Aktuális zöldségárak Budapestről

2016 negyedik hetében általában nézve nem változott a zöldségek ára a Budapesti Nagybani Piacon. Természetesen voltak árváltozások: a fejes saláta 18 százalékkal drágult, míg a hónapos retek 20 százalékos árcsökkenésen ment keresztül.

Burgonya ára: a burgonyafélék körében nem igazán történt árváltozás. Egyedül a Cherie ára csökken 1,5 százalékkal, így 157,5 forintot kellett érte fizetni. A Fabiola, a Bellarosa, a Red Scarlett és a Laura 110, a Desire 100, az Agria pedig 120 forintba került.

Paprika ára: a tölteni való édes paprika 3 százalékkal lett olcsóbb, 65.75 forintért kínálták mérettől függően. Közben a hegyes paprika 9 százalékos árcsökkenés után 100 forintba került darabonként.

Sütőtök ára: a Nagydobosi sütőtök 135, a Kanadai 145 forintért kerülhetett a vásárlókhoz.

Leveszöldségek ára: a sárgarépáért 132, a petrezselyemért 435, a gumós zellerért 200, a karalábéért pedig 120 forintot kellett fizetni kilónként. A petrezselyem- és a zellerzöld egyaránt 20 forintba került.

Sóska ára, spenót ára, cékla ára, kapor ára: a spenótot 600, a sóskát 700, a céklát 110, míg a kaprot 40 forintért kínálták a kereskedők.

Salátafélék ára: a fejes salátát 187,5, a fodros endíviát 200, a jégsalátát 210, a Lollo Rossa és a Lollo Bionda fajtát pedig 171 forintért lehetett megvásárolni.

Fotó: hazipatika.com
Fotó: hazipatika.com

 

Káposztafélék ára: a fehér fejes káposzta 125 forintba került, míg a vörös fejes káposztát 180 forintért adták kilónként. A kínai kel 215 forintos áron volt kapható, a kelkáposzta 230 forintért kerülhetett a vásárlókhoz 2 százalékos árcsökkenés után.

Karfiol ára, brokkoli ára: 9 százalékkal drágult a karfiol, 240 forintot kértek érte a kereskedők, míg a brokkoli 400 forintba került.

Retekfélék ára: a hónapos retek 100, a jégcsapretek 245, a Müncheni sör retek 190, a fekete retek pedig 135 forintos áron lehetett a vásárlóké.

Hüvelyesek ára: a száraz sárgaborsó 220, a száraz tarkabab 680, a száraz fehérbab 580, forintba került.

Hagymafélék ára: a vöröshagymát 110 forintért adták, a lila hagyma 200 forintba került, a póréhagymáért 112, a téli sarjadékhagymáért 117, míg a fokhagymáért 1000 forintot kértek a kereskedők.

Gomba ára, torma ára: a csiperke 450, a laska 650 forintért lehetett a vásárlóké, míg a tormát 700 forintért kínálták.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... 5-10 százalékkal csökkent a belföldi zöldségek többségének termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon a 24. héten, de volt ami drágult. A részleteket az...