A legolcsóbb eper az országban

Az eper ára idén nem fogja elérni a szokásos mélységeket. Van azonban egy mód, amellyel a szokottnál olcsóbban – kvázi a mostani körülmények között is a legalacsonyabb áron lehet magyar eperhez jutni, ez pedig a „Szedd magad” akció. Ennek keretében epreskertek nyitják meg kapuikat és az érdeklődők saját maguk szedhetik le a kívánt mennyiségű termést. Íme a lista, hogy hol szedhet epret magának!

Csongrád megyében, Csanádpalotán szedhetnek maguknak epret az érdeklődők, de várhatóan csak július elején nyit a kert. Egészen pontosan a Szabadság u. 32. szám alatt kell keresni a kertet, melyet táblák is jeleznek az út szélén. Érdeklődni a +36-30/550-8751-as telefonszámon lehet az aktuális árakkal kapcsolatban.

Fejér megyében, a csalai Barackvirág Farmon lehet epret szedni. Jelenleg az eper ára itt 650 Ft kilónként. Kizárólag kedden és pénteken lehet látogatni reggel 7 órától és ez addig érvényes, amíg érett eper szedhető. Pontos információkat Szabó Józseftől lehet kérni a +36-30/336-4791-es telefonszámon.

Győr-Moson-Sopron megyében több helyen is lehet epret szedni. Abdán, az 1. sz. főúton Győrből Abda felé, a Rábca hídja előtt található kertben is lesz idén „Szedd magad” akció. Várhatóan június elején nyit a kert, bővebb felvilágosítást R. Nagy Jánostól lehet kérni a +36-70/235-6892-es telefonszámon.

Szedd magad eperföldön lehet a legolcsóbban eperhez jutni
Szedd magad eperföldön lehet a legolcsóbban eperhez jutni

 

A balfi eperföld is megnyitja kapuit idén is az érdeklődők előtt. A pontos cím: 9494 Sopron-Balf, Fertő u. 5. Pontos árinformációkat Kovács Józsefnétől kell kérni a +36-20/397-4879-es telefonszámon.

Bágyogszováton, a Dózsa utca 12. szám alatt is lehet epret szedni idén, várhatóan június elejétől. Telefon: +36-30/396-4467

Csikvándon a Polgár kertészet is szeretettel várja az érdeklődőket. Gyarmat felől érkezve, a Csikvánd tábla után bal oldalon lehet megtalálni a kertet. Érdeklődni Polgár Károlynál és Polgárné Mészáros Erikánál lehet a +36-30/665-0835-ös telefonszámon. Várható nyitás: június eleje.

Fertőszentmiklós és Röjtökmuzsaj közötti úton, az őszibarackos területén található kertben is várják idén az epret szedni vágyókat. Várhatóan június elejétől szedhető, az árak még nem ismertek. Érdeklődni Németh Ibolyánál a +06-20/ 354-9010-es telefonszámon lehet.

Győrszemerén, a 83. sz. főút mellett, Győr irányából Pápa felé, a 64-es km szelvény után, bal oldalon található epres kertben is lesz idén ’Szedd magad’ akció. Várhatóan június elején nyitnak ki a kert kapui, bővebb információt R. Nagy János ad a +36-70/235-6892-es telefonszámon.

Jobaházán a főúton végighaladva a táblákkal jelzett helyen lehet megtalálni az akcióban részt vevő epreskertet. Június elejétől lehet itt is epret szedni, bővebb felvilágosítást kérhetnek a +36-26/368-000-ás telefonszámon.

Koroncón (Marosi Áron, +36 30/740-9899) Győrből érkezve a Pápa felé vezető úton a koroncói lámpás leágazásnál jobbra kell fordulni. 2 km után található az eperföld. Június elejétől lehet itt is epret szedni, a nyitva tartás a tervek szerint minden nap 8-19 óráig tart.

Mosonmagyaróváron szintén június elején nyit az epres kert. Ennél több információval R. Nagy János rendelkezik, akit a +36-70/235-6892-es telefonszámon lehet elérni.

A 150-es főút mellett, Bezere és Rajka között található egy kert, ahová szintén június elejétől engedik be az eperkedvelőket. A kapcsolattartó szintén R. Nagy János, akit a fentebb leírt számon lehet bővebb információkért keresni.

Egyes kertekbe 14 év alatti gyerekek nem mehetnek be, erre érdemes odafigyelni
Egyes kertekbe 14 év alatti gyerekek nem mehetnek be, erre érdemes odafigyelni

 

Sopronkövesden a Kossuth utcából az osztrák határ felé vezető út mellett található egy, a ’Szedd magad’ akcióban részt vevő epres kert. Várhatóan június elején nyitnak itt is, arra azonban érdemes figyelni, hogy 14 év alatti gyermek nem mehet be a kert területére!

Vámosszabadiban, a 14. sz. főút mellett, Győrből Vámosszabadi felé a jobb oldalon található egy epres kert. Itt is várhatóan június elejétől lehet gyümölcsöt szedni. Ezzel kapcsolatban bővebb információt a +36-70/235-6892-es telefonszámon kérhetnek.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnokon, a Szandaszőlősi Epersziget várja már az érdeklődő eperkedvelőket. A 442-es főúton Szolnok felől Rákóczifalva felé haladva, a Szolnok-Szandaszőlős táblát és a benzinkutat elhagyva kb. 750 m után jobbra kell kanyarodni a volt TSz felé, majd 750 m múlva már látható is az Epersziget. Az eper ára 700 Ft/kg, bővebb információt a nyitva tartással kapcsolatban Pozderka Istvánné ad a +36-70/615-1917-es telefonszámon.

Komárom-Esztergom megyén belül Tóth Béla és családja Szedd Magad Epres Kertje várja az ide látogatókat. Tatabánya felől a síneken át, az Által ér hídja mellett a bal oldalon, a köves úton lehet megközelíteni a kertet, amely várhatóan június elején nyitja meg kapuit. Bővebb információt a következő telefonszámon kaphat: +36-70/314-5043.

Pest megyében több lehetőség is van az eperszedésre.

A kornyezettudatoselet.hu információi szerint az Erdbeerland Kft. több kertjében is lehet epret szedni. Budakalászon, a Lupa szigeten, Érden, a 7-es főút mellett, Solymáron, a Téglagyár buszmegállótól nem messze, valamint Szigetszentmiklóson, a Shell kúttal szemben is lehet epret szedni. A kertek már nyitva vannak, 480 Ft-ért kínálják kilónként az epret. Bővebb információért hívják a +36-26/368-000-ás telefonszámot.

Pomázon a Szentendrei úton, az ELMŰ alállomása mellett is van egy eperföld, ahol lehet epret szedni az akció keretében. A kert már nyitva van, nyitva tartási és árinformációkról Janicsek Brigittát kell keresni a +36-20/292-7589-es telefonszámon.

A Szedd magad programban résztvevő kerteket az ország egész területén meg lehet találni
A Szedd magad programban résztvevő kerteket az ország egész területén meg lehet találni

 

Somogy megyében, Marcaliból Kéthely felé haladva kell menni, a Fürdő és a Tesco között lesz valahol a Hegyalja utca, itt kell befordulni. Az utca legvégén kell majd jobbra menni, de táblák is jelzik az utat az epreskert felé. Bővebb információt a +36 30/990-6669-es számon nyújtanak az érdeklődőknek.

Vas megyében, Gencsapátiban, Szombathelytől érkezve a Kőszeg felé vezető úton a gencsapáti leágazásnál balra fordulva lehet megtalálni egy Szedd magad eperföldet. A kert várhatóan június elején fog kinyitni, 500 forintért fogják adni az eper kilóját. Marosi Áron bővebb információkkal is tud szolgálni a +36 30/630-8021-es telefonszámon.

Szombathelyen, a Körmendi útnak a 86-os főút felé vezető végén, a BPW gyárral szembeni hídon felhajtva érhető el egy újabb epres kert. Érdeklődni a Szedd magad eper Szombathely Facebook oldalon lehet.

Zala megyében, a Lakhegyi szamóca farm (8913 Lakhegy, Petőfi út 26.) is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. Bővebb információért forduljanak Fehérvári Judithoz a +36 30/779-1638-as telefonszámon.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így tud szamócát szüretelni 10 hét múlva Az év során bármikor, akár 10 hét múltán is szüretelhet szamócát, ha frigópalántát ültet. Nagyobb termés azonban csak a következő évben várható. A sza...
Szedd magad akció okosan – 7 megfontolandó t... Április elején megbotránkoztak az epertermelők a 778 Ft-os kilónkénti import eper árán, mivel a hazai termés kilója 2000-3000 Ft között szokott mozogn...
Állnak a munkálatok, de a kifizetések nem Nem szomjaznak többet a földek; ideiglenes a hústilalom; rizstámogatás és egyéb kifizetések; új agrárhitel jön; tovább csökkentek a termelői árak. A r...
Már tart az eperszezon – mire kell figyelni? Legkorábbi szabadföldi gyümölcs Magyarországon a szamóca, közkeletű, de téves nevén az eper. Termesztése nem bonyolult, ha odafigyel rá a gondos gazda...
Olykor a sok eső is árthat Zamatos, nagy szemű, mutatós és édes, beérett a hazai szabadföldi eper. Kilóját e hét elején 900-1200 forint között kínálták Tolna megyében. A termelő...
Nem csak a Balatonnál szedhetünk levendulát Miután jól megszedtük magunkat eperrel, és cseresznyével, útnak indulhatunk a levendula földekre. Szedd magad! levendula 2015-ben, ráadásul programokk...