Viszik mint a cukrot az olcsó csirkét

Az általános forgalmi adó csökkentése óta legalább a duplájára nőtt a csirkehús iránti kereslet. Sok helyen egyelőre teljes egészében átadják a vásárlóknak az adócsökkentés előnyét. Hogy ez később is így lesz-e, nem tudni, de az év elején jelentős áreséssel szembesülhettek a vásárlók. Mint ismeretes, január elseje óta 27-ről 5 százalékosra mérsékelte a baromfihús általános forgalmi adóját a kormány.

A madárinfluenza is közbeszól

– Leginkább a csirkehús esetében tapasztaltunk forgalomnövekedést, de a pulyka utáni érdeklődés is nagymértékben nőtt. Átlagosan 30 és 80 százalékos bővülésről tanúskodnak a számok – közölte lapunkkal a Spar sajtóosztálya. Bár ez a keresletbővülés alapvetően a sertéshús rovására megy, az üzletláncnál úgy látják, az év első napjai után korai lenne hosszabb távú következtetéseket levonni. Az adócsökkentés egyébként a tejtermékek esetében öt, míg a baromfi- és a tojástermékek esetében 149 terméket érintett. Ami a kacsa- és libahúst illeti, a tavalyi év vége óta terjedő madárinfluenza miatt már csak korlátozottan tudnak beszerezni belőlük, így a heti háromszori szállítás helyett csak egyet tudnak teljesíteni a partnerek. Ezzel az igényeknek csupán tíz-húsz százalékát tudják kielégíteni.

A helyzet egyhamar nem javul: szállító partnereik előzetesen annyit közöltek, hogy a még megmaradt kacsa- és libaállomány várhatóan pár héten belül elfogy. Ugyanakkor újabb telepítéseket addig nem tudnak véghezvinni, amíg a fertőzés tart, illetve újabb helyeken – legutóbb Érsekcsanádon – üti fel a fejét. Szerencsére a madárinfluenzának ez a változata, a H5N8 típus – bár erősen fertőző, de – emberre nem veszélyes.

Kelendő az olcsó csirkehús
Kelendő az olcsó csirkehús

 

A Tesco figyel a mennyiségre

– Az áfacsökkentés bevezetése óta eltelt három hétben elsősorban az akciós csirketermékeknél, például a filé, a comb, illetve a farrésszel kapható comb iránt volt nagyobb az érdeklődés a kedvezőbb ár miatt. Ennek köszönhetően az év eleje óta átlagosan 30 százalékkal nőtt a baromfihús eladása – közölte megkeresésünkre a Tesco sajtóosztálya. A hipermarketben is tapasztalták a sertéshús forgalmának csekély mértékű visszaesését.

A madárinfluenza következtében december közepe óta fordul elő kisebb mennyiségű készletcsökkenés a libánál és a kacsánál, de eddig heti szinten minden termékből érkezett a boltokba. Hozzátették, folyamatosan dolgoznak azon, hogy mennyiségbeli probléma ne fordulhasson elő.

Hasonlóképpen a csirke és kisebb mértékben a pulyka iránti nagyobb érdeklődésről számolt be a CBA kommunikációs igazgatója is. Fodor Attila hozzátette, a jelentősen mérséklődő baromfiárak hatására a sertéstőkehús forgalmánál néhány százalékos csökkenést tapasztaltak, így fordulhat elő, hogy a csirkemell már olcsóbb a sertéscombnál. Egészen pontosan a csirkemell kilogrammja jelenleg 999, míg a sertéscomb 1099 forintba kerül az egyik üzletükben. Ami a madárinfluenzát illeti, a csirke-, illetve a pulykahús esetében zavartalan az ellátás, de a víziszárnyasoknál a többi üzletlánchoz hasonlóan már tapasztalnak problémákat.

Forrás: magyarnemzet.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...
Jó hír a baromfihúst kedvelőknek Jól alakul a baromfihús piaca, köszönhetően a magas sertés- és marhahús áraknak. Az alacsony takarmányozási költség és a magas kereslet hatására továb...
Egyenlő bánásmódot kérnek a baromfisok! A sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentésének hírére a Baromfi Termék Tanács (BTT) azonnal reagált.  A sertésszektorral azo...
Sertés tőkehús – figyelni fogják a kereskedő... A jövő évre tervezett sertéshús áfacsökkentést fokozottan figyelemmel fogják követni a Nemzetgazdasági minisztérium szakemberei. Amennyiben a keresked...
Baromfipiaci információk a nagyvilágból A hosszú távú előrejelzések szerint a baromfihús továbbra is keresettebb termék lesz, mint a sertéshús vagy a marhahús. Részben erre reagálva Amerikáb...
Külkereskedelmi információk az első negyedévről... Vegyesen zárta az első negyedévet a mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelmünk. A sertés- és a baromfihús külkereskedelme gyengült, míg a kuko...