Mi várható az olajnövények piacán 2015/2016-ban?

A jó terméskilátások hatására csökkent a szójabab ára, míg a napraforgóolaj ára erősödött május első felében. A részletektől és a repcepiaci történésekről az alábbiakban tájékozódhat.

Napraforgó

Az USA agrárminisztériuma (USDA) a globális napraforgómag mennyiségét 40 millió tonnára várja idén, ami megegyezik a tavalyi gazdasági év adatával. Ukrajnából idén kevesebb, összesen 10 millió tonnára számíthatunk. Ennek a ténynek, valamint az erősödő kereslet hatására a napraforgóolaj ukrajnai kikötői ára tonnánként 865 dollárig erősödött május közepén. Magyarországon a fizikai piacon egyre kevesebb a napraforgó. A Magro.hu piactéren május első felében 109,500 Ft-os tonnánkénti átlagáron cserélt gazdát a termény. A BÉT árupiaci szekciójában pedig az újtermésű napraforgómaggal októberi lejáratra 100 ezer forint/tonna áron kereskedtek. A NAK jelentése szerint napraforgómagot a tervezett nagyobb, közel 630 ezer hektáron vetettek el eddig a gazdák hazánkban.

Repcetábla
Az Európai Uniós repcekilátások igen jónak mondhatók

 

Repce

Az USDA szerint a globális repcekibocsátás idén 5 százalékkal kevesebb lesz a tavalyinál, összesen 68,1 millió tonnára várható. Az Európai Unió – a világ első számú termelőjének – terméskilátásai jók. Itt 21,9 millió tonna repcemag várható. A világ elsőszámú repcemagimportőre, Kína 3,6 millió tonna terményt vásárolhat majd idén a nemzetközi piacról. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) tonnánként 350 euró körül alakult a termény ára, míg a BÉT-en 102 ezer forintig emelkedett május közepére. A Magro.hu piactéren átlagosan 105 ezer forintba került egy tonna repcemag május első felében.

Szójabab

A 2015/2016-os gazdasági évre várt jó terméskilátás és a már egyébként is meglévő magas készletek lefelé mozgatták a szójabab árát májusban. A termény fronthavi jegyzése a hónap közepén elérte a 350 dollárt a chicagói árutőzsdén (CME/CBOT). A legfrissebb és az árfolyamra hatást gyakorló prognózis szintén az USDA-tól származik. Utolsó jelentésükben az előző évhez hasonlóan 317 millió tonna szójababot várnak. Ez a fennálló rekordot megközelítő termésmennyiség azzal jár majd, hogy még több termény marad raktáron: akár 100 millió tonnányi. A világ legnagyobb szójatermelőjétől, az USA-ból 104,8 millió tonna termény várható, Brazíliából pedig 50 millió tonna. A legnagyobb felvásárlónak pedig továbbra is Kína ígérkezik 77,5 millió tonna importigénnyel. Az Európai Unió várhatóan 12,8 millió tonna szóját importál majd. Magyarországon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara friss tájékoztatása szerint a gazdák a terveknél 3 százalékkal nagyobb területen, 65,4 ezer hektáron vetettek szóját.

Forrás: CME/CBOT, MATIF, AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csökkent az olajmagvak ára a határidős piacokon... Mind Magyarországon, mind a világpiacokon csökkenő trend figyelhető meg az olajos magvak határidős piacán. A chicagói árutőzsdén 524 USD/tonnáig csök...
Repcetermesztés Európában – kik termelnek a legtöb... Európában a repcetermesztés nagy teret hódított magának az elmúlt években. Az olajos növények termőterületének több mint 60 százalékát a repce szolgál...
Olajnövények piaci helyzete a nagyvilágban Mennyibe kerül a szójabab az USA-ban? Hány tonna lett a globális repcetermés az idén? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat cikkünkből! Szójabab Ú...
Emelkedett a napraforgó ára – Gabona és olaj... A chicagói árutőzsdén nem változott a búza és a kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése, továbbá a repcemag ára is stabilizálódott. Egyedül a ...
Meddig drágulhat még a búza? Dráguló búza, csökkenő árú kukorica. Ez jellemzi az árutőzsdei árakat szerte a világban. A repcemag termelői ára hazánkban a minőségnek köszönhetően n...
Dél-Amerikában szója-betakarítás, Európában napraf... A dél-amerikai országokban már javában folyik a szójabab betakarítása és az előrejelzéseknek megfelelően rekordtermés várható. Az importőrök figyelme ...