Hazai állatlopási statisztika

Rendszeresen hallani a médiából, hogy különböző használati tárgyakat, gépjárműveket eltulajdonítanak törvényt nem tisztelő állampolgárok. A lopások közül azonban az állatok sem maradnak ki, bár az állatlopás egy kevésbé egyszerű műfaj, ugyanis az állat nem marad csendben, ha idegen kezekbe kerül.

A következő infografikán látható, hogy 2009. és 2015. között mennyi állatot tulajdonítottak el gazdáiktól:

allatlopasok_magyarorszagon_20092015

A rendőrségi kishírek tanúsága szerint az ellopott állatok egy jó része rögtön a kondérban végzi. Tipikusan így szoktak járni például a baromfik, de a nyulakat sem simogatni viszik. A 2014 áprilisban meglopott kaposkeresztúri gazda is csak a szerencsének és Sapinak, a nyomkövető rendőrkutyának köszönhette, hogy öt nyula közül kettő még élve került elő a tolvajok konyhájából, ahol a tűzhelyen épp az ő tyúkjai főttek.

Erről tudna mesélni az a nagyhalászi kecsketolvaj, akinek az udvaráról kiszűrődő mekegés ébresztett gyanút az arra sétáló járőrökben. Persze van, aki megoldja, csak el kellett helyezni valahol például azt a 48 darab sertést is, amelyet 2014 júliusában vittek el egy Jászapáti melletti telepről. Itt egyébként már több milliós értékről beszélünk, nem véletlen, hogy 400 ezer forintos nyomravezetői díjat is kitűztek az ügyben. Azért ezt a 48 disznót biztos nem lehetett csak úgy bezárni a kisszobába, mint ahogy azt a nagykopárdi erdőben befogott három kis vadmalaccal tették azt a minap.

Az állattolvajok sokszor nemcsak lopást követnek el, hanem egyúttal állatkínzást is, mint például az a mágocsi férfi, aki nejlonszatyorba tette a lopott tyúkokat, majd jó szorosan össze is kötötte a száját, a tyúkok pedig hosszas szenvedés után múltak ki.

A macskák megússzák?

A macskatartóknak valószínűleg lenne pár tippjük a miértre, de mindenesetre elég látványos adat, hogy kutyát gyakorlatilag 100-szor annyit loptak, mint macskát, 1043 eset áll szemben 11-gyel. Kutyalopást a rendőrségi hírek között sem nehéz találni. A körülmények változatosak. Tavaly októberben Mosonmagyaróváron egy élelmiszerbolt elé kikötött csivavának veszett nyoma, amíg a gazdája bent vásárolt. A térfigyelő kamerák felvétele alapján előkerítették a tolvajt, a csivava ott volt a lakásán. A nő azzal próbált védekezni (nem sok sikerrel), hogy azt hitte, kóbor kutyáról van szó.

Zalában tavaly februárban egy férfi a fiát próbálta rábeszélni, hogy lopja el a szomszédból a berni pásztor kiskutyát, mondván őt ismeri az anyakutya, és nem lesz nehéz elhoznia a kölyköt. Még azt is megígérte a kamasznak, hogy eladja a kutyát, és az árából neki vesz kabátot. A fiú nemet mondott. Amikor az apát kihallgatták a nyomozók, azt állította, hogy ő csak próbára akarta tenni a gyerekét.

A bűnözők célpontjai egyébként messze nem mindig védtelen kiskutyák, a karancslapujtői kutyakiképző telephelyről 2013 szeptemberében tizenöt németjuhász és német-belgajuhász keverék kutyát vittek el, igaz, ott az alkalmazottak elleni erőszak miatt már nem lopásról, hanem rablásról volt szó.

Macskalopás-ügyben rejtélyesebb a helyzet. A statisztika alapján annyi közelebbit tudunk mondani, hogy 3 eset Budapesten, 2-2 Pest, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 1-1 pedig Borsod és Győr-Moson-Sopron megyében történt. Konkrét esetet se a police.hu-n, se az anonim bírósági határozatok tárában nem sikerült találnunk, de állatvédő oldalakon időről időre felbukkan egy-egy figyelmeztetés, hogy a környéken tünedeznek el a macskák, egy tulajdonos pedig azt gyanította, hogy a becsületes megtalálónak járó jutalom reményében loptak el egy macskát.

Állatkertből is loptak már

Hiába próbáltuk sajnos előkeresni a védett puhatestűekre irányuló konkrét bűntényeket, a statisztika annyit árul el, hogy az egyik eset 2012-ben Borsodban, a másik 2014-ben Tolnában történt és ráadásképp volt még egy védett puhatestűre irányuló garázdaság (belegondolni sem merünk) is 2013-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Valószínűleg azért nem rossz tipp, hogy éticsigákról lehet szó. Belőlük lehet pénzt csinálni, igaz, nem túl sokat, a felvásárlási ár kilónként úgy száz forint.

Azt sem tudni egyelőre, melyik volt a statisztikában felbukkanó egyetlen egy “veszélyes állat”, aminek az ellopása bekerült a 2013-as, budapesti bűncselekmények közé. Kígyót (igaz, nem veszélyeset) egyébként az állatkertből is loptak már, nemcsak a Keménykalap és krumpliorrban, hanem a valóságban is, nem is egyszer. 2004-ben akkor visszhangja volt a kutyafejű boa megfújásának, hogy az elkövető inkább saját maga visszacsempészte az állatot egy kispárnában.

Forrás: index.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Libákkal, lámákkal és földsánccal is védik a birto... A modern riasztórendszereken kívül lámák, libák és kutyák védik a brit gazdák birtokait , hogy megállítsák az egyre növekvő vidéki bűnözést. Mivel a t...
Tavasszal egyre bátrabbak a haszonállatokat veszél... A galambokon kívül a különféle kisragadozók is tavasszal szaporodnak. A kis termetű állatok nőstényei anyai ösztöneik által hajtva ilyenkor sokkal bá...
100 millió forint jut a kóbor ebek ivartalanításár... Nagy gondot okoznak Magyarországon a kóbor ebek. A számukat a nem kívánt szaporulatok megelőzésével, az ivartalanítás támogatásával lehet a legelfoga...
Karddal, bozótvágó késsel, számszeríjjal és bottal... Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kerekegyházi férfi ellen, aki hónapokon keresztül félelemben tartotta és munkára kényszerítette egyik i...
Több téli veszélyforrásra kell odafigyelniük a kut... Számos veszély fenyegeti a kutyákat a téli hónapokban is. Érdemes óvatosnak lenni, mert a négylábúak az év leghidegebb szakaszában is könnyen bajba s...
Nem kicsiben sefteltek: 3 milliárdos károkozással ... Összesen 3 milliárd forintos csalással vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség egy tatabányai gabonakereskedő cég két vezetőjét, akik a társaság fizeté...