Választáskor a méret a lényeg és a kisebb van előnyben

Az EU lejelentősebb görögdinnye-termesztő tagországai összességében májustól július végéig tudják ellátni a keresletet. Spanyolországban 23 ezer hektáron ültettek dinnyét az idén, kizárólag öntözhető területeken. Európában egyedül a spanyol dinnyeexport mennyisége haladja meg a belföldi fogyasztást. A belföldi piacokra a fekete héjú, magnélküli dinnyét termelik, míg az exportra kerülő termés nagy része a 3–5 kilogrammos. Görögországban átlagosan 10 százalékkal csökkent a görögdinnye termőfelülete az idén a 2017. évihez képest, Olaszországban a területcsökkenés 12-15 százalékos.

Az EU vezető görögdinnye-termesztő tagországai Spanyolország, Görögország, Olaszország és Magyarország. Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban már május elején kezdődik a szezon és július végéig tart, az export júniusban és július elején a legnagyobb a déli országokban. Spanyolországban 23 ezer hektáron ültettek dinnyét az idén, kizárólag öntözhető területeken. Európában egyedül a spanyol dinnyeexport mennyisége haladja meg a belföldi fogyasztást, 2017-ben 1,3 millió tonna termésből 700 ezer tonnát értékesítettek külföldön. A belföldi piacokra a fekete héjú, magnélküli dinnyét termelik, míg az exportra kerülő termés nagy része a 3–5 kilogrammos, hűtőszekrényben könnyen tárolható dinnye. Görögországban átlagosan 10 százalékkal csökkent a görögdinnye termőfelülete az idén a 2017. évihez képest, Olaszországban a területcsökkenés 12-15 százalékos.

Csökken a nagy méretű dinnye iránti kereslet és egyre több fogy a kisebb gyümölcsökből (Fotó: Pixabay, LoggaWiggler)
Csökken a nagy méretű dinnye iránti kereslet és egyre több fogy a kisebb gyümölcsökből (Fotó: Pixabay, LoggaWiggler)

Az unió piacán évről évre egyre több görögdinnye került a belső kereskedelembe, 2017-ben 1,28 millió tonna. A vezető görögdinnye-importőr Németország növelte a beszállított volument, és 2017-ben az elmúlt öt év legnagyobb mennyiségét importálta, összesen 404 ezer tonnát.

A közösség nettó importőr görögdinnyéből. Az unió évente 284-336 ezer tonna görögdinnyét importált a harmadik országokból az elmúlt két évben. A legnagyobb mennyiségben Marokkóból, Brazíliából, Costa Ricából, Törökországból, Panamából és Ukrajnából érkezik görögdinnye a közösség piacára. Costa Rica elsősorban januártól májusig, Brazília pedig októbertől februárig szállít görögdinnyét az EU tagországaiba. A közösség határain kívülről érkező árut elsősorban Hollandia vásárolja. Az unió görögdinnye-kivitele a harmadik országok felé 60 ezer tonna körül alakult az elmúlt években.

Magyarországon a görögdinnye termőterülete az előző évihez hasonlóan 5 ezer hektár körül alakult 2018-ban, Békés megyében némileg zsugorodott, ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőtt a terület. Szakértők szerint a termés 190-200 ezer tonna körüli termés várható az idén. A tavaszi meleg hatására körülbelül két héttel korábban kezdődött a szezon. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen el lehetett látni a piacot belföldi görögdinnyével. Szeptemberben kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amelynek során az új dinnyefajtákat és termelési technológiákat ismertetik meg a hazai gazdákkal. A hazai görögdinnye-fogyasztás átlagosan 13-15 kilogramm körül alakul évente. A termelők fajta- és technológiaváltással alkalmazkodnak a változóban lévő fogyasztói igényekhez, hiszen egyre csökken a nagy méretű dinnye iránti kereslet, és egyre több fogy a kisebb gyümölcsökből.

Magyarország 2002-ben még a világ harmadik legnagyobb görögdinnye-exportőre volt, a következő években viszont csökkenő tendencia jellemezte a görögdinnye termesztését. Ennek ellenére a görögdinnye volumenében az egyik legjelentősebb exportzöldségféle, külkereskedelmi egyenlege évek óta pozitív. A KSH adatai szerint a görögdinnye importja 6 százalékkal 10,3 ezer tonnára emelkedett 2018 első fél évében az előző esztendő azonos időszakához képest. A legnagyobb importőr Görögország maradt, annak ellenére, hogy 20 százalékkal 3,09 ezer tonnára csökkent a beszállított mennyiség, míg Macedóniából 89 százalékkal 2,68 ezer tonnára bővült a behozatal. Az export elsősorban júliusra és augusztusra koncentrálódik. Görögdinnyeexportunk jelentős piacainak Csehország, Lengyelország, Németország, Szlovákia és Litvánia számítanak.

A Budapesti Nagybani Piac kínálatában – a hazai szezont megelőzően (17–26. hét) – a meghatározónak számító görögországi és olaszországi termék mellett néhány hétre a jordániai, a marokkói, a panamai és a spanyolországi görögdinnye is megjelent. A belföldi görögdinnye a 25. héten került a piacra: a gömb alakúból a csíkos (135 forint/kilogramm), valamint a sötétzöld (180 forint/kilogramm). A 26. héten már a hosszúkás, csíkos típusú görögdinnye is megjelent, 130 forint/kilogramm áron. A görögdinnye ára átlagosan 31 százalékkal 137 forint/kilogrammra emelkedett a 25–35. héten az előző év azonos időszakának átlagárához viszonyítva.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csíkkal vagy csík nélkül – görögdinnyefajták... Csíkos, vagy egyszínű, magvas vagy magnélküli. Sokféle görögdinnyét termesztenek ma a gazdák, mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Lássunk ...
Dinnyeszezon – még 2 hét! Két hét múlva indul az igazi magyar dinnyeszezon, 220-240 ezer tonna görögdinnyére számítanak idén. Magyarországon jelenleg körülbelül 5800 hektáron t...
Csíkkal vagy csík nélkül – görögdinnyefajták III.... Nagysikerű, görögdinnyékkel foglalkozó cikksorozatunkból még kimaradt néhány, ismertebb dinnyefajta. Ezeket szeretnénk most bemutatni Önöknek. Korai ...
A 2015-ös dinnyeszezon számokban A külföldit már lehet kapni, lassan a hazai görögdinnye is megjelenik a piacokon. Lássuk, mik a kilátások a dinnyetermesztőknek és a fogyasztóknak az ...
Magasan indult a dinnye felvásárlási ára Magas a magyar dinnye felvásárlási ára hétfő óta, jól indul a szezon a termesztőknek. A tavalyinál 10-12 százalékkal magasabbak az árak, 55-60 forinto...
Nagy sláger idén a Rubin Nem a drágakőre, sokkal inkább a dinnyefajtára kell gondolni. Bár még csak 2-3 éve vetette meg gyökerét magyar földön, mára 1000 hektáron termesztik a...