Pénzt adna az állam a fiatalok hazaköltözésére

A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

Novák Katalin elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló pályázat célja, hogy a szülőföldjüktől elszármazott 18 és 35 év közötti fiatalokat visszavonzza szülőhelyükre, illetve a még ott élők számára boldogulási lehetőséget kínáljon.

Támogatják a fiatalok hazaköltözését (Fotó: Pixabay, maura24)
Támogatják a fiatalok hazaköltözését (Fotó: Pixabay, maura24)

A felhívásra a háromezer és húszezer lakos közötti települések jelentkezhetnek, a pályázó önkormányzatok és konzorciumok 50 millió és 200 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el.

A programban hangsúlyos szerepet kap az otthonteremtés, a projekt segítségével a helyhatóságok felújíthatják és átalakíthatják ingatlanjaikat a kedvezményezett fiatalok számára, akiket a munkavállalás érdekében képzésekkel és tanfolyamokkal is segítenek – tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin hangsúlyozta, az otthon- és a munkahelyteremtés mellett a közösségteremtést is támogatja a pályázat. Azok tudnak ezen a pályázaton részt venni, akik támogatottként a munka és az otthon biztosítása fejében hajlandóak építeni a helyi közösségeket, mivel ez a kulcsa a hosszú távon erős vidéknek – fogalmazott az államtitkár.

A 2017 elején elindított program keretösszege eredetileg 10 milliárd forint volt, ezt azonban a nagy érdeklődés miatt egymilliárd forinttal emelték – tette hozzá Novák Katalin.

A vásárosnaményi programrészben 180 millió forintot használhat fel az önkormányzat. A beregi kisváros honlapján olvasható pályázati kiírás szerint 16 kedvezményezett számára három meglévő lakást újítanak fel, valamint öt új lakást építenek az előírt minimális felszereltséggel. A program a tervek szerint 2021-ben fejeződik be.

A részletekért kattintson ide.

Forrás: MTI

 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A figyelem a dohányágazatra irányul! Várhatóan a következő napokban jelenik meg a Magyar Közlönyben a dohányágazat támogatási rendszeréről szóló rendeletcsomag. A dohánytermesztéshez éven...
Újabb, élelmiszeripari támogatások februártól... Jó híreket kaptak a gazdák, ugyanis február 15-től lehet benyújtani az élelmiszeripari fejlesztéseket segítő támogatás pályázatait. A támogatásra össz...
Alacsony kamattal juthatnak pénzhez az agrárvállal... Már igényelhetik a magyar mezőgazdasági szektor vállalkozásai a kiemelt mértékű állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díjtámogatású új Agrár ...
Megjelent a rendelet, amit az összes magyar állatt... Fontos rendelet a magyar állattenyésztők számára, állami támogatás igényelhető a tenyészállat állomány genetikai minőségének fenntartására és javítás...
Forrong a magyar víziszárnyas ágazat: gondok az ál... Költségvetési csalás gyanújával indult rendőrségi nyomozás a hazai kacsa- és libatartóknak kifizetett, 1,9 milliárd forintos rendkívüli állami támoga...