Amire büszkék lehetnek a magyar méhészek

A magyar méhészet Európa szerte elismert. Nem véletlen, hogy itthon kiemelt figyelmet kap az ágazat. A mezőgazdaságon belül végzett értékteremtésen túl, a természetre is kiemelkedő hatással vannak a magyar méhcsaládok.

A méhészkedés mindig kiemelt figyelmet kapott a hazai mezőgazdaságon belül. Több ezer családnak biztosít évről-évre az ágazat fő, vagy éppen kiegészítő jövedelmet. Jelenleg mintegy 21.000 méhész foglalkozik itthon méhészkedéssel.

A szorgos méhek sokat hozzátesznek a mezőgazdaság bevételeihez
A szorgos méhek sokat hozzátesznek a mezőgazdaság bevételeihez

 

Hazánkban mintegy 25-30 fajta mézet állítanak elő a méhek, ez éves szinten összesen 25.000 tonna friss méztermést jelent. Ebből adódóan a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, ez pedig forintosítva 22-25 milliárd forintot jelent.

A megtermelt mézet sajnos nem mi fogyasztjuk el, ugyanis mindössze 0,7 kg mézet eszik meg a magyar fejenként, egy év alatt. Így a megtermelt méz 80, de akár 90 százaléka is exportra kerülhet.

Az FM sajtóközleménye szerint az anyagiakon túl a méhészet természetesen más téren is fontos részét képezi a mezőgazdaságnak. A közvetett gazdasági hasznon túl a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is megkérdőjelezhetetlen a szerepe.

  Méhészetek száma (db) Méhcsaládok száma (db) Méhsűrűség (db/km2)
2000 6.597 840.235 7,12
2010 17.541 997.022 10,74
2014 21.005 1.152.8221 12,36

Forrás: bakonynektar.hu

Sokéves átlagban a méhészetek száma egyébként 15 és 20 ezer között alakul, a méhcsaládok száma napjainkban meghaladja az 1 milliót. 2014-es adatok szerint 1.152.822 méhcsalád szorgoskodott hazánk területén, ez a mennyiség azóta csak növekedett. Így az Európai Unió 27 tagállama közül hazánk rendelkezik a 6. legtöbb méhcsaláddal. A méhészek számát tekintve középmezőnybe tartozunk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen állunk. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
Boldog malac és levendula Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban. N...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...