Így hatott az enyhe időjárás a műtrágyakeresletre

2015 decemberében a mezőgazdasági munkákhoz jó volt az idő, sokan dolgoztak a földeken. Meg is növekedett a kereslet a nitrogén tartalmú műtrágyákra, viszont kevesebb növényvédő szer fogyott, mint egy évvel korábban.

2015 decemberének rendkívül enyhe időjárása lehetővé tette a talajerő-visszapótlási munkálatok végzését, amely az inputok forgalmán meg is látszott. Az ammónium-nitrát és a mészammon-salétrom vásárlási aránya 2015-ben átlagosan 1:5 volt, míg 2014-ben csak 1:4.

A megfigyelt műtrágyafélék ára decemberben 1-3 százalékkal emelkedett novemberhez képest. Amennyiben 2014 azonos időszakához hasonlítjuk a 2015 decemberi árakat, akkor is áremelkedést állapíthatunk meg. A legnagyobb mértékben a MAP (NP 11:52) ára nőtt, mintegy 14 százalékkal. Egyedül a mészammon-salétrom ára csökkent, itt alig 1 százalékos volt a változás.

Folyékony műtrágya kijuttatására is volt lehetőség decemberben, olyan kedvező volt az időjárás
Folyékony műtrágya kijuttatására is volt lehetőség decemberben, olyan kedvező volt az időjárás

 

A megnövekedett műtrágyakereslettel pontosan ellentétesen alakult a növényvédőszerek forgalma. 2015 decemberében például a megfigyelt Force 1,5G-ből hatod annyi fogyott, mint egy évvel korábban. A Laudis és a Pulsar 40 gyomirtó szerek iránt erőteljes volt a kereslet, az áruk az előző évihez képest azonban csökkentek.

A mezőgazdasági gépek forgalma a megszokott, téli mederben alakult. Decemberben ugyan annyi gép cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Leginkább a kis teljesítmény-kategóriás traktorokat és a függesztett műtrágyaszóró gépeket keresték a gazdák.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Műtrágyaértékesítés Magyarországon 2015 első negyedévében 7 százalékkal elmaradt az értékesítés mennyisége az egy évvel korábbihoz képest, miközben az árak 5 százalékkal emelkedtek. Enn...
Csökkent a műtrágyák felhasználása Egyes műtrágyafélék felhasználása júniusban jelentősen visszaesett a májusi adatokhoz képest. A kálium-klorid és a MAP volt a kivétel. Ezeknél a szere...
Inputok a mezőgazdaságban Idén kissé kibabrált az időjárás a gazdákkal, ugyanis nyár végén és ősz elején rendkívül sok csapadék esett, ami gátolta a mezőgazdasági munkálatokat....
Kevés volt az igazalom az inputok értékesítésében... Nem volt túlságosan nagy az izgalom a mezgazdasági inputok értékesítése körül késő ősszel. Jóformán minden a megszokott mederben folyt, egyedül egyes ...
Olcsóbbak a traktorok, mégsem veszik őket 2016 januárja a mezőgazdasági inputok értékesítése szempontjából nem alakult túl fényesen. Az időjárás rányomta bélyegét a műtrágya és más növényvédő ...
Továbbra sem túl nagy a kereslet a gépek iránt Januárban rendkívül gyenge volt a kereslet a mezőgazdasági gépek iránt. Ez februárra, ha minimálisan is, de emelkedett. Közben a műtrágyák ára javarés...