Megérkezett a várt tájékoztató, ennyibe kerül egy tonna vetőmag idén

Nem lesz hiány idén sem vetőmagban, a várakozások szerint. A Vetőmag Szövetség már közzétette a tavaszi kalászosok tájékoztató árát, ami magasabb lett, mint egy évvel korábban volt.

Minden, vetőmag értékesítési szezon előtt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács széleskörű felmérést végez a tagjai között, melynek során a vetőmagok értékesítési árára kíváncsiak elsősorban. A begyűjtött adatokból átlagárat számolnak és ez lesz a tájékoztató ár, amit nyilvánosságra hoznak. Ez mindig tonnánként, zsákos kiszerelésben, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő. Ugyanakkor nem fix vagy kötött, illetve nem is ajánlott ár. Azt a felek maguk között határozzák meg.

Emlékeztetőül: egy tonna tavaszi árpa vetőmagért 2015-ben és az elmúlt évben egyaránt átlagosan 93 ezer forintot fizettek. 2016-ban egy tonna zab vetőmag átlagosan 89 ezer forintért kelt el.

Megtudtuk, mennyibe fog kerülni idén egy tonna vetőmag
Megtudtuk, mennyibe fog kerülni idén egy tonna vetőmag

 

Idén a tájékoztató árat a tavaszi kalászos vetőmagokra 92.200 forinton határozta meg a szervezet.

Van-e okunk aggódni a vetőmagok mennyisége miatt?

A tavaszi kalászos vetőmagok tekintetében jelentős ókészletek nincsenek és komoly minőségi problémákkal sem kell számolni. Jelenleg sem a takarmányárpa, sem pedig a sörárpa terménypiacon nincs olyan mozgás, mely hatással lenne a várható vetőmagkészletekre. A visszajelzések szerint mérsékelt, vagy közepes vetőmagkeresletre lehet számítani.

A tavaszi árpa vetőmag szaporító terület tovább csökkent, amely összefüggésben van az árutermő terület csökkenésével. Az árumozgás nem jelentős sem a takarmány-, sem a söripari célú árpa tekintetében. A felvásárló cégek által a tavaszi árpáért fizetett felár nem kompenzálja az őszi sörárpa által biztosított terméstöbbletet és termésbiztonságot. Így a tavaszi árpa helyett egyre nagyobb mértékben őszi sörárpa fajtákat vetnek söripari céllal. Ugyanakkor piaci információk szerint a söripar malátakészletei csökkentek, ezért némi áremelkedés várható a szegmensben. Idén egyébként legfeljebb 80 ezer hektáros vetésterület várható, míg ezzel szemben 2010-ben 110 ezer hektáron vettettek tavaszi árpát.

A zab vetőmag szaporító terület az előző évivel közel egyező szintű, míg az árutermő terület csökkenést mutat: itt hat év alatt 30 százalékkal, 40 ezer hektár alá csökkent a vetésterület. A tavaszi búza vetési szándék várhatóan az őszi búza kifagyások miatt kis mértékben emelkedhet, azonban ennek gátat szabnak a rendelkezésre álló vetőmagkészletek.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...