Kevesebb jut exportra a drága tojásból

Úgy tűnik, globálisan emelkedik a tojáskibocsátás, legalább is a legfrissebb információk ezt támasztják alá. Az USA-ban az étkezési tojás kibocsátása emelkedett jelentősen, itthon közben a héjas tojás behozatalában látszik gyarapodás.

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) jelentése szerint az USA-ban az egy évvel korábbinál 3,3 százalékkal volt magasabb az étkezési tojás kibocsátása 2017 májusában, amihez egyaránt hozzájárult a tojótyúkok számának és a tyúktojás mennyiségének a bővülése. Az USDA előrevetítése szerint éves szinten a tojástermelés előreláthatóan nem változik számottevően a 2016. évihez képest, ugyanakkor 2018-ban 1,6 százalékkal emelkedhet.

Az USA héjastojás- és tojástermékexportja 29 százalékkal bővült 2017 májusában az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A növekedés legnagyobb részét a Dél-Koreába és az Egyesült Arab Emírségekbe irányuló szállítmányok emelkedése eredményezte. Az export nagy részét a feldolgozott tojástermékek tették ki. Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 116,46 euró/100 kilogramm volt 2017 27. hetében, ami 12 százalékos növekedést jelentett az egy esztendővel korábbihoz képest.

Jelentősen emelkedett az USA étkezési tojás kibocsátása
Jelentősen emelkedett az USA étkezési tojás kibocsátása

 

A KSH adatai szerint Magyarországon a 2017. január és április közötti időszakban kétszeresére nőtt a héjas tojás importja és 29 százalékkal több friss tojást vásároltunk a nemzetközi piacról, mint egy évvel korábban. A héjas tojás exportja csaknem 22 százalékkal csökkent 2017 első négy hónapjában 2016 azonos időszakához viszonyítva. A csirketenyésztojás behozatala 164 százalékkal nőtt, ugyanakkor a pulyka-tenyésztojásé 59 százalékkal csökkent. A megfigyelt időszakban a legtöbb héjas tojás Csehországból (+221 százalék) érkezett, de meghatározó beszállítók voltak még Németország és Litvánia is. Tojástermékekből 1 százalékkal többet importáltunk, a legtöbb tojáskészítmény Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából érkezett. A héjas tojás külkereskedelmének egyenlege mennyiségben és értékben is negatív volt a megfigyelt időszakban.

Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára (23,11 forint/darab) 24 százalékkal nőtt 2017 28. hetében az előző év ugyanezen hetének átlagárához viszonyítva.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Tojásszövetség: a láthatóan feltüntetett kilós ár ... A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint áttörést hozhat a tojáspiacon, és visszaszoríthatja az importot, hogy az étkezési t...
Hogyan alakult a tojás és egész csirke ára a 20. h... Az EU Bizottság publikálta legfrissebb, a 20. hétről szóló összehasonlító adatait az étkezési tojás- és az egész csirke értékesítési áráról. Ezek ala...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi gyümölcsök brut... Cikkünkben a debreceni, kecskeméti, miskolci és szegedi nagybani piacok 22. heti árait vesszük górcső alá. Néhány esetben, jelentős különbségek vannak...
Tojásárak alakulása itthon és az Unióban A tojás máig az emberiség egyik legjelentősebb táplálékforrása. Ezért sem érdektelen, hogyan alakul a piaca. Mennyi az Európai Unió tojásimportja? Hog...
Változatlan gyümölcsárak Budapesten A harmadik héten nem változtak a hazai gyümölcsárak a Budapesti Nagybani Piacon. A szűkös kínálat árait cikkünkben olvashatják. Alma: A Jonathan alma...