Se repce, se akác – megint nyögvenyelős lesz a mézszezon

Ahogyan azt megírtuk, komoly méhpusztulás rázta meg hazánkat a tél folyamán. A probléma – mint kiderül – akkora, hogy sem akác, sem pedig repcemézre nem számíthatunk, talán a napraforgó virágzására jöhetnek helyre a méhcsaládok. Addig azonban keserves időszak jön a méhészeknek.

A legfrissebb hírekben Békés megyéből érkeztek információk az MTI-hez. Ezekből kiderül, hogy van olyan gazda a megyében, akinek 240 méhcsaládjából mindössze 20 élte túl a telet. Mint az már pár hete elhangzott: nem csak az extrém hideg, hanem az ázsiai varroa atka is komolyan közrejátszott a tömeges pusztulásban. Vannak olyan területei az országnak, ahol a 30 százalékot is eléri az elpusztult méhcsaládok mennyisége. Ez nagyon elszomorító adat.

Idén nem lesz túl sok repceméz, hála a tömeges méhpusztulásnak
Idén nem lesz túl sok repceméz, hála a tömeges méhpusztulásnak

 

A méhészek pedig lélekben már fel is készültek egy újabb veszteséges évre. Idén sem kapják meg, amiért évek óta könyörögnek: egy nyugodt, normál bevételű szezont. Ugyanis a kieső méhcsaládok miatt az eddiginél jóval gyatrább lesz a termelés, mivel a megmaradt családokból sok méh még legyengült állapotban van. Ebből adódik, hogy a korán virágzó növényekből nem sok méz lesz idén, így sem akác, sem pedig repcemézzel nem számolnak érdemben a termelők. Szakértők szerint majd csak a napraforgó virágzásának idejére jöhetnek helyre teljesen a méhcsaládok.

Túl kapzsik a méhészek

Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a nagyobb hozam érdekében a méhészek egyre nagyobb méhcsalád számmal próbálnak gazdálkodni. Ez azonban könnyen a visszájára sülhet el. Gondoljunk csak bele: a méhcsaládok száma folyamatosan növekszik (Érdekességképp: egyes megyékben egy négyzetkilométerre akár 20 méhcsalád is jut, míg ez a szám 30 éve még csak 4-5 volt…), a mézelő növények száma, termelői kapacitása azonban adott. Így ha több méhcsalád jut egy területre, értelemszerűen kisebb lesz a hozam is családonként.

Békésben egyébként mintegy ezer gazda foglalkozik méhészkedéssel, összesen 73 ezerre becsülik a megyében található méhcsaládok számát.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...
Fordítsunk fokozott figyelmet a méhek védelmére!... Április-május a mezőgazdasági munkák egyik csúcsidőszaka, ezzel együtt a növényvédelmi munkák nagy része is ilyenkor zajlik. Viszont ebben az időszakb...