Tovább nőtt a magyar óriás

A Nitrogénművek Zrt. a mezőgazdaságban tevékenykedők előtt nem lehet ismeretlen név, hiszen a magyar műtrágyagyártás egyik legismertebb láncszeméről van szó. A gyártó az utóbbi években sorra fejleszti telephelyeit, most egy salétromsav üzemet adtak át.

A mostani salétromsav üzem megépítésére már 2014 decemberében szerződést kötött a Nitrogénművek Zrt. a Thyssenkrupp Industrial Solutions német licencszadó céggel. Ebben 1150 tonna (100%-ban kifejezett 60%-os sav)/nap kapacitású salétromsav üzem megépítéséről állapodtak meg a felek.

Tovább erősödik a hazai műtrágya-ágazat (Fotó: agrotrend.hu)
Tovább erősödik a hazai műtrágya-ágazat (Fotó: agrotrend.hu)

 

Ezzel a beruházással növelni tudják a salétromsavgyártó kapacitásukat, ezzel pedig több műtrágyát is elő tudnak majd állítani. Az új üzem már januárban megkapta a hatósági engedélyeket, a tesztek miatt azonban csak június 21-e óta termel folyamatosan a létesítmény.

A mostani, Pétfürdőn átadott beruházás 10 év alatt már a második ezen a településen, amelyik 60%-os töménységű salétromsav gyártását teszi lehetővé az elérhető legjobb (ún. dual pressure – kétnyomásos) technológiával és legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak megfelelően.

A beruházás közben megépült még két, 2000 köbméteres, kármentővel ellátott salétromsav tartály, valamint egy 3 cellás hűtőtorony.

Az új üzem új munkahelyeket is teremtett: működtetése közvetlenül 10 új munkahelyet hozott létre, de a karbantartás, a logisztika, a minőség-ellenőrzés és a beszerzés területén is többeknek ad így munkát a vállalat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nyerjen műtrágya csomagot! Nyereményjátékot hirdettünk, amelynek célja, hogy az agrárium szereplői értékes híreket kapjanak kézhez minden héten. Iratkozzon fel szakmai hírlevelü...
Helyzetjelentés – műtrágya nyereményjáték Nagyon népszerű a Magro.hu és a Fertilia Kft. közös nyereményjátéka. Még egy hete sincs, hogy útjára indítottuk hírlevélre feliratkozós játékunkat, de...
A mikrogranulált starter műtrágyákról… Mára a precíziós gazdálkodás egyik alap eleme a starter műtrágyák használata. Jelentősége már az évek során bizonyított. Fontos és szükséges növényein...
A kukorica és napaforgó tavaszi startertrágyázása... A mezőgazdasági termelők részére egyre fontosabb az olyan korszerű termékek használata, amelyek biztonsággal garantálják az elérhető legnagyobb termés...
Az első teendők a mezőn Beköszöntött a tavasz, megkezdődnek a munkák a szántóföldeken. Az enyhe tél és a sok helyen még most is pangó belvíz a szokásosnál is több munkával lá...
8 gyakorlati tipp a műtrágyázáshoz! Egy gyakorlott, sokat látott gazda számára nem lesz minden tanács újdonság, de mégis hasznos útmutató, amit érdemes megfogadni. Nem csak kifejezetten ...