsanyag-kibocsátása.

Szakértők szerint az árasztásos rizstermesztés is segít visszaszorítani a károsanyag-kibocsátást
Szakértők szerint az árasztásos rizstermesztés is segít visszaszorítani a károsanyag-kibocsátást

 

Az éghajlatváltozás már most is érezteti kedvezőtlen hatását egyes gabonák esetében. Ezen túlmenően, a jövőben várhatóan csökkeni fog egyes ételek tápanyagtartalma (pl. cink, vas vagy a bennük található fehérje) vírusos hasmenéshez vezetve, illetve növekedhet az embernél vagy az állatoknál a határokon átterjedő betegségek gyakorisága.

2030 után a tudomány jelenlegi állása szerint még erősebb lesz a nyomás az élelmiszertermelésen, miközben főleg a fejlődő országokat már azt megelőzően is nehéz helyzetbe hozza a magasabb átlaghőmérséklet.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...