Most almalével bukott meg egy vállalkozó

A Nébih szakemberei olykor szinte a semmiből ütnek rajta lejárt, hamisított élelmiszereket forgalmazó üzemekre. Legalább is a laikusok csak ennyit látnak, pedig a végső ’akció’ már egy több hetes folyamat utolsó mozzanata szokott lenni.

Így történt ez most is, egy Hajdú-Bihar megyei gyümölcslé üzemben, ahol hetekig tartó adatgyűjtést követően ütöttek rajta a tulajdonoson. Az ellenőrzés során ugyan az előállító tevékenység szünetelt, a raktárban, illetve az üzemi területen azonban megtalálták az ellenőrök, amit kerestek.

Hamis almalével bukott meg egy gyártó Hajdú-Bihar megyében
Hamis almalével bukott meg egy gyártó Hajdú-Bihar megyében

 

A közlemény szerint összesen 94.600 liter lejárt, értékesítésre váró almalevet foglaltak le a szakértők a Bold Agro Kft. üzemében. A szakemberek a bemutatott gyártmánylapok alapján megállapították, hogy a vállalkozó a gyártási tevékenység kezdete óta több alkalommal is növelte termékei minőségmegőrzési idejét. Az üzem egyébként országszerte, több kereskedelmi láncban értékesíti termékeit.

A Nébih a vizsgálatot követően azonnal elrendelte a lejárt szavatosságú tételek forgalomból történő kivonását, valamint megtiltotta azok további értékesítését. Az eljárás megindult az üzem tulajdonosa ellen. Várhatóan több millió forintos bírságra számíthat az ügy végeztével.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...