54 tonna görögdinnyét foglaltak le a nagybanin

54 tonna görögdinnye és 22 tonna narancs. Ennyi gyümölcsöt foglaltak le a Budapesti Nagybani Piac egyik nagykereskedőjénél. Az ok egyszerű volt: több tízmillió forintos adót nem fizetett be a lefoglalt áru tulajdonosa.

Látható, hogy nem csak a termékek minőségére, de az adók befizetésére is figyelniük kell a kereskedőknek. Néhány nappal ezelőtt ugyanis a Budapesti Nagybani Piac egyik nagykereskedőjétől 76 tonna gyümölcsöt foglalt le a hatóság, mivel több, mint 30 millió forintnyi adótartozást halmozott fel.

Rengeteg dinnyét foglaltak le a lefülelt nagykereskedőtől (Fotó: shutterstock)
Rengeteg dinnyét foglaltak le a lefülelt nagykereskedőtől (Fotó: shutterstock)

 

A kereskedőt azért ellenőrizték a piacon, mert egy másik uniós tagállamból Magyarországra érkező szállítmányát nem jelentette be az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer). Ekkor alaposabban is átvizsgálták a nagykereskedő ténykedését, ekkor döbbentek rá, hogy egy olyan láncolat tagja, amelyik a zöldségek és gyümölcsök uniós beszerzésekor átszámlázásokkal kerüli el az általános forgalmi adó fizetését.

A lefoglalt gyümölcsöt a Nemezeti Adó- és Vámhivatal azonnal értékesítette, az ebből befolyó 4,2 millió forintot pedig a központi költségvetésbe irányították.

Forrás: nak.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Csökkentek a hazai gyümölcsárak a Budapesti Nagyba... A 34. héten 3,8 százalékkal lett olcsóbb a Budapesti Nagybani Piacon a hazai gyümölcsök ára. A legnagyobb árcsökkenést a ringló szilva produkálta 32,5...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Jogsegélyszolgálat 2014. január 15-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai jogosultak igénybe venni a NAK által működtetett jogsegélyszolgálatot. A jogsegélysz...