Felelőtlenség csak a hozamra menni, már most túlkínálat van a búzapiacon

Ha nem lesz aszály, jó közepes búzatermést takaríthatnak be idén a termelők. Az étkezési és a takarmányminőség különbségét nem fizeti meg a piac, így a gazdák egyre inkább a hozamnövelésre törekednek.

Körülbelül 100 milliméter csapadék hiányzott a földekről januárban, a hiány mostanra 60-80 milliméterre csökkent. A következő egy-két hétben még jól jönne némi csapadék, illetve az is, hogy június első dekádjában ne legyen huzamosan 30 fok felett a hőmérséklet.

Ebben az esetben meglehet a jó közepes termés, annak ellenére, hogy a szezonban több komoly problémával kellett megküzdeniük a gabonatermelőknek. Az őszi munkák nagyon elhúzódtak: a vetés 60 százaléka novemberre vagy még későbbre maradt. A gyors kitavaszodás növényvédelmi problémákat hozott, több kultúrában is gyorsan és egy időben kellett reagálni gombafertőzésekre. Ráadásul a rovar kártevőkkel is meg kellett küzdeniük, noha a hideg tél miatt azt gondolták, hogy idén nem lesz ilyen probléma.

Már most nagy a túlkínálat búzából
Már most nagy a túlkínálat búzából

 

A tavalyról megmaradt, úgynevezett ótermés jelenleg tonnánként 45-46 ezer forintért kel el, az új termésért pedig 42-43 ezer forintot kínálnak.

A piaci szakértők szerint ezek az alacsony árak a világpiaci nyomás miatt érdemben nem nagyon tudnak emelkedni. Az USA agrárminisztériuma, az USDA által közzétett, 2017–2018-as gazdasági évre vonatkozó terménypiaci előrejelzés szerint 738 millió tonna lesz a búza globális termése. Ez ugyan 15 millió tonnával kevesebb, mint a folyó szezonban volt, de 3 millió tonnával több a felhasználásnál, vagyis a készletek tovább emelkednek, és 2018-ban akár a 258 millió tonnát is elérhetik.

A hazai készletek körül azonban nagy a bizonytalanság

A korábbi zárókészletből, valamint a malomipar 1,2 millió tonnás, a takarmánykeverők 700 ezer tonnás felhasználásából, illetve az exportadatokból a kereskedők és a feldolgozók érdekeit képviselő Gabonaszövetség télen úgy számolt, hogy kétmillió tonna átmenő készlettel fordulnak az új szezonra, de most már látszik, hogy ebben mellélőttek.

A piacról ugyanis olyan visszajelzések jönnek, amelyek szerint kizárt, hogy ekkora készlet lenne. A tavalyi termésből a megszokottnál több búza kerül a takarmányokba, de ettől függetlenül könnyen lehet, hogy valami nem stimmel az exportról, illetve a termésről nyilvánosságra került számokban.

Ugyanakkor valószínűleg örökre el kell felejtenünk azt, hogy a búzatermés 70 százaléka étkezési, és a fennmaradó 30 százalék a takarmányminőségű, a 60-40-es arány is inkább csak a jó években lesz elérhető. A piac ugyanis nem fizeti meg a két kategória közötti különbséget, a termelők pedig a tonnánkénti 1500-2000 forint árkülönbségért nem erőltetik a minőséget, inkább bőtermő, de gyengébb minőségű fajtákat vetnek. A piaci szereplők hozzáteszik: a malomiparnak mindig lesz elegendő jó minőségű étkezési búzája alapanyagként.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...