Alaposan felforgatta a piacot a cukorkvóta eltörlése: meddig tart a jelenlegi helyzet?

Még nem olyan erős a magyar mezőgazdaság, hogy támogatások nélkül is fenntartható legyen, így elengedhetetlen a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni szinten tartása. Fontos kérdés, hogy mi vár a bioetanol piacára, a közlekedés ugyanis az egyetlen olyan szektor, ahol nem sikerült a káros anyag kibocsátását csökkenteni az utóbbi években. Az etanol minél nagyobb arányú felhasználása a jövőben az egyik legfontosabb lesz – mondta Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója egy interjúban.

A szakembert az Agrárszektor kérdezte a jelenlegi cukorhelyzet kilátásairól nagyjából egy évvel a cukorkvóta eltörlése után, ezt az anyagot szemléztük.

Megváltoztatta a piaci helyzetet a cukorkvóta eltörlése
Megváltoztatta a piaci helyzetet a cukorkvóta eltörlése

A cukorkvóta eltörlése jelentős túltermelést okozott a piacon, ami jelentősen lecsökkentette az árakat. Mi a helyzet most, több mint egy évvel az eltörlés után? Milyen a jelenlegi cukorhelyzet?

A világpiaci árak több mint egy éve nagyon alacsonyak, a világon pedig még mindig túltermelés van cukorból. Addig azonban amíg a kereslet-kínálat egyensúlya nem áll be, biztosan nem várható áremelkedés. A termelők kedvét valamivel csökkentette a túltermelés, és a jövőre vetendő cukorrépa-területeken már tapasztalunk visszaesést is. Cukorrépát korlátozott területen lehet termeszteni. Így aki abbahagyja, nem egy évre hagyja abba, hanem valószínűleg örökre. Azt gondolom viszont, hogy cukorra szüksége van az embernek. Az, hogy ez cukorrépából készült kristálycukor, vagy kukoricából készült izocukor, az lényegtelen, hiszen mind a két technológia egy teljesen ellenőrzött folyamat, amelynek eredményeként helyben előállított alapanyagból kapunk cukrot.

A brüsszeli agrárhírek szerint az Európai Bizottság is támogatja a Közös Agrárpolitika szinten tartását, az uniós költségvetés fenntartásához azonban a tagállamok befizetési arányának növelése szükséges. Ez hogyan érintené a termelőket, illetve a termelési láncot?

Nagyon fontosnak tartom a Közös Agrárpolitika szinten tartását. A magyar mezőgazdaságnak ugyanis még mindig erősödnie kell ahhoz, hogy a támogatások nélkül is életképes legyen, és fenntarthatóan tudjon működni. Bízom benne, hogy a brexit-tárgyalások is úgy alakulnak majd, ahogy azt az unióban eltervezték, ezáltal garantálva az ő befizetésüket is legalább ebben a pár évben. Az, hogy Magyarország kiállt amellett, hogy hajlandó 2020 után extra befizetést is eszközölni annak érdekében, hogy a KAP-ra fordítható összeg ne csökkenjen, mindenképpen bizakodásra ad okot a jövőre nézve. Az uniós költségvetés fenntartása ugyanakkor mindenképp szükséges ahhoz, hogy a termelők versenyképessége megmaradjon, valamint tovább tudjanak fókuszálni és fejleszteni abba az irányba, hogy a csökkenő támogatás mellett vagy támogatás nélkül is megállják a helyüket a világban.

Magyarország legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata, a Hungrana Kft. részére is fontos változásokat hozhat a KAP reform. Melyek lehetnek ezek?

A Hungrana a magyar gazdák alapanyagait dolgozza fel, ezen a jövőben sem szeretnénk változtatni. Ahhoz azonban, hogy a magyar termelők megtermeljék a számunkra szükséges alapanyagot, illetve a melléktermékként keletkezett takarmánytermékeket minél nagyobb mértékben Magyarországon tudjuk tartani, erős állattartásra, valamint szántóföldi növénytermesztésre van szükség. Ez azonban a jelenlegi támogatási szint megtartása nélkül most még elképzelhetetlennek tűnik.

Valóban igaz az, hogy a magyar fogyasztók nem fizetnek többet a GMO-mentes termékekért, amelyek ezért inkább a külföldi piacokra kerülnek?

Hiába van a világon szójabőség, a minőségi, GMO-mentes, magas fehérjetartalmú alapanyagokra még így is folyamatosan nő az igény. Magyarországon ugyanakkor jelenleg kevésbé fontos szempont a GMO-mentesség, mint Nyugat-Európában. Habár már itt is egyre látványosabban növekszik az a réteg, amelyik tudatosan vásárol, illetve odafigyel arra, hogy milyen alapanyagokból készült ételt fogyaszt.

A magyarországi kukoricafeldolgozás két fő piaca az izocukor és a bioetanol, amelyek nagyon szabályozott iparágnak számítanak, mindkettő piacát a politika határozza meg. Mi vár a bioetanol piacára 2020 után?

Az első generációs bioüzemanyagok területén biztos, hogy nem tud majd növekedni a felhasználás, 2020 után ugyanis azt a szintet viheti tovább minden tagállam, amit addig elért. A nagy kérdés azzal kapcsolatban van, hogy mekkora lesz ez a szint, illetve a tagállamok meg akarják-e majd tartani, vagy inkább csökkentenék. Vannak olyan országok, amelyeknél egyelőre még nem eldöntött, hogy pontosan mit akarnak. Ennek az egész piacnak része a hibrid autó, az elektromos autó, az első generációs, illetve a második generációs üzemanyag is, az elkövetkező években azonban biztosan változni fognak a szokásaink, az autóparkunk, és az elérhető üzemanyag minősége is. A közlekedés az egyetlen olyan szektor, ahol nem sikerült károsanyag-kibocsátást csökkenteni az utóbbi években, ezért is elengedhetetlen a jövőben az etanol minél nagyobb arányú felhasználása.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Aszály miatt drágul a cukor Ismét az El Nino jelenség hatásai vannak terítéken, ezúttal a cukorpiac sínyli meg a szélsőséges időjárást. A legnagyobb cukortermelő vidékeken ugyani...
Bővül a hazai biomassza erőművek száma A Hungrana Kft. már évtizedek óta jelen van a hazai mezőgazdaságban, mint kukoricafeldolgozó. Az 1990-es években napi szinten 400 tonna kukoricát tudt...
Fájni fog, ha az uniós cukorpiac igazodni fog a vi... A mostani lesz az uniós cukorpiac számára az első olyan gazdasági év, amely az 50 éves cukorpiaci rendtartás nélkül működik. A korlátozások 2017. októ...
Elsorvad a cukorrépa-termelés Magyarországon Mintegy 1500 hektárral kisebb területen vethetnek cukorrépát idén a hazai termelők az alacsony cukorár miatt. A feldolgozó a tervek szerint valamivel ...
Roppant nehéz helyzetbe kerülhet a világpiac miatt... A cukortermelés európai kvótaszabályozásának 2017-es megszűnésével a termelés az unióban és a világpiacon is emelkedett. Emiatt a cukor ára esésében v...
Több tucat cukorgyár is bezárhat a jövőben Európáb... Az Európai Unióban 2017. október 1-től megszűntek a cukor- és izoglükózkvóták, ami után a 2017 tavaszán bevetett terület nagysága igazodott a liberali...