Eltűnik a világhírű Monsanto márka

Azt tervezi a Bayer német vegy- és gyógyszeripari konszern, hogy megszünteti a Monsanto márkanevet, miután lezárta az amerikai vetőmagtermelő és agrárvegyipari cég felvásárlását. A cég a fúziót követően Bayer néven működik majd tovább, a Monsanto által gyártott termékmárkák viszont továbbra is megmaradnak, és a Bayer-portfólió részévé válnak. Véget ér a Monsanto márka 117 éves története.

A leverkuseni központú német vállalat a közelmúltban bejelentette, hogy megkapta a mintegy 63 milliárd dollár értékű ügylet lezárásához szükséges összes hatósági engedélyt, és egyedüli tulajdonosa lesz az amerikai cégnek. Német nagyvállalat eddig még soha nem vásárolt fel külföldi vállalatot ilyen nagy összegért – számolt be róla az Agro Napló.

A Monsanto márka nem lesz többé, de a termékeket a Bayer saját néven forgalmazza tovább
A Monsanto márka nem lesz többé, de a termékeket a Bayer saját néven forgalmazza tovább

A Bayer nem indokolta meg, hogy miért nem használja tovább a Monsanto nevet. Az AFP hírügynökség azonban arra emlékeztetett, hogy a környezetvédők szerte a világban tiltakozásokat és tüntetéseket terveztek 2016-ban, amikor bejelentették a két vállalat fúziójának tervét. A környezetvédők ugyanis a Monsanto nevet a környezetre végzetes hatást gyakorló agrártermékek használatához társítják.

Werner Baumann, a Bayer elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott közleményében, hogy “meghallgatjuk bírálóinkat, és együtt dolgozunk velük”, de “a fejlődést nem szabad megállítani ideológiai frontok felerősödése miatt”.

Két éve kezdődött a Bayer és a Monsanto márka násztánca, most véget ért

A Bayer 2016-ban tett felvásárlási ajánlatot a – főként Roundup nevű glifozát tartalmú gyomirtószeréről és genetikailag módosított kukoricájáról és szójájáról ismert – Monsanto vállalatra. A két óriáscég egyesülését közel 30 ország versenyfelügyeleti hatóságainak kellett jóváhagyniuk. Az utolsó akadály nemrég hárult el, amikor az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma, az Európai Bizottsághoz hasonlóan, feltételekkel ugyan, de engedélyezte a felvásárlást. A fúzióval az agrárvegyiparban és a vetőmagtermelésben világméretekben meghatározó óriáskonszern jött létre.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mi áll az indiai gazdák nagyszámú öngyilkosságának... Szerencsések vagyunk, hogy nincs ránk hatással a Monsanto, vagy az érintett gazdák csak bűnbakot keresnek adósságproblémáik tekintetében? Önöknek mi a...
A Monsanto 250 idénymunkást keres Nagyigmándra Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. nagyigmándi vetőmagüzemébe 250 idénymunkást keres a kukorica-betakarítás kezdetére, közülük 90 főt jövő é...
Intézkedések kontra aratás Mindenkit az új agrártámogatási rendszer foglalkoztat; hol a munkát hátráltatja, hol a minőségben okoz gondot a sok eső; érdemes gombát termeszteni; t...
Kerüljük a kétes eredetű vetőmagokat Ellenőrzött forrásból származó, minősített, fémzárolt vetőmagok felhasználására hívja fel a figyelmet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Term...
Kötelezettségvállalással zárult a Monsanto ügye... A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Monsanto Hungária Kft. vállalásait, amelyek teljesítésével a cég összhangba hozza a vállalkozásoknak szól...
Tömeges leépítés a Monsantónál Úgy tűnik a GMO-ellenesség utolérte a vetőmagokat és növényvédőszereket áruló Monsantót, ugyanis jelentősen csökkent a forgalma. Tavaly, egyetlen negy...