Elkeserítő, sok tonnányi élelmiszer rohad a földeken

A káposztával foglalkozó gazdák nagy valószínűséggel szeretnék elfelejteni az idei szezont, pedig még a betakarítás hátra van. Épp ez az egyik legnagyobb probléma: nem lehet tudni, hogy ki fogja felszedni a káposztát a földekről. Ugyanis nem nagyon van kétkezi munkás, aki vállalná a feladatot. A jövőben ebben a szektorban is a gépesítés térhódítására lehet számítani…

A szamóca, cseresznye és alma után most a káposzta is beállít a sorba. Ezen növény esetében is fennáll a veszélye, hogy a termés egy része a munkaerőhiány miatt a földeken marad. Pedig hazánkban évszázados hagyománya van az átlagosan 5 ezer hektáron termő káposztafélék termesztésének. Magas vitamintartalmuk, valamint kedvező áruk miatt igen kedvelt élelmiszernövénynek számítanak mind itthon, mind az Európai Unióban.

Ki fogja leszedni a káposztát a földekről? (Fotó: panoramio.com)
Ki fogja leszedni a káposztát a földekről? (Fotó: panoramio.com)

 

Hagyomány ide vagy oda, a termelők már most szeretnék elfelejteni az idei káposztaszezont a Syngenta közleménye szerint. Az enyhe tél után ugyanis igen változatosan alakult az időjárás, ennek hatására sok kórokozó és kártevő szaporodott fel a növényállományban. Jelentősen megemelkedett így a növényvédelmi feladatok költsége, amely úgy tűnik, nem fog megtérülni a gazdáknak. A piaci árak ugyanis még a tavalyikat sem érik el.

Ha ez nem lenne elég probléma, munkaerőhiánnyal is küzd az ágazat. Sok gazda nem tudja még most sem, hogyan fog lekerülni a termény a földekről, nincsen ugyanis kétkezi munkás, aki elvállalja a betakarítási feladatokat. Ebből adódik, hogy a káposztaágazatban is egyre jobban el fog terjedni a gépi betakarítás, ami a fajtahasználat változását is magával hozhatja. A gépi betakarítást alkalmazók ugyanis kénytelenek lesznek magas törzsű fajtákat termeszteni, amelyeket a betakarító gépek veszteség nélkül tudnak levágni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...